Tele Quotes

As if any one of those peo­ple isn’t al­ready look­ing around for a new gu­ru to make sense out of their risk-​free bore­dom of a lifestyle while they watch the news on tele­vi­sion and pass judg­ment on me.

Peo­ple used what they called a tele­phone be­cause they hat­ed be­ing close to­geth­er and they were too scared of be­ing alone.

Si por mi fuera, pillaría todos los libros que hay, haría una pila enorme con ellos y los quemaría todos. Los libros sólo sirven para que los listos farden acerca de toda la mierda que han leído. Todo lo que necesitas saber lo puedes sacar de la prensa y de la tele. Capullos pretenciosos. Ya les daré yo jodidos libros.

Si por mi fuera, pillaria todos los libros que hay, haria una pila enorme con ellos y los quemaría todos. Los libros sólo sirven para que los listos farden acerca de toda la mierda que han leído. Todo lo que necesitas saber lo puedes sacar de la prensa y de la tele. Capullos pretenciosos. Ya les daré yo jodidos libros.

En fin, llego a casa. Prendo la tele. Hay una lucha de box. Escucho que alguien dice: "den una buena pelea". Yo pienso que ninguna pelea puede ser buena y la apago. Tomo el periódico. Leo que "el valor del petróleo se incrementa". Para mí el petróleo no tiene ningún valor y lo cierro.

Teling a little would ultimately mean telling a lot.

[…] az ostobaság ugyanis mindig a zsúfoltság szinonimája, és semmi sincs jobban tele, mint egy üres fej.

No quiero decirte algo que ya hayan dicho en el cine o en la tele o en la radio o lo hayan escrito en el periódico o en una revista o lo haya leído en una novela o en un cuento. Quiero para ti algo único, inimitable.

Fui al Museo de Madame Tussauds a ver mi figura de cera. Bueno, en realidad no soy yo, porque no es la de alguien tendida en la cama viendo viejas películas en la tele, bebiendo una Coca-Cola con una mano y apartando la lengua de su perro Gary con la otra.

Estamos en un mundo en el que cualquier gilipollas que salga en la tele hablando de que se ha follado a no sé qué famoso gana más de lo que tú y yo podemos ganar en toda nuestra vida.

Just a short while ago the Republicans were objects of fear and hatred—now they’re just pathetic assholes. Barry took them to the paint and cut their throats. (O-BAM-a!) Now they walk around like white frat boys in Bed-Stuy, talking tough to show they aren’t scared as the urine streams down their chinos into their cordovans. Obama has these dweebs so turned around all they can do is get behind some fat junkie DJ, a gibberish-spewing PsychoBimbette from the Far North, and a tele-dork who gives adrenaline-crazed, 1950s-style “chalk talks” (speaking of little white dicks) like some health-class instructor in a sex-offender unit.

serro le imposte, osservo i libri, le tele pronte ad accogliere i colori, sfoglio nell’inedia le pagine ingiallite del passato: ferite e piove: sì, piove su questa vita, su questa ma-le-det-ta vita stor- ta! ] Piove ancora, e ancora piove: piove... sulla città morta! ]

...mondtam, olyan botrány még nem volt, mint amilyen lesz a Parlamentben, ha én ott megjelenek, mit gondol, érdekel engem, mit tervezett, szőtt ott magában meg a barátaival, miközben én szerettem, ő meg nem szeretett? Szerettem őt. Hallja? Nem a fejit, a tudományát, mert az vitte el tőlem, az a nagyokos feje, tele tannal [...] Olyan bátor volt, életerős, olyan vidám, mint aki nem hal meg soha. És az a rengeteg könyv meg az a végtelen tudomány! Ki akarta azt mind megtanulni, feleljen?

—En París, es común reconocer a alguien atractivo. El francés no desvía la mirada como otras culturas lo hacen. ¿No te habías dado cuenta? St. Clair piensa que soy atractiva. Me llamó hermosa. —Créeme, no quieres dormir en mi cama. Me estoy tele transportando a Atlanta. Te estoy recogiendo, e iremos a algún lugar donde nuestras familias no nos encuentren. Nos llevaremos a Seany. Y le dejaremos correr todo lo que quiera hasta que se canse, y luego tú y yo tomaremos una larga caminata. Como Acción de Gracias. ¿Recuerdas? Y hablaremos sobre todo EXCEPTO sobre nuestros padres… O tal vez ni siquiera hablaremos. Simplemente caminaremos. Y seguiremos caminando hasta que el resto del mundo deje de existir. —Anna. —Etienne habla lentamente—. No me hiciste hacer algo que no quería hacer. Mi cara se calienta mientras el conocimiento estalla dentro de mí como dinamita. Le gusto. En verdad le gusto a Etienne. —Si me pides que te bese, lo haré. —Dice. Sus dedos aprietan mis muñecas, y me enciendo en llamas. —Bésame. —Digo. Lo hace. —La engañaba todos los días. En mi mente, pensaba en ti en formas que no podía, una y otra vez. Ella no era nada comparada contigo. Nunca antes me he sentido de esta forma por nadie. —Eres la chica más increíble que he conocido. Eres hermosa e inteligente, y me haces reír como nadie más puede. Y puedo hablar contigo. Y sé que después de todo esto no te merezco, pero lo que estoy tratando de decir es que te amo, Anna. Mucho. —¿Por favor dirías que me amas? Me estoy muriendo aquí.

– Az egész világ tele van olyan emberekkel, akiknek segítségre van szükségük, Jon. Bárcsak lenne néhánynak elég bátorsága hozzá, hogy segítsen saját magán! […]

Csak a bolond alacsonyítja le magát, amikor tele a világ olyanokkal, akik szívesen megteszik ezt helyette.

lo primero que la gente hace en una revuelta es correr y agarrar una tele en color. quieren el mismo veneno que hace al enemigo un imbécil.

Encendíamos la tele para llenar el silencio. Porque a veces el silencio es más elocuente que cualquier palabra.

El experimento del profesor Kugelmass Entretanto, quiero un trabajo o tomar clases, porque mirar la tele todo el santo día es morirse.

Puedo inventar cualquier cosa, no tengo problemas éticos con la mentira, mi límite es el mismo de los programas de chimentos de la tele: no involucro a menores de edad.

Debería ver la tele más a menudo. Me relaja de un modo agradable. No distingo bien entre mis propios pensamientos y los que proceden de la tele.

Observation is the telescope of human nature. It is the tele of watching distantly. But taking an action is the result of Self-regulation and interference. It is going beyond boundaries in aiming to achieve a considerable ambitions.

You see the whole culture (watching television) . . . Nazis, deodorant salesman, wrestlers . . . beauty contests, the talk show . . . Can you imagine the level of a mind that watches wrestling? Hmm? But the worst are the fundamentalist preachers . . . third-rate con men, telling the poor suckers that watch them that they speak for Jesus . . . and to please send in money. Money, money, money! If Jesus came back, and saw what’s going on in his name, he’d never stop throwing up.

Akkoriban az újságok tele voltak olyan hírekkel, hogy tanulatlan kórházi segédmunkások sikeres operációkat hajtottak végre Mao idézetei alapján. Egy-egy ilyen operáció alatt a forradalmárok benn maradtak a műtőben, s Mao szavainak mágikus hatását elősegítendő, idézeteket recitáltak a kis piros könyvecskéből, miközben a képzetlen "doktor" küszködött a pácienssel. Mégis, mikor Mao vagy valamelyik másik radikális pártvezető olyan orvosi ellátásra szorult, amilyet a saját orvosaik nem nyújthattak nekik, előszedték azokat a specialistákat, akik a kommunista hatalomátvétel előtt nyugati egyetemeken tanultak, és különgépeken repítették őket Pekingbe, gyakran egyenest a vidéki száműzetésből, ahol kemény átnevelő munkára voltak ítélve.

A legtöbben inkább letagadják a kemény igazságot, semhogy szembenéznének vele, mondta neki a törpe vigyorogva. A világ tele volt gyáva alakokkal, akik úgy tettek, mintha hősök volnának. Sajátos bátorság kell ahhoz, hogy valaki beismerje a gyávaságát…

(Una advertencia para que su vida no se complique: no permita que su hija vea la tele o utilice el ordenador en su habitación. Trate de que la televisión se vea en plan familiar, cuando usted o su esposa están presentes y puedan decidir qué programas ver).

Nélkülem – mondja Balgaság – a világ egy pillanatig sem lehet meg. „Mert van-e emberi tett, ami ne lenne tele balgasággal? Hiszen balgák »teszik« balga környezetben.” " Az életben semmi közösségi kötelék nem lenne kellemes vagy maradandó nélkülem. Nem tűrné el hosszabb ideig nép a fejedelmét, úr szolgáját, szolgáló az úrnőjét, tanító a tanítványát, barát a barátját, asszony a férjét, ha kölcsönösen nem ámítanák magukat, nem hízelegnének egymásnak, szemet nem hunynának bölcsen, és a Balgaság mézével nem csillapítanák magukat.

- ¡Abuela, vamos a por coques! Das órdenes como si el mundo te perteneciese, como si el mundo terminase en la cancela de la entrada. ¿Y no te pertenece, acaso? ¿Hay algo más? Hay algo más. Lo sabes porque a veces se cuela por la tele. Hoy, por ejemplo. Estás desayunando en el taburete alto un Cola Cao con muchos grumos y tostadas blanditas. No hay tostador en el Huerto y la abuela te las hace en la sartén. El salón es tuyo; te gusta levantarte pronto porque el salón es tuyo. Solo estás con la abuela, que hace gazpacho en la cocina. Aún no lo sabes, ahora solo miras fijamente a Oliver y Benji mientras masticas. Pero un día vas a creer que el amor es eso: compartir un espacio haciendo cosas distintas. Cómo vas a saberlo ahora, si eres puro pelo despeinado y esa camiseta que te queda grande y las bragas contra la madera del taburete. Pero un día lo creerás: dos soledades en un mismo espacio. Ella corta tomates y tú ves los dibujos y al cabo de un rato llega tu prima. ¿Te gusta esa ruptura de la soledad? No lo vas a saber nunca. Te lo digo con ternura, no es una amenaza. Nunca lo vas a saber.

Ó lélek, nagynak tartod azt, ha roppant könyvek értelméig elhatolsz, És gondolattal terhesen drámákba és elméletekbe mélyedsz? De átérezni most felém trillázó boldogságod, kismadárka, Mellyel tele az űr, elhagyatott szobám s a lassú délelőtt, Ó, lélek, ez nem éppoly nagy dolog?

—Perdón... —susurró mientras recobraba fuerzas—. Pero sin duda, lo mejor de la tele es que a los productores, a los guionistas, a los dueños de todo esto nos convierte en dioses. Mañana mismo elijo a una persona, lanzamos en tres o cuatro de mis cadenas la noticia de que es un violador y las redes sociales

Szívem-lelkem magával van tele; nem tudok sírás nélkül magára gondolni, márpedig szüntelenül magára gondolok, úgyhogy ez az állapot már elviselhetetlen: annyira kiforgat magamból, hogy remélem, csillapodni fog majd valamelyest. Szüntelen keresem magát, és mivel elvesztettem, úgy érzem, mindent elvesztettem.

No me preocupa que cuando Brian y yo nos encontramos a solas en el bosque, en su tejado o en el salón de su casa viendo beisbol en la tele (qué más da), él instale entre los dos una cerca electrificada y yo me guarde de acercarme demasiado a riesgo de morir electrocutado, pero que cuando estamos en público, en el Quiosco, por ejemplo, la cerca desaparezca y nos convirtamos en dos torpes imanes que chocan y se tropiezan constantemente, que se rozan las manos, los brazos, las piernas, los hombros, se dan palmaditas en la espalda, a veces incluso en la pierna, por nada en concreto excepto porque es como tragarse un rayo.

James frowned, pinching the bridge of his nose. "Fine... the Tele-Portkey has a twin, doesn't it? That's the whole point, right? So where'd you put the other one?" Pretending that she only just then understood his meaning, Mia's mouth fell open and she nodded, smiling as innocently as possible when she told him, "I fed it to the giant squid.

When your past makes you depressed, it’s time for a radical change.

She was the world to me. Of course, I knew nothing about my own world.

The light burning within you is a far more accurate reflection of who you are than the stories you've been teling yourself.

—Perdón... —susurró mientras recobraba fuerzas—. Pero sin duda, lo mejor de la tele es que a los productores, a los guionistas, a los dueños de todo esto nos convierte en dioses. Mañana mismo elijo a una persona, lanzamos en tres o cuatro de mis cadenas la noticia de que es un violador y las redes sociales ya se encargan de torcerle la vida para siempre, aunque después se demuestre que es falso.

Hemos creado el ecosistema perfecto para ganar dinero: les damos una educación mediocre donde, por ejemplo, leer les parece una condena; después les obligamos a trabajar durante ocho o diez horas en un empleo de mierda, por un sueldo de mierda y acaban tan cansados que lo único que les apetece es llegar a casa y poner la tele. Una tele que les dirá en qué gastar ese dinero que tanto les ha costado ganar.

Bertrand Russel találóan jegyezte meg, hogy nemzeti hőseink szobrainak talapzata annál magasabb, minél több embert öltek meg ezek a hősök. Véleményem szerint az emberiség igazi hősei a Galileik, Newtonok, Darwinok, Pasteurök, Shakespeare-ek, Bachok, Lao-cék és Buddhák, akiknek a nevét ritkán említik azok a történelemkönyvek, amelyek tele vannak a csaták és a nemzeti határok értelmetlen ide-oda tologatásának a leírásával.

Those who ignore the destructive potential of new tech­nologies can do so only because they ignore history. Pogroms are as old as Christendom; but without railways, the tele­graph and poison gas there could have been no Holocaust. There have always been tyrannies; but without modern means of transport and communication, Stalin and Mao could not have built their gulags. Humanity's worst crimes were made possible only by modern technology.

Before I can blink, the knife placed beside Paedyn's plate is now raised in front of her chest, its point aimed at her heart. The sight sends a shock of anger through me, but my voice is far cooler than my sudden rage as I say, "Easy, ladies." Borrowing the Tele ability, I push the knife back down onto the table with a clatter while ignoring the glare Blair shoots me. "I'm not normally the one breaking up fights, but let's not try to kill each other before the Trials even start.

Para Badinter, la idea de que la maternidad debe ser “al 100%” o no ser conspira contra la maternidad, pero es además una idea mucho más sostenida por mujeres que no tuvieron hijos que por las que sí los tuvieron: las que atravesaron la experiencia, dice, saben que en el fondo es imposible ser madre al 100% y que te vas a equivocar, vas a sufrir, vas a sucumbir a la tentación de prenderles la tele para que te dejen en paz o de darles un pancho una noche que estás muerta de sueño.

E' una di quelle notti in cui sei a bordo da cinque giorni egoisti che sembrano venti e tutto ciò che riguarda la terra sembra così lontano che non te ne frega un cazzo; e ti rendi conto che da un secolo non ascolti chiacchiere radiofoniche, non leggi un giornale, non guardi la tele, non ti parlano di politica nè di corruzione, non ti dicono sa com'è, e la vita continua il suo corso e non succede assolutamente nulla e ti domandi cosa si può fare, dove diavolo ha sbagliato l'Umanità.

Can you drive it?" "No. I can't drive a stick at all. It's why I took Andy's car and not one of yours." "Oh people, for goodness' sake...move over." Choo Co La Tah pushed past Jess to take the driver's seat. Curious about that, she slid over to make room for the ancient. Jess hesitated. "Do you know what you're doing?" Choo Co La Tah gave him a withering glare. "Not at all. But I figured smoeone needed to learn and no on else was volunteering. Step in and get situated. Time is of the essence." Abigail's heart pounded. "I hope he's joking about that." If not, it would be a very short trip. Ren changed into his crow form before he took flight. Jess and Sasha climbed in, then moved to the compartment behind the seat. A pall hung over all of them while Choo Co La Tah adjusted the seat and mirrors. By all means, please take your time. Not like they were all about to die or anything... She couldn't speak as she watched their enemies rapidly closing the distance between them. This was by far the scariest thing she'd seen. Unlike the wasps and scorpions, this horde could think and adapt. They even had opposable thumbs. Whole different ball game. Choo Co La Tah shifted into gear. Or at least he tried. The truck made a fierce grinding sound that caused jess to screw his face up as it lurched violently and shook like a dog coming in from the rain. "You sure you odn't want me to try?" Jess offered. Choo Co La Tah waved him away. "I'm a little rusty. Just give me a second to get used to it again." Abigail swallowed hard. "How long has it been?" Choo Co La Tah eashed off the clutch and they shuddred forward at the most impressive speed of two whole miles an hour. About the same speed as a limping turtle. "Hmm, probably sometime around nineteen hundred and..." They all waited with bated breath while he ground his way through more gears. With every shift, the engine audibly protested his skills. Silently, so did she. The truck was really moving along now. They reached a staggering fifteen miles an hour. At this rate, they might be able to overtake a loaded school bus... by tomorrow. Or at the very least, the day after that. "...must have been the summer of...hmm...let me think a moment. Fifty-three. Yes, that was it. 1953. The year they came out with color teles. It was a good year as I recall. Same year Bill Gates was born." The look on Jess's and Sasha's faces would have made her laugh if she wasn't every bit as horrified. Oh my God, who put him behind the wheel? Sasha visibly cringed as he saw how close their pursuers were to their bumper. "Should I get out and push?" Jess cursed under his breath as he saw them, too. "I'd get out and run at this point. I think you'd go faster." Choo Co La Tah took their comments in stride. "Now, now, gentlemen. All is well. See, I'm getting better." He finally made a gear without the truck spazzing or the gears grinding.

No hi havia a València dos amants com nosaltres. Feroçment ens amàvem del matí a la nit. Tot ho recorde mentre vas estenent la roba. Han passat anys, molts anys; han passat moltes coses. De sobte encara em pren aquell vent o l'amor i rodolem per terra entre abraços i besos. No comprenem l'amor com un costum amable com un costum pacífic de compliment i teles (i que ens perdone el cast senyor López-Picó). Es desperta, de sobte, com un vell huracà, i ens tomba en terra els dos, ens ajunta, ens empeny. Jo desitjava, a voltes, un amor educat i en marxa el tocadiscos, negligentment besant-te, ara un muscle i després el peçó d'una orella. El nostre amor és un amor brusc i salvatge, i tenim l'enyorança amarga de la terra, d'anar a rebolcons entre besos i arraps. Què voleu que hi faça! Elemental, ja ho sé. Ignorem el Petrarca i ignorem moltes coses. Les Estances de Riba i les Rimas de Bécquer. Després, tombats en terra de qualsevol manera, comprenem que som bàrbars, i que això no deu ser, que no estem en l'edat, i tot això i allò. No hi havia a València dos amants com nosaltres, car d'amants com nosaltres en són parits ben pocs.

Kevin se volvió de nuevo a la cámara y dijo: —Mi historia es, prácticamente, lo único que tengo hoy a mi nombre, y ése es el motivo de que me sienta robado. Pero una historia es mucho más de lo que la mayoría de la gente llega a tener en su vida. Todos ustedes, los que me están viendo ahora, están atentos a lo que digo porque tengo algo que ustedes no tienen: un argumento que compré y pagué. Eso es lo que quieren todos ustedes y por lo que me están chupando la sangre. Quieren mi historia. Sé cómo se sienten porque, sí, yo también sentía antes lo mismo. La televisión, los videojuegos, las películas, las pantallas de ordenador… El 8 de abril de 1999 salté a la pantalla. Pasé a ser uno de los mirados. Y desde entonces conozco el sentido de mi vida. Soy una buena historia. Tal vez un poco sanguinaria pero, reconózcanlo, los encantó a todos. La devoraron. ¡Vaya que sí! A estas horas debería estar cobrando del gobierno una pasta. Sin gente como yo, todo el país saltaría de un puente, porque lo único que la tele puede ofrecer es un ama de casa embolsándose los 64.000 dólares de «¿Quiere ser millonario?» por recordar el nombre del perro del presidente.

A csoda Kár volna magamat eladnom Célért, eszméért, okért, hitért. Hogy magyarázzam az eget másoknak. Eladni magamat semmiért. Te vén szilvafa, ugye, igazam van? Te tudod, te százesztendőt éltél!… S akkor sikított, elbőgte magát A kert mellett egy vén acéltehén. Nem is acél volt, hanem drágakő. Pálmaág-farkkal. Ott kinyúlt szegény. Tele gyerekekkel Kőrhinta forgott búgva, vidáman, Szarvai hegyén. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tűz, magam s a semmi. A tehén lángszőre szintén elszaladt, Aztán visszajött S a homlokomon kezdett énekelni. Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább A tehén. S tele gyerekekkel Kőrhinták forogtak vidáman Szarvai hegyén. Nem szúrt vele, csak fölemelte. Arrabökött, amerre elszaladtunk A föld, az ég, a tűz, a semmi s én S én szégyenverten lopózkodtam arra, Hogy embertszülő tüzet énekeljek Örökké, újra Jeges, havas Ismeretlen hegyek tetején.

Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.

Viví con poco sufrimiento los tres años de Segunda. No porque quisiera distanciarme de un equipo fracasado; de hecho, iba a Anoeta siempre que podía y mastiqué por la tele un montón de partidos tóxicos sin pestañear. En el fondo le veía cierto encanto: mientras las radios y las teles nos metían por un embudo el Barça y el Madrid y Schuster y Guardiola y los partidos del siglo a todas horas, nosotros jugábamos en otro universo menos histriónico contra el Racing de Ferrol, el Huesca o el Girona. Disfruté de una alegría de esas que en el momento no se pueden confesar a nadie: en diciembre de 2008 me escapé de dos amigas navarras en Nueva York con alguna excusa, entré a un locutorio para mirar los resultados en internet y me enteré de que la Real había ganado 1-0 al líder Salamanca con un cabezazo de Ansotegi en el minuto 92. Salí a la calle, correteé por las aceras nevadas, di algún saltito y algún remate de cabeza en el aire y luego caminé normal para reunirme otra vez con mis amigas. Ellas no hubieran entendido nada así que me callé. Seguimos andando los tres y yo pensé que era la única persona de todo el barrio de Harlem, quizá de todo Nueva York, que en ese momento caminaba contento por un gol de Ansotegi. Fue un momento de felicidad intensa y secreta.

Another great example of the power of vulnerability -- this time in a corporation -- is the leadership approach taken by Lululemon's CEO, Christine Day. In a video interview with CNN Money, Day explained that she was once a very bright, smart executive who "majored in being right." Her transformation came when she realized that getting people to engage and take ownership wasn't about "the teling" but about letting them come into the idea in a purpose-led way, and that her job was creating the space for others to perform. She chracterized this change as the shift from "having the best idea or problem solving" to "being the best leader of people.

Isora. Isora ya no era mi amiga. Yo estregándome sin Isora. Yo estregándome y llorando al mismo tiempo. Yo estregándome hasta hacerme sangre. Peste a verija y hierro. Verija ferrusquenta. Sola me estregaba hasta el fin del día, hasta hacer temblar toda la casa, hasta que se cayesen las lajas de los barrancos y se diesen vuelta los pinos y las tabaibas, hasta que las tabaibas soltasen leche y los nísperos y las burras. Me estregaba hasta que imaginaba que el vulcán ya se estaba despertando. Y entonces sonaba la alarma del ayuntamiento e interrumpían la emisión de El Chavo del 8 para que el alcalde saliese en la tele diciendo calma, pueblo, calma, mientras por debajo de él desfilaba un mensaje en letritas blancas muy pequeñas que ponía AGARREN SUS PERTENENCIAS Y BOTENSEN PA LA MAR, SALVENSEN QUIEN PUEDA, MISNIÑOS.

A me basterebbe che si trovasse qualcosa che ci rendesse tranquilli e ci consolasse senza più sentirci colpevoli o sventurati. E che tuttavia ci consentisse di camminare senza mai allontanarci dalla solitudine o dal nulla e senza dover temere o dover calcolare nervosamente ad ogni passo il male, che anche senza volerlo, potremmo cagionare agli altri. Quel bel tipo di Giotto, il biografo del quale afferma che era sempre sofferente e tuttavia pieno di ardore e di idee, ecco, vorrei poter arrivare a uno stato come il suo, che rende felici allegri e pulsanti in tutte le occasioni. Però è più facile raggiungerlo stando in campagna o in una piccola cittadina, piuttosto che in questa fornace parigina. Non mi stupirebbe che tu preferissi La notte stellata e I campi arati perché in esse c'è una calma superiore a quella delle altre tele.

But this is not where the true corruption lies. The secret vice, already pointed out by Umberto Eco, lies in the way the media become self-referring and speak only among themselves. The multimedium is becoming the intermedium. This already problematic situation is aggravated when it is a single hypermedium — television — eyeing itself. All the more so as this tele-centrism is combined with a very severe implicit moral and political judgement: it implies that the masses basically neither need nor desire meaning or information — that all they ask for is signs and images. Television provides them with these in great quantities, returning to the real world, with utter - though well-cammouflaged — contempt , in the form of'reality shows' or vox-pops — that is to say, in the form of universal self-commentary and mocked-up scenarios, where both the questions and the answers are 'fixed'.

El problema de jugar al escondite con tu hermana es que a veces se aburre y deja de buscarte. Y allí estás tú -debajo del sofá, dentro del armario, agazapada detrás de un árbol- empeñada en no rendirte por si acaso solo está haciendo tiempo. Pero puede que se haya marchado... A lo mejor está en el salón, viendo la tele y acabándose la bolsa de papas fritas. Esperas. Esperas hasta olvidar que estás esperando, hasta perder de vista que existe algo más allá de la quietud y el silencio; una hormiga trepa por tu rodilla y no mueves ni un dedo. Ya da igual si te busca o no; te basta con esconderte. (Ganas si nadie te encuentra, aunque no te estén buscando). Y solo sales de detrás del árbol cuando tú quieres. Es el primer aliento tras una larga inmersión. Las ramillas chasquean bajo tus pies, y el mundo te recibe, más cálido y brillante. Esté lista o no, allá voy. Allá voy, esté lista o no.

When he reached home Prince Andrei began thinking of his life in Petersburg during those last four months, as if it were something new. He recalled his exertions and solicitations, and the history of his project of army reform, which had been accepted for consideration and which they were trying to pass over M silence simply because another, a very poor one, had already been prepared and submitted to the Emperor. He thought of the meetings of a committee of which Berg was a member. He remembered how carefully and at what length everything tele-ing to form and procedure was discussed at those meetings, and how sedulously and promptly all that related to the gist of the business was evaded. He recalled his labours on the Legal Code, and how painstak-ingly he had translated the articles of the Roman and French codes into Russian, and he felt ashamed of himself. Then he vividly pictured to himself Bogucharovo, his occupations in the country, his journey to Ryazan, he remembered the peasants, and Dron the village elder, and mentally applying m them the Personal Rights he had divided into paragraphs, he felt astonished that he could have spent so much time on such useless work.

Regina’yı bir yana bırakıp yıllar sonra birdenbire yeniden Gregor Samsa’yı düşünmeye başladığın o güz gününü hatılıyor musun? Güneşli ama serin bir gündü ve sis henüz dağılmamıştı. Yoksulluğun tepelerinden koşarak gelen çocuklar tarlalara dağılırken, sen onların rüzgarla aşıp geçtikleri çitin önünde duruyordun. Özenli, iyi giysiler vardı üzerinde. Tertemiz, boyalı ayakkabılarından birini tele dayayıp gözlüklerinin arkasından ufku görmeye çalıştın. Sakin bir gündü. “Sis ne zaman kalkacak acaba?” diye düşündün. Çit seni rahatsız ediyordu ve özgürlük duygusunu henüz yitirmemiştin. Kendinden yana ciddi bir sıkıntın yoktu. Hatta seni başkalarından ayıran özelliklerin olduğuna inanıyordun. Diyordun ki “Değişim, doğanın ve insanların yasasıdır. Nasıl olsa böyle gitmez bu…” Ama çit olduğu yerde duruyordu. Bilinçaltı bir kolaylık isteği yüzünden mi düşündün Gregor Samsa’yı? Bir böcek bir insandan daha kolay aşar kimi engelleri. Üstelik göze çarpmaksızın. İlk bakışta haklı görünüyordun. Çit yüksekti, teller dikenli, ufuk belirsiz. Ortalık neredeyse ıssızdı, tellere yanlış notalar tünemiş kargaları saymazsan. Onları da eskiden beri küçümsersin. Belirsiz bir zamanda, tertemiz çoraplarının içinde rahatça duran ayaklarının derisine bir kıl örtüsünün dokunuşunu ilk kez fark ettin. Şaşkınlıkla çıkardın ayakkabı ve çoraplarını. Tuhaf bir şeydi, ama gerçek. Ayakların küçülmüştü ve adamakıllı kıllıydı. Tırnakların uzun, ince, hafifçe kıvrık. Önce “nasıl olsa fark edilmez” diye düşünüp çoraplarını yeniden giymek istedin. Hatırlıyor musun hangi gündü bu? Herkesin değil, ama “senin” kaybedecek şeylerin olduğunu düşündüğün, olup bitenleri bir alınyazısı gibi karşılamaya hazırladığın gün mü? Yoksa biraz daha önceye mi gidelim? Belki de tam kıyıda durmanın daha akıllıca olduğunu akıl ettiğin gün. Değişen duruma göre çitin iki yanına da kolayca geçebilecek bir noktada bulunmak. Şimdi tıpkı tavuk-yumurta örneği, senin tarihini düşündüğümde, bir türlü yanıtlayamadığım iç içe iki soru var: Ellerinin de ayakların gibi kıllı ve sinirli pençelere dönüştüğünü gördükten sonra mı rahatlayıp “bakın artık evcil ve zararsızım” dedin, yoksa bu ikinci değişiklik, sen böyle dediğin için mi başladı? Her neyse, zaten ikisi de aynı kapıya çıkar. Kendi küçük ve dar dünyanın sorunlarıyla o derece yüklüydü ki kafan, bunları uzun boylu düşünecek zamanın bile yoktu. Ayrıca değişikliği yavaş yavaş benimsemeye de başlamıştın. Mevsimler göz açıp kapayıncaya kadar geçiyordu. Bir gün uzaklardan yağmur ve kar kokuları geldi burnuna. Eskisine göre nedense daha iyi koku alıyordun. Neredeyse bir ikinci karakterin olan güvensizlik, hafifçe kıpırdadı içinde. Mevsimlerin ötesine geçenler vardı ama sen onlardan değildin. Ayrıca korunması gerekli, değerli bir varlıktın. Bir ses, “gel buraya” dedi, “gir içeriye.” İşte bir soru daha: Kendi içinden mi geldi bu ses, yoksa yukardan , göklerden mi? Döndün. Arkanda, tam da senin için hazırlanmışa benzeyen bir çatı. Bir ev değildi bu. Daha çok bir kulübecik. Ama seni fırtınalardan koruyabilirdi. Yüzündeki değişikliği ne zaman fark ettin diye soracaktım, vazgeçtim. Çünkü bilirim, yüzümüz görmek için eğildiğimiz her aynanın arkasında bir sır vardır. İstersen burada sana bir öykü anlatayım. Bir köpekle bir çocuğun öyküsünü: Yağmurlardan sonra bir ikindi vakti, bir köpek geçmişin aynasına bakıyormuş. Orada, burnunu cama dayamış bir çocuk görmüş. Ve çocuğun içinde durmadan büyüyen, çiçek açan bir şeftali ağacı. “Eğer bu bir düş değilse” demiş köpek, “ seninle bir yerlerden tanışıyoruz…” Gülmüş çocuk. “Hayır” demiş, “yüzü seninkine benzeyen bir arkadaşım yok benim…” Öyle sanıyorum ki o çocuk sendin. Ama artık düş bile değil senin için. Hazirandı.İkimiz de biliyoruz, o gün fark ettin, arada çit değil, dipsiz bir uçurum bulunduğunu. Özgür bir insanla bir köpeği ayıran. Ve ben sana bu soruları hiç sormazdım, durduğun yerde Gregor Samsa’yı düşünmeseydin. (15 Ağustos '83)

Reading a screenful of information is quite a different thing from looking. It is a digital form of exploration in which the eye moves along an endless broken line. The relationship to the interlocutor in communication, like the relationship to knowledge in data-handling, is similar: tactile and exploratory. A computer-generated voice, even a voice over the telephone, is a tactile voice, neutral and functional. It is no longer in fact exactly a voice, any more than looking at a screen is exactly looking. The whole paradigm of the sensory has changed. The tactility here is not the organic sense of touch: it implies merely an epidermal contiguity of eye and image, the collapse of the aesthetic distance involved in looking. We draw ever closer to the surface of the screen; our gaze is, as it were, strewn across the image. We no longer have the spectator's distance from the stage - all theatrical conventions are gone. That we fall so easily into the screen's coma of the imagination is due to the fact that the screen presents a perpetual void that we are invited to fill. Proxemics of images: promiscuity of images: tactile pornography of images. Yet the image is always light years away. It is invariably a tele-image - an image located at a very special kind of distance which can only be described as unbridgeable by the body. The body can cross the distance that separates it from language, from the stage, or from the mirror - this is what keeps it human and allows it to partake in exchange. But the screen is merely virtual - and hence unbridgeable. This is why it partakes only of that abstract - definitively abstract - form known as communication.

Kakor v odgovor na to novo stvarnost je Gabriele govoril o demokraticnosti in o dobrem sozitju v nasi obmorski dezeli, in pritem so njegove oci begale od mene k dolgim rezancem na mizi, pa spet k meni, kakor da dvomijo, ce bom verjel novim besedam. In priznam, da se mi je, ko sem ga poslusal, njegovo razodetje zdelo cudno, in res sem pomislil, da ima za tiste izraze o bratstvu najbrz poglavitno zaslugo neponovljivo okolje, v katerem so bili izreceni; ker v dokoncni enakosti v gladu in pepelu res ni bilo mogoce se misliti na trmo o dozdevnih prednostih in razlockih. Prav zato pa se mi je zdelo neumestno, da mi po toliko letih skupnega bivanja na istih ulicah in na istem obrezju somescan, pripadnik italijanske elite, prvic govori v cloveskem jeziku prav tukaj, kjer je bilo vse clovesko postavljeno na tehtnico; in ceprav sem se zavedal, da je nespremenljiva enakost obsojenih teles odrinila stran vse zapreke, sem se vendar upiral misli, naj bi skupni strah pred pecjo botroval pri spocetju novega bratstva. Strah je bil namrec substanca nase skupnosti ves cas, od konca prve svetovne vojske, od tistih dni, ko so knjige s polic nasih knjiznic stresli pred Verdijev spomenik in se radovali zubljev, ki so jih pozirali. In potem je bil strah nas vsakdanji kruh, ko so postajali pogorisca nasi odri v predmestjih, ko je fasist streljal celo na slovenskega pridigarja v templju ob Kanalu, ko je vaski jeticni ucitelj s svojo slino kaznoval ustnice dekletca, ki se je predrznilo spregovoriti v rodnem jeziku. Ali ni bil ob vsej tej preteklosti zakasnel vznik prijateljske besede v krematorijskem svetu? Ali se ti trzaski italijanski clovek pribliza samó takrat, ko preti tudi njemu unicenje?

I could have kept silent for ever, but we believe that the more we love someone, the more secrets we should tell them, teling often seems like a gift, the greatest gift one can give, the greatest loyalty, the greatest proof of love and commitment. You're rewarded for telling secrets. It isn't enough just to speak, to utter fiery words that are soon extinguished or even become repetitive. Nor are they enough for the person listening. The person speaking is as insatiable as the person who listens, the person speaking wants to hold the attention of the other for ever, wants to penetrate as deeply with his tongue as he can ("the tongue as raindrop, the tongue in the ear," I thought) and the person listening wants to be kept entertained, wants to hear and know more and more, even things that are invented or false. Perhaps Teresa didn't or rather would have preferred not to know. But I blurted something out to her, I didn't control myself, not enough, and then she couldn't go on not wanting to know, she wanted to know, she had to listen.

- Egyelőre bizony - sóhajtott Seneca - öljük egymást. Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sesterciusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha. - Mi az igazság? - kérdezte Nero mohón. - Az igazság? Jaj, nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerű hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek és ennek megalkotása a te feladatod. Érts meg, mi bölcselők nem tudjuk határozottan, hogy mi a jó és mi a rossz. Firkálunk róla, oktatjuk olvasóinkat, hogy megszelídítsük őket, de magunk is kétkedünk. Keresünk valakit, aki gondolkozás nélkül cselekedjen, a politikust, aki bátran vállalja a gyilkos tettet, mely nélkül egyik ember megölné a másikat. Tedd meg a szükséges rosszat, és legnagyobb jótevője vagy mindenkinek. Minden szabadság a tiéd. Nincs törvény. Te légy a törvény. És nincs erkölcs. Te vagy az erkölcs. A lélegzésed szabja meg, hogy éljenek milliók. Ne riadj vissza csip-csup kétségektől. Az nem méltó hozzád, aki uralkodni vagy hivatva. Főképp pedig ne téveszd össze a művészetet a politikával, mely az érdektelenséget nem erénynek, hanem becstelenségnek tartja. Ha azt kiabálom, hogy éhes vagyok és tele a bendőm, akkor jó költő lehetek, de rossz politikus. Aki ilyen önzetlenül politizál, az buta színlelő, nincs joga szólani. Te is csak saját érdekednek és akaratodnak engedelmeskedj, így jársz helyes úton és tartsd helyesnek mindazt, amit tenni akarsz.

Nagy Sándor érzékeny volt az országok illatára. Orra megérezte a rendkívüli lehetőségeket. Azok közé tartozott, akiknek arcán álmukban Isten tenyere simított végig, így hát tudják, hogy mit nem tudnak, tele vannak feltevéssel és kétellyel, zárt szemhéjukon pedig távoli világok visszfénye szűrődik be. Mindazonáltal túlságosan is szó szerint vette az isteni allúziót. Lévén a tettek embere, vagyis lelkiekben szegény, úgy értelmezte misszióját, mint világhódító küldetést. Szívét ugyanaz a telhetetlen érzés töltötte el, mint az enyémet, keblét ugyanazok a sóhajok feszítették, látóhatárról látóhatárra, tájról tájra érve. Senki sem akadt, aki figyelmeztette volna tévedésére. Maga Arisztotelész sem értette meg őt. Noha meghódította a világot, Nagy Sándor csalódottan halt meg, kételkedve az előle örökösen eltűnő Istenben és csodáiban. Minden ország érméin és bélyegein az ő arcképe díszelgett. Büntetésül saját korának Ferenc Józsefévé vált.

Todavía podéis bajaros del mundo. Podéis ser autosuficientes, cultivar vuestra propia comida, construir vuestra propia casa, hacer vuestro propio jabón, pan, ropa, riqueza. Podéis dejaros de pajas mentales y de teles de plasma que os tratan como si ya no os funcionara el cerebro, de interminables torres de oficinas en los que os jodéis la vida reordenando abstracciones ajenas, de terrorismos terroríficos que no hacen ni la mitad de muertos al año que vuestras queridas carreteras, de atentados supuestamente perpetrados unos personajes sobre los que no entendéis nada. Podéis rechazar un mundo que pasa sus días pidiendo prestado para consumir recursos con los que producir toda esa estúpida basura. Mascotas electrónicas. Interiorismo impersonal. Sexo virtual. Cheques regalo. Realities irreales. Comida con la que enfermar.

Algunas veces te levantas de la cama y ya no sabes porqué estás luchando. ¿Estás luchando el día a día para que retrocedan tus alergias y tu riesgo de cáncer? ¿Pagas un carísimo seguro médico con el dinero que te dan por dejarte la salud trabajando? ¿Haces más horas que el reloj para pagar la tele de plasma y así no puedes ver la tele de plasma porque haces más horas que el reloj? ¿Trabajas para pagar el coche que te compraste para ir a trabajar? ¿Estás luchando por los tuyos cada vez que los metes en un asilo o en una guardería, pagas para que a tus seres queridos los cuiden los demás mientras tú ganas dinero cuidando de otros demás, a los que no soportas? ¿Pierdes el tiempo con los amigos o pierdes a los amigos con el tiempo? ¿Conseguirás con tu trabajo que tus hijos vivan en un mundo mejor que el que tus padres te dejaron a ti? ¿Quién crees que pagará tu pensión y tu asilo cuando te jubiles?

No os lo vais a creer, pero ayer por la noche, a eso de las cuatro de la madrugada, vi en la tele una película que era mi biografía o mi autobiografía o un resumen de mis días en el puto planeta Tierra. Me cago en la hostia santa, el susto que me dio casi me hizo que me cayera del sillón.

No todos los hombres somos unos machistas No todos los hombres, pero sí todo el sistema. Quiero decir, puede que no todos los hombres estén de acuerdo con el machismo, pero sí han sido todos educados en esa ideología, al igual que todas las mujeres. Es imposible escapar de ello, por mucho que te hayas criado con muchas hermanas o rodeado de mujeres a las que adoras, por mucho que en tu casa tu padre ponga la mesa o planche y sea tu madre la que trabaja y trae el dinero a casa y por mucho que te inculquen valores feministas; en el cole, en la tele, en la publicidad, el mundo sigue siendo machista y el mundo también educa.

el mito de la mejor amiga en nuestro imaginario. Era algo ineludible, te lo decían las pelis, las revistas y la tele.

I didn’t punish myself because I wanted to. I punished myself because I thought it was normal to live for others.

Allow nature to teach you the act of being. Silence can heal your life. Listen beyond the sounds. Go beyond the clouds. Be like the sky for a moment.

Karma is what is happening to you. It’s the result of your thinking. Be aware, you are designing your own life.

There is a link between living an unauthentic life and depression.

Freedom is to know that you are free.

Make no mistake about it – forgiveness and happiness are inseparable.

If life tried to break me, it succeeded. It’s okay. Only a broken person can search for wholeness.

Inner-peace is the feeling between happiness and sadness.

The biggest mistake I made was to believe that I could graduate from the school of life by skipping all the self-knowledge classes.

Only those who are compassionate toward themselves can be compassionate toward others.

Is there a more a heart-pleasing word than “contentment?” I doubt.

My reflection on “life and death” deepened when I removed the “and” that separates them.

When seeing life for what it is becomes more important than seeing it your way, you’ll finally understand what “courage” means.

I don’t write to tell stories, I write to find out what the stories want to tell me.

I know who you are. You are “Me,” disguised as “You.

We can’t define “love” unless we become it.

He was a mystery to me because he stood between “right” and “wrong.

Depression is a lack of “soul-expression.” The “soul” needs to experience its truths. The truth of a soul can be as simple as fully appreciating this moment, and as complex as writing a book.

You don’t need to be on a diet. Feed yourself with what it’s needed to fulfill your mental and physical demands. There is no perfect or permanent diet. Self-knowledge is the key to health.

Compassion is a quality in those who are able to understand beyond right and wrong.

I have been confused. I have been hurt. I have been depressed. But never believed these states defined the “real” me.

My search for happiness ended so a meaningful life could get started.

I’ll listen to your words as long as your actions don’t speak louder.

Art is the dance of the soul after one realizes that life is a song.

I believe that the heart is the master of our lives, the mind our powerful servant, and the body the bridge between them.

With love we were created, for love we may live, and to love we may return.

Here, in this very moment, there is a joyful, clear, and peaceful reality in which you can abide.

Physical adoration has driven many of us away from our unique and true gifts. Some of us have become so obsessed with a fit body, or so ashamed for not having one, that unnecessary suffering alongside exercise has grown to be part of our lifestyle.

Not knowing the truth doesn’t keep you from finding it.

Otvorivši i odgurnuvši vrata, zatekao sam svog pacijenta kako kleči na tepihu, a u titravoj svetlosti što je sukala iz kamina, ugle¬dao sam sâm užas stvaranja ili rastvaranja, pa ponovnog stvaranja; ugledao sam strašan početak prvog i poslednjeg čina poremećene predstave. Preda mnom su se, na čoveku prosečne visine i tele¬sne građe, događale negacije težine, visine i proporcija. Grčio se i, nekako, skupljao sâm u sebe. Ruke su mu se kratile i nestajale u rukavima kaputa; noge nestajale u nogavicama, a cipele pale na pod. Glava se sporije smanjivala, naočare su mu spale, a potom se sve uvuklo i skrilo u visokoj kragni. Nisam smeo ni da zucnem, a kamoli da mu priđem i pobliže ga pogledam.

Todo se volvió cuestión de saber o no saber, mientras el guion era reemplazado por una catarata de improvisaciones. Cortes de pelo, dietas, música grabada de las radios, los ritmos desobedientes de mi cuerpo, el delantal por la túnica, la plaza vacía, minas en tetas en las revistas, el rímel contrabandeado a pesar de mamá, la gimnasia frente al televisor, Mazinger y los Hardy Boys, el Papa visto por un aparatito de cartón con un espejito en la punta, la multidad acalorada por tomos de papilla evangelizadora. Sombra celeste hasta las cejas, auscultación de entrepiernas, corpiños por zapatos de charol, los himnos de la tele como Sancor pero peor, la plaza llena, más Hardy Boys, toqueteos, los primeros asaltos con Coca Cola, polleras plato, comunicados de miles de cifras, minas en tanga, la plaza llena, el americano más vendido, minifaldas, escudos, Kiss y la matanza de pollitos, medias de nailon por vinchas, el fin de las Trillizas de Oro, graffitis silenciados, los domingos eternos para la juventud. Las instrucciones sonámbulas de mis maestras, más minas en bolas, banderitas, blanco y negro, más instrucciones, procedimientos, celeste y blanco, DNI, papeles más, papeles menos, fuga en el siglo XXIII, aros de plástico por anillitos de oro, maestras que nos mostraban —como si en vez de un cuadernillo de defensa civil estuvieran siguiendo un manual de demonología— cómo se evitaba cualquier tipo de peligro si uno lograba pararse debajo del marco de una puerta.

escribimos «jajajajaja» sin habernos reído, los emoticones dicen por nosotros lo que sentimos y nos dormimos y nos levantamos viendo la tele. Si queremos educar emociones, sin duda tendremos que dosificar la tecnología y privilegiar el contacto personal frente al virtual, tanto en nosotros como en nuestros niños.

Tele vagyunk mások iránt támasztott teljesíthetetlen követelésekkel. Öröm olyan embert látni és olyan emberrel élni, aki nem mást akar szabályozni, hanem saját dolgait kívánja rendbe szedni.

A mai helyzetet, ha csak vázlatosan is, a következőkben lehetne összefoglalni: a manifeszt korkép egyszerűen lefegyverző. A hangversenytermek tele vannak. Már mindenki könyv nélkül tudja Haydn, Mozart, Beethoven, Bach, Csajkovszkij, Brahms, Schubert, Schumann, César Frank, Wagner és Sztravinszkij összes művét, s így ötödrendű reneszánsz és barokk szerzőket kell előszedni, hogy valami új hallgatnivaló legyen. A közóhajnak engedve minden héten filozófiai, metafizikai, esztétikai, matematikai, fizikai, asztronómiai előadásokat kell tartani zsúfolt padok előtt. A tudás éhsége oly nagy, hogy az emberek százával iratkoznak be a gomblyukvarró, a gyöngyfűző, a szónokképző, a könyvkötő, a papírdoboz-készítő és a csecsemőszoptató kurzusokra. Közben havonként legalább öt enciklopédia jelenik meg a színházról, a zenéről, a jogtudományról, a botanikáról, az aeronautikáról és a haditudományokról. Igaz, hogy a műveltség az a teher, amiből az ember minél többet vesz fel, annál könnyebben jár. De az embernek néha mégis az a benyomása támad, hogy ez a kimerülés jelensége. A múzeumokban szakavatott vezetők a közönséget százas tömegekben oktatják Bellini szépségeire. De ugyanannyian zarándokolnak el a város végére, s három óra hosszat tartó igen szakszerű vezetés mellett megtekintik azt a kőfalat, amelyet minden valószínűség szerint még a rómaiak építettek. Lehetetlen! Nem kimerülés ez! Nem kompendium műveltség, nem a befelé való kapcsolatát tökéletesen elvesztett ember kétségbeesett és patológ extraverziója. A külső eszközök minden erejüket megfeszítik, hogy az embert meg tudják változtatni. És az emberek minden erejüket megfeszítik, hogy a külső eszközökkel magukat megváltoztattassák. Nem a műveltség vágya hozta őket százával a kurzusokra és a tantermekbe és a hangversenyekre és tanulmányi kirándulásokra, hanem a politikában való hit. Ezek az emberek mind azt hiszik, hogy a külső eszközök meg tudják őket változtatni. Ezért a sok enciklopédia, tanulmányút, kiállítás, kommentár. Sejtelmük sincs arról, hogy a múltnak: irodalomnak, művészetnek, zenének, filozófiának egyszer s mindenkorra és tökéletesen vége. Gondolat és művészet és szellem mindig csak tökéletesen átértékelve, átöltöztetve, újra átélve maradhat fenn, pontosabban csak így van arra lehetősége, hogy újra megszülessen. Ilyen módon – mint merő tantárgy – az egész múlt kolosszális lomtár, legfeljebb sznobok dekorációja. Csak archeológiái érdekessége van. Már semmi egyéb, csak kultúra. A hagyománynak csak akkor van értelme, ha azt a jelenben újrateremtik; de a jelenben a hagyományt újrateremteni csak belülről lehet.