Szerb Antal Quotes

In London November isn't a month, it's a state of mind.

And while there is life there is always the chance that something might happen...

Everyone has to find his own way to die.

We carry within ourselves the direction our lives will take. Within ourselves burn the timeless, fateful stars.

You start off as Mr X, who happens to be an engineer, and sooner or later you're just an engineer who happens to be called Mr X.

For love, there has to be a distance across which lovers can approach one another. The approach is of course just an illusion, because love in fact separates people. Love is a polarity.

Love preserves one moment for ever, the moment of its birth. The beloved never ages.

Because, my dear, in the spiritual life opposites meet. It's not the cold passionless ones who become great ascetics, but the most hot-blooded, people with something worth renouncing. That's why the church won't allow eunuchs to become priests.

I really dislike the sort of people who aren't like other people. It's true other people are so boring. But so are the ones who aren't like them.

The matter could in fact have been resolved quite simply if all those round the table had been equally intelligent. But in this life that is rarely given.

The stronger civilization becomes, the more deeply the love of death is buried in the subconscious.

Szomoruak vagyunk tizenhat eves korunk szomorusagaval, szerelmeink megtort vonala grafikonszeruen elottunk van, ovatosan orulunk a holnapoknak, nagyon tavoli medvek borere iszunk, es tiz kilometer korzetben meghallunk minden zajt.

If someone wants to give you money, whatever the source, you should take it. Every religious-historical authority agrees about that.

The nature of civilisation everywhere was such that, even with the Greeks, it diverted people’s minds away from the reality of death.

You have no illness," said the doctor, "just some sort of extreme exhaustion. What did you do to tire yourself out so much?" "I?" asked Mihaly thoughtfully. "Nothing. I lived.

I really detest those people who like to draw practical conclusions from scholarly truths, who 'apply learning to real life', like engineers who turn to propositions of chemistry into insecticides for bedbugs. It translates, in Goethe's words, as: 'life is grey, but the golden tree of theory is always green'.

Részvétet éreztem az ismeretlen sportember iránt, és egyúttal kárörömet is. Úgy kell neki, miért sportember, de ha már sportember, mit keres minálunk. Valószínűleg ő is így érzett volna irányomban, ha a golfpályán látott volna meg engem.

O amor exige uma distância, que os amantes percorrem para se encontrar. Naturalmente, a proximidade é ilusória, porque o amor na realidade afasta.

as long as we keep moving, we don’t notice how tired we are, but only when we sit down.

It is not the business of a Queen to be human.

We were so intimate that it wasn't possible to flirt or fall in love with one another. For love, there has to be a distance across which the lovers can approach one another. The approach is of course an illusion, because love in fact separate people. Love is a polarity. Two lovers are the two oppositely charged poles of the universe.

No había dudas. Lenta, aterradoramente, como una fragata antigua con todos sus aparejos, su mujer franqueaba la entrada.

He... how should I put it... he's a seeker... He's been seeking something his entire life, something that's different.

Nothing is more frightening than the completely inexplicable.

Nincsen olyan része Budapestnek, ami a számomra ne volna az ifjúság. Ha egyszer örökre el kellene hagynom a Várost, aznap megöregednék, mint a hesiterbachi szerzetes.

I know what's wrong with me," he said to Ellesley. "I have acute nostalgia. I want to be young. Is there a cure for that?

The staying awake was a great self-sacrificaing gesture of friendship, and wonderfully in keeping with our current mood of intense friendship and religious fervour. We were all in a state of shock. We engaged in a long Dostojevskyan conversations and drank one black coffee after another. It was sort of night typical of youth, the sort you only can look back on with shame and embarassment once you've grown up. But God knows, I must have grown up already by then, because I don't feel the slightest embarassment when I think back to it, just a terrible nostalgia.

Tell me,' he asked, with some embarassment, as we strolled along: 'you're a bloody German, aren't you?' 'Oh, no. I'm Hungarian.' 'Hungarian?' 'Hungarian.' 'What's that? Is that a country? Or you are just having me on? 'Not at all. On my word of honour, it is a country.' 'And where do you Hungarians live?' 'In Hungary. Between Austria, Romania, Czechoslovakia and Yugoslavia'. 'Come off it. Those places were made up by Shakespeare.

Az öreg elkísért a falu végéig, ott azután megmutatta az utat, és megmagyarázta, hogy merre kell mennem. Már akkor nem tetszett nekem a dolog. Mr. Mansfield magyarázatának a lényege az volt, hogy időnként egy bükkfaerdőn kellett keresztülmennem, amit egy nyírfaerdő váltott fel, és egy tölgyfaerdő is nagy szerepet játszott. De én, sajnos, kora ifjúságomtól kezdve városlakó voltam, és a szellemtudományok kizárólagos híve. Sose tudtam két fát megkülönböztetni egymástól.

Ez így van; az ember mániákusan, veszendően, a pokol és halál határán vágyódik valaki után, keresi, kergeti, hiába és élete elsorvad a nosztalgiában. Amióta Rómában volt, állandóan ezt a pillanatot várta, erre készült, és már-már azt hitte, hogy sosem fog Évával beszélni. És azután egyszerre megjelenik, és akkor az ember olcsó pizsamáját a mellén összeszorítja, szégyelli, hogy kócos, borotválatlan, mérhetetlenül szégyelli lakását, és legjobb szeretné, ha nem lenne ott az, aki után kimondhatatlanul vágyódott.

Here we have Diogenes, His Highness’ favourite canary. Things are starting to take shape.

És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.

Ma minden a munka: a munka a jutalom az elinduló ifjúnak, tanulmányaiért, és a munka a vezeklés és büntetés is, azoknak, akiknek valami nem sikerült.

- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt? - Én? (...) Semmit. Éltem.

These peoples probably feared death even more than we do. Our civilisation presents us with a marvellous mental machinery designed to help us forget, for most of our lives, that one day we too will die. In time we manage to push death out of our consciousness, just as we have done with the existence of God. That's what civilisation does. But for these archaic peoples nothing was more immediately apparent than death and the dead, I mean actual dead people, whose mysterious para-existence, fate, and vengeful fury constantly preoccupied them. They had a tremendous horror of death and the dead. But then of course in their minds everything was more ambiguous than it is for us. Opposites sat much closer. The fear of death and the desire for death were intimately juxtaposed in their minds, and the fear was often a form of desire, the desire a form of fear.

And he knew he would not be travelling home. If he had to wear a donkey jacket and wait for fifty years, then he would wait. At last there was a place in the world where he had reason to be, a place that had meaning. For days, without realising it, he had sensed this meaning everywhere, in the streets, houses, ruins and temples of Rome. It could not be said of the feeling that it was 'filled with pleasurable expectation'. Rome and its millennia were not by nature associated with happiness, and what Mihály anticipated from the future was not what is usually conjured up by 'pleasurable expectation'. He was awaiting his fate, the logical, appropriately Roman, ending.

All of a sudden, a deadly longing seized him, a longing such as he'd only known when very young, but this was a more reflected, burning longing: for he was longing for the longing he'd known in youth, so sharply that he had to shout.

What a shame that those moments when man is noble and pure and akin to the angels are so transient, so fleeting, while that complicated nonentity the Ego is always with us - of which one can speak only in terms of protective tenderness and gentle irony.

I have to tell you about these things from the past, because they are so important. The really important things usually lie in the distant past. And until you know about them, if you'll forgive my saying so, you will always to some extent a mere newcomer in my life. When I was at High School my favourite pastime was walking. Or rather, loitering. If we are talking about my adolescence, it's the more accurate word. Systematically, one by one, I explored all the districts of Pest. I relished the special atmosphere of every quarter and every street. Even now I can still find the same delight in houses that I did then. In this respect I've never grown up. Houses have so much to say to me. For me, they are what Nature used to be to the poets - or rather, what the poets thought of as Nature. But best of all I loved the Castle Hill District of Buda. I never tired of its ancient streets. Even in those days old things attracted me more than new ones. For me the deepest truth was found only in things suffused with the lives of many generations, which hold the past as permanently as mason Kelemen's wife buried in the high tower of Deva.

If an aristocrat became bankrupt he looked to the sunshine of royal providence [...] but when the nobility sank too low to qualify for royal notice, they became fraudsters, trading on the display of rank: the man would become a card-sharper or gigolo, while the woman sold herself. Actual work would have been unthinkable. It would have offended against the ancient order of things, which assigned that role to the middle classes and the peasantry. This concept is difficult to connect with our modern view of the world, but its very absurdity follows directly from the fact that everything in its old order was so firm and wonderful - with everything in its eternally appointed place and moving in fixed circles like the stars. There was no changing your lot in life at will: it was assigned to you forever, by birth. If you fell below your appointed station, you couldn't just swap it for another - you simply plummeted into the void.

Yes, the time has come. I am tired. And perhaps I don't love Italy all that much. Just as, it seems, I don't love anyone or anything "all that much". Even myself I can no longer love as tenderly and attentively as when I was younger. I am tired. It will be very good to go home. The panic is over, I have calmed down, my inner reserves are exhausted. Somehow, all it needs now is courage. Just don't surrender your solitude for anything or anyone. How does Milton's Satan put it? "What matters where, if I be still the same?" Whatever becomes of Europe, trust in your inner stars. Somewhere, always, a Third Tower will be waiting for you. It's enough.

[The eighteenth century] was the century, as we are frequently told, of women - the intellectual life of women in salons, women wielding unseen influence, women as members of academies, theatrical productions whose success depended on the power of actresses to charm; in the economic sphere, financiers amassing great fortunes in order to marry their daughters into the aristocracy, and women ruling over whole peoples and empires: Maria Theresa, Catherine the Great, Queen Elisabeth Farnese of Spain, as well as the likes of Mme du Pompadour and Mme du Barry. It was as if some residual matriarchy - the oldest culture of the Mediterranean - was struggling to emerge from the blood and the collective unconscious; as if the time would one day return when, in every tribe, it was the women who possessed wealth and power and the men who 'married out', moving into the wife's extended family, where they became gentle, pampered, more or less superfluous drones. [...] In the century of women, it was inevitable that these erotic legends should attach themselves to the outstanding female figures of the time [...] and all this applied even more strongly in France. It was there that women reached the greatest positions of power, and there that this erotic momentum was at its strongest, by virtue of the traditions and nature of the French people.

Ah... csak dühbe jövök, ha a modern nő legendájáról hallok. Modern nő nincs. Se modern szerelem. Mindig voltak szellemi szegények, akik nem tudtak belevinni többet a szerelembe, mint a tárgyilagosságukat, ahogy Maga mondja. Régebben a szellemi fegyelem nagyobb volt, semhogy a szerelemnek ezt a degenerált formáját irodalmilag lehetett volna 110 propagálni. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amiről egy jólnevelt írónak nem volt szabad írnia... - Akik pedig igazán művészei és bajnokai voltak a szerelemnek, - folytatta - sosem voltak tárgyilagosak. Casanova számára mindig istennő volt az a nő, aki szembejött vele az utcán és mindegyik szebb volt, mint összes elődje. Ez volt az ő titka. Tárgyilagosság... az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a dolgokban többet látni, mint amennyi nyilvánvaló bennük. Tárgyilagosság... van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást. De hagyjuk...

He spoke French, taking it for granted that every painter knew the language, a common assumption in those years before the war, when Paris dictated the tone

What I mean is, within a decade or two, the Americans, the nouveaux-riches of that brash new culture, will reach the point where they have amassed unimaginable sums of money, and with it they will want to lay their hands on timeless treasures of art

If you spent time thinking about the future, you wouldn't be a true adventurer. An adventure is something that happens from one moment to the next; in which there is no yesterday and no tomorrow. Everything else is just petty bourgeois.

The French by their nature had a permanent hunger for sensation. This was even more true of the eighteenth century, of which that considerable expert Victor du Bled remarked that no other age was ever so bored.

You don’t think anyone with any intelligence will believe this chum of yours is a king? This infant? This halfwit? It’s a joke. The moment your mister claps eyes on this king of yours, the whole thing’ll go up in smoke.

Ha valahonnan pénzt akarnak neked adni, azt el kell fogadnod. A pénz...az egyszerűen nem számít. Nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell, hogy legyen és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos.

I shielded my solitariness from them, and from the European future that they represented for me. I felt my solitary happiness threatened by their happiness of the herd, because they were stronger than me. The happiness I feel here at the foot of the Third Tower is something I must not give up for anyone: for anyone, or anything. I cannot surrender my soul to any nation state, or to any set of beliefs. (1936)

Félig értelmes szavakat mondtam, amelyekben több volt, mint szerelmi vallomás: jobb részem boldog kiemelése a törmelékből, amelyet ráhullattak az évek. Kár, hogy oly mulandók a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon -- hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképp beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával.

Uram, a leghazugabb rágalom is foltot hagy az ember jellemén.

Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe.

McAlmon’s fictionalized memoir The

Sajátságos módon ennek a családnak nem volt egyetlenegy tagja sem, aki mint államférfi, hadvezér vagy más téren nagy ember megokolta volna a család hatalmas önérzetét. A Rohanok ebben is olyanok voltak, mint ahogy az ember az Ancien Regime nagyurait elképzeli: sosem tettek semmi mást, csak származtak; nem röstellték a fáradságot megszületni, mint Figaro mondja.

Later I read in a famous English essay that the chief characteristic of the Celts was rebellion against the tyranny of facts.

Don’t talk rubbish, and don’t pretend you don’t understand me. I’m not talking about the death-wish of the weary and the sick, or potential suicides, but about people in the fullness of their life, people who in fact because their lives are so fulfilled yearn for death as for the greatest ecstasy, as in the common phrase, mortal passion. Either you understand this or you don’t. I can’t explain it. But for those ancient people it was self-evident.

Women are generally better at brooding about things that keep them awake an entire night.

De te még mindig nem tanultad meg, hogy a pénz... az egyszerűen nem számít. Nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos.

Megírta Évának az időpontot: szombat éjjel. Éva felelt: Ott leszek. Csak ennyit. Éva kurta, matter-of-fact válasza mégis megdöbbentette: csak ennyi neki az egész? Ekkora halálrutin! Félelmetes.

Milyen rettenetes, hogy életünk legkimagaslóbb pillanatai és állapotai csak a legbanálisabb kifejezésekkel közelíthetők meg, és hogy valószínűleg csakugyan ezek a legbanálisabb pillanataink. Ilyenkor ugyanolyanok vagyunk, mint más ember. Mihály most „elő fog készülni a halálra”, mint ahogy más ember teszi, aki tudja, hogy nemsokára meg kell halnia.

- Maga a halottaiba beteg. Meglátogatják, és elszívják az életerejét. Az orvostudomány itt nem használ. - Akkor vigye haza a hagymakoszorút. Az én halottaimat nem lehet ilyesmivel távol tartani. Azok bennem vannak.

Az egyetemet végeredményben én is csak úgy tekintettem, mint néhány évi haladékot. Időt nyerni, mielőtt felnőtt leszek.

- Érdekes. Talán azért, mert te már sokszor voltál Olaszországban, már nem ájulsz el, ha egy Fra Angelico képet vagy egy Bel Paese sajtot látsz. Én meg úgy érzem, hogy halálos vétket követek el minden állomásnál, ahol nem szállok ki. Nincs frivolabb dolog, mint vonaton utazni. Gyalog kellene menni, vagy legalábbis postakocsin, mint Goethe. Hátborzongató, hogy voltam Toszkánában, meg nem is. Hogy íme, elutaztam Arezzo mellett, és hogy arra van valahol Siena, és én nem mentem oda. Ki tudja, eljutok-e még valaha Sienába, ha most nem megyek el? - Mondd már. Otthon sosem árultad el, hogy ilyen sznob vagy. Mi baj lesz abból, hogy nem nézted meg a sienai primitíveket? - Ki kíváncsi a sienai primitívekre? - Hát mit akarsz csinálni Sienában? - Mit tudom én. Ha tudnám, talán már nem is izgatna. De ha kimondom ezt a szót, Siena, az az érzésem, hogy ott megláthatnék valamit, amitől minden rendbe jönne.

- Tudom, mi a bajom - mondta Ellesleynek. - Akut nosztalgiám van. Szeretnék fiatal lenni. Van arra valami orvosság?

Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt. Egy krajcárodba sem kerül az, hogy Olaszországban vagy, hogy olasz ég van fölötted, hogy olasz utcákon járhatsz és olasz fák árnyékában ülhetsz le, és hogy mikor este lesz, olaszul megy le fölötted a nap. Egy krajcárodba sem kerül, ha tetszel egy nőnek, és neked adja magát. Egy krajcárodba sem kerül, hogy néha boldog vagy. Pénzbe csak az kerül, ami körülötte van, a boldogság körül, az ostoba és unalmas kellékek. Az nem kerül pénzbe, hogy Olaszországban vagy, de pénzbe kerül, hogy odautazhass, hogy ott fedél alatt alhass. Az nem kerül pénzbe, hogy a nő a szeretőd, csak az, hogy közben ennie és innia kell, és fel kell öltöznie ahhoz, hogy levetkőz- hessék. De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek, ami sokba kerül. És ez a legnagyobb őrület. Nem, Mihály, a pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga.

A küzdelem itt is egy legendás és alaptalan fikcióért folyik, mint a tudományban, ahol a nem létező és nem is kívánatos Igazságot keresik. Itt meg azt a Vagyont, aminek már méreteinél fogva sincs semmi értelme; ennek a kedvéért veszítik el azt a vagyont, aminek értelme van. És végeredményben az egész hajsza éppolyan komolytalan, mint minden más a világon.