“
Sokat tűnődtem a darab írása közben, vajon mi is a különbség közte és köztünk, az ő kora és az én korom között. A kor persze nagyobb volt, jelentősebb, emberszabásúbb, ennek megfelelően nagyobb, plasztikusabban megformálható figurákkal. Az akkori fejlett világhoz is közelebb voltunk annak idején, mint mostanában. De mindent mégsem lehet a korra kenni. Eltűnődtem, mitől nem tudunk mi jól megformált, kerek történeteket írni – mint a Szent Péter esernyője, például –, mitől nem tudjuk a hőseinket annyira felnöveszteni, mint ő tette a Beszterce ostromában, miért nem ismerjük annyira mélyen az országot, mint ő a Két választás Magyarországon vagy a Különös házasság tanúsága szerint; miért nem tudunk olyan őszintén együtt érző portrékat írni, mint ő a Tót atyafiakban. Nálunk valahogy minden ideológiává fehérül és satnyul, nála meg minden humoros meg életes.
Eltűnődtem az életén. Megnősül, aztán elválik, mert nem akarja, hogy a felesége nyomorban éljen, és amikor végre jobban megy neki anyagilag, megint elveszi. Az ő tollára méltó remek regénytéma, de eszébe se jutott megírni. Mi egyebet se tettünk volna, mint líraian, szentimentálisan, önmutogatóan, váteszileg és rokokó érzelmességgel ezt írtuk volna le újra meg újra, az író személyét aktuálpolitikailag, s nem a műveket esztétikailag bíráló kritika hozsannái közepette.
”
”