“
A középszerű ember számára újabban a homo faber nevet találták ki. Homo faber annyit jelent, mint mesterkedő ember. Ez az, akiről Plótinosz azt mondja, hogy komolyabb pályára alkalmatlan. Ha valaki ezt az embert meg akarja érteni, a héber hagyományhoz kell fordulnia. Ez a hagyomány azt tanítja, hogy az alkotás csak akkor tökéletes, ha négy fokozaton halad át. Az alkotás a potenciák (acilut) szférájában születik, mint lehetőség és gondolat. Innen a virtuális világba lép át (beríja), ez a realizálás első lépcsője. Ezután meg kell formálni (jecíra), végül pedig fizikailag el kell készíteni (asszíja). A homo faber csupán és csakis ebben az utolsó, negyedik körben él. Csak azzal foglalkozik, amit kézzel és fizikailag meg kell csinálni. Amit általában ma találmánynak neveznek, az ilyen korcs alkotás, amely a szellemi fázisokat nem érinti, ezért olyan ügyefogyott csinálmány. Ezért a gépek legnagyobb része furcsa és groteszk. A gép nem azért készült, hogy örökké tartó öröm (joy for ever) tárgya legyen, mint a művészi alkotás. Minden gép gnómszerű, mert csupán fabrikáció. A homo faber ilyen pancsoló ember. A gép működése ijesztő, ugyanakkor komikus. A gép buta. Alig van nevetségesebb, mint az örökké ismétlődő mozdulatokat nézni, ahogy ontja magából a bádogelefántot. Mivel minden dolog nemcsak önmaga, hanem ugyanakkor jelképe és jele valami másnak is, fel kell tenni a kérdést, hogy a gép minek a jelképe? A gép a racionális funkció jelképe, annak a bizonyos spirituális minimum alatt levő emberi képességnek, amelyről az imént volt szó, hogy ez a középszerűség, vagyis a tehetségtelenség. Mivel a gép csak a csinálás körében mozog, csak olyasvalamit csinál, ami csinálható, ezenfelül semmit. Ezért minden technikai alkotás csak csinálmány, mint a hanglemez, a fénykép és a reprodukció. A gép nem alkot, hanem ismétel. Ez az, ami benne olyan hallatlanul komikus, mert az élet mindent tud, kivéve egyet, ismételni. A gép időn kívül áll. Nincs metafizikája. És ha valaki azt kérdezné, mi ennek a metafizikátlanságnak a metafizikája, azt kellene válaszolni, hogy itt az időtől való félelem jelenik meg. Az embernek sikerült valamit alkotnia, aminek az elmúlásról nincs tudata. Ez az alkotás azonban, sajnos, idióta, és nem tud egyebet, mint időtlen időkig ugyanazt mondani. Ami nem ismeri a halált, az nem él. A gépnek nincs bűntudata, nincs lelkiismerete, nincs vallása. A technika, mondjuk, az ineptia mysterii. Ezért végeredményben okkult jelenség.
A gépet az ember azért kedveli, mert engedelmes.
A gép előnye az ember fölött, hogy nincs szabadságigénye. A diktátor eszményképe a gép.
”
”