Akad Quotes

A totalitás fogalma csak elméletben létezik, az életben soha. Még a legjobban bevakolt falon is akad valami rés (vagy reméljük, hogy akad, s az már jelent valamit). Még ha az a benyomásunk, hogy már semmi sem működik, akkor is működik valami, s biztosítja a létezés minimumát. Vegyen bár körül a rossz óceánja, zöld és termékeny szigetecskék nyúlnak ki belőle. Látni őket, ott vannak a látóhatáron. Még ha a legrosszabb helyzetben találjuk is magunkat, az is többféle összetevőből áll, s akad közöttük olyan, amelybe bele lehet kapaszkodni, mint a parti bokor ágaiba, hogy a mélybe húzó örvénynek ellen lehessen állni. Ez a rés, ez a sziget, ez az ág tart bennünket a lét felszínén.

PERNIKAHAN ADALAH -1- Pernikahan adalah akad atau ikatan. Akad untuk beribadah, akad untuk membangun rumah tangga sakinah mawadah wa rahmah. -2- Pernikahan adalah akad untuk saling mencintai, akad untuk saling menghormati dan menghargai. -3- Pernikahan adalah akad untuk saling menguatkan keimanan, akad untuk saling meningkatkan ketakwaan, akad untuk mengokohkan ketaatan kepada Tuhan, akad untuk berjalan pada tuntunan Kenabian. -4- Pernikahan adalah akad untuk saling menerima apa adanya, akad untuk saling membantu dan meringankan beban, akad untuk saling menasihati, akad untuk setia kepada pasangannya dalam suka dan duka, dalam kesulitan dan kesuksesan, dalam sakit dan sehat, dalam tawa dan air mata. -5- Pernikahan berarti akad untuk meniti hari-hari dalam kebersamaan, akad untuk saling melindungi, akad untuk saling memberikan rasa aman, akad untuk saling mempercayai, akad untuk saling menutupi aib, akad untuk saling mencurahkan perasaan, akad untuk berlomba melaksanakan peran kerumahtanggaan. -6- Pernikahan adalah akad untuk mudah mengakui kesalahan, akad untuk saling meminta maaf, akad untuk saling memaafkan, akad untuk tidak menyimpan dendam dan kemarahan, akad untuk tidak mengungkit-ungkit kelemahan, kekurangan, dan kesalahan. -7- Pernikahan adalah akad atau ikatan. Akad untuk tidak melakukan pelanggaran, akad untuk meninggalkan kemaksiatan, akad untuk tidak saling menyakiti hati dan perasaan, akad untuk tidak saling menorehkan luka, akad untuk tidak saling menyakiti badan pasangan. -8- Pernikahan adalah akad untuk mesra dalam perkataan, akad untuk santun dalam pergaulan, akad untuk indah dalam penampilan, akad untuk sopan dalam mengungkapkan keinginan, akad untuk berlaku lembut kepada pasangan, akad untuk memberikan senyum termanis, akad untuk berlaku romantis dan selalu berwajah manis. -9- Pernikahan adalah akad untuk saling mengembangkan potensi diri, akad untuk adanya saling keterbukaan yang melegakan, akad untuk saling menumpahkan kasih sayang, akad untuk saling merindukan, akad untuk saling membahagiakan, akad untuk tidak adanya pemaksaan kehendak, akad untuk tidak saling membiarkan, akad untuk tidak saling mengkhianati, akad untuk tidak saling meninggalkan, akad untuk tidak saling mendiamkan. -10- Pernikahan adalah akad untuk menebarkan kebajikan, akad untuk mencari rejeki yang halal dan thayib, akad untuk menjaga hubungan kekeluargaan, akad untuk berbakti kepada orang tua dan mertua, akad untuk mencetak generasi berkualitas, akad untuk siap menjadi bapak dan ibu bagi anak-anak, akad untuk membangun peradaban masa depan. -11- Pernikahan, adalah akad untuk segala yang bernama kebaikan !

Mindketten szimpatikusak voltak, így együtt. Nem néztem őket irigy szemmel, szó sincs róla, csak azzal a jóleső érzéssel, hogy a valódi életben is akad még – az én megítélésem szerint – tökéletes pár.

Kedves Muti és Vati! Remélem, a macskalincselő gyűlés rendben zajlik. Találtam egy darabka száraz pirítóst a teámhoz meg egy kis kukoricapelyhet, hogy elkerüljem a skorbutot. Gondoljatok rám, ha akad egy szabad percetek. Lányotok, Georgia

Nem sajnálkozom azon, ami elmúlt. De a jelenért, a máért, a számolatlan, eltékozolt órákért és napokért bizony kár, mert éppen csak elviselem őket, nem ajándékoznak meg se jóval, se rosszal. De, hál’ istennek, elvétve azért akad kivétel is, jönnek megrendítő, meglepetéssel kecsegtető órák, falakat döntenek le, és visszavezetnek engem, az eltévelyedettet a világ eleven szívéhez.

Most már többé-kevésbé helyrezökkentem; ha kell, össze tudom szedni magam, s néha négy-öt óra hosszat is egészen úgy viselkedem, mint más; de minden semmiség visszavet előbbi állapotomba: egy emlék, hely vagy szó, egy kis töprengés, s főképp a maga levelei, sőt az enyémek is, amikor írom őket, valaki, aki magáról beszél: megannyi szirt, melyen szétzúzódik az önuralmam, és ilyen szirt bőven akad.

Nagyon szomorú napok következtek; komor az élet az olyan házban, mely üresnek látszik, mert örökre eltűnt belőle valaki, akit annyira megszoktunk, és ha kezünkbe akad a halott valamilyen kedves holmija, mindig friss fájdalommal telnek meg a napjaink. Egy-egy emlék érinti minduntalan szívünket s megsebzi. Itt a karosszéke, a napernyője ott maradt az előcsarnokban, ez az ő pohara, amelyhez a lány még hozzá sem nyúlt. És minden szobában hányódik valamilyen apróság: az ollója, egy kesztyű, az a könyv, melynek lapjait elnehezedett ujjai meggyűrték; ezer semmiség fájóan jelentős lesz, mert ezer apró részletre emlékeztet. És üldöz a hangja! Azt hisszük, hogy őt halljuk. Menekülni szeretnénk, bármerre, bárhová, kiszökni ennek a háznak kísérteti közül. De maradni kell, mert mások is vannak, akik maradnak, s ők is szenvednek.

Azt kérdezi, drága gyermekem, még mindig annyira szeretem-e az életet. Nos, megvallom magának, akad benne kín és keserűség éppen elég; de a haláltól még jobban borzadok, s olyan elviselhetetlennek érzem, hogy minden általa érjen véget, hogy ha megtehetném, boldogan visszafordulnék. Kötelességből élek, kénytelen-kelletlen: senki sem kérdezett, akarok-e világra jönni; egyszer majd el is kell tűnnöm belőle, ami még keservesebb; és vajon hogy tűnök el? Merre? Miféle kapun át? És mikor? Milyen körülmények között? Ezer és ezer kín feszít keresztre, elborult lélekkel halok meg? Vagy szélütés ér? Baleset visz el? Hogy adok számot Istennek? Mit tehetek le ítélőszéke elé? Vajon félelmemben és szorongattatásomban megtérek-e hozzá? Fogok-e mást is érezni a rettegésen kívül? Mit remélhetek? Bebocsátanak a paradicsomba? Letaszítanak a pokolba? Micsoda eshetőségek! Micsoda gyötrelem! Nincs bolondabb dolog, mint a bizonytalanságban bizakodni, de nincs természetesebb sem, és hogy ilyen esztelenül élek, felettébb könnyen érthető. Egész beleszédülök ezekbe a kérdésekbe, s annyira iszonyodom a haláltól, hogy az életet sem azért gyűlölöm már, mert a tövisei megtépáznak, hanem inkább azért, mert a halálba torkollik. Azt mondja majd erre, hogy örökké akarok élni. A világért sem; de ha választhattam volna, szívesebben halok meg a dajkám karjaiban: ez sok bajtól megkímélt volna, és biztosabban és könnyebben juttat a mennybe; de beszéljünk inkább másról.

Nak, sebentar lagi putri satu-satunya ayah akan menjadi tanggung jawabmu. Kalian berdua akan menikah. Berjanjilah bahwa kau akan selalu menjaga dan tak akan membiarkan ia menderita,” pinta ayah Inneke padaku. “Semestinya hari ini adalah hari yang paling berbahagia bagi kalian berdua, tentunya bagi ayah juga. Tapi entah mengapa ayah merasa akan ada yang hilang. Sebuah lubang besar menganga, persis seperti saat ibunya Keke berpulang duapuluh lima tahun silam,” sambungnya dengan mata berkaca-kaca. “Ayah titip Keke padamu,” pungkas ayah Inneke sembari memberikan pelukan hangat ke arahku. Aku tahu ia tengah menangis meski pandanganku bersebrangan. Pundakku basah oleh air hangat yang semakin lama makin sembab. (Ayah Kedua, Dunia Tanpa Huruf R)

Elfeledett titkok egész serege rejtezik a világban, ott, ahol az ember nem is gyanítaná. A halandók különbözô szavakkal illetik ôket; mítosz, titok, misztérium. Egyesek a gonosznak tulajdonítják, mások csodának tartják, ha szembesülnek velük. A legtöbb ember azonban egész életében nem részesül ekkora szerencsében, ha pedig mégis, úgy mit sem sejtve elmegy mellettük. E dolgok még a létüket is feledtetnék az emberrel, ha tudnák – de erre még ôk sem képesek. Mert mindig akad valaki, aki megsejti, aki kutatja ôket. A félénkebbje elhúzódik a világ elôl, magukat önkéntes feledésre ítélik. Elhagyott barlangokban, vagy hajdan volt nagy vallások szektává korcsosult papjainak ajkán, kik érzik még, hogy szavuk a világegyetem titkát idézi, de fülük már nem képes megnyílni rá, értelmük képtelen befogadni azt. Megesik, hogy a véletlennek köszönhetôen az óvilág elfeledett kincsei maguktól is kifordulnak a talajból – hasadt cserépedénybôl kikandikáló ódon pergamenekre róva; leomlott paloták romjai között, a falba vésve hivalkodnak – úgy sem érti már ôket senki. A bátrabbak az ember mellett keresnek menedéket, azok között, akiknek sejtelme sincs róluk. Velük élnek, elvegyülnek, de azért bölcsen elzárkóznak. Könyvtárak mélyén, dohos pincék hátsó szegletében. Ahol utoljára keresnék ôket, ott vannak a legnagyobb biztonságban.

Felszín Nem emlékszem erre az anyajegyre lehet az hogy most először akad meg benne az ujjam hogy nem járt eddig erre ebben a finom hajlatban hogy nem ismertem még az összes millimétert amiből állsz vagy csak össze akar zavarni a bőröd és direkt növeszt ilyen hirtelen akadályokat hogy ne tudjam jártam-e már arra hogy tévedjek el örökre ebben a homokszín labirintusban hogy sose legyek biztos benne: ismerlek eléggé

– Én azt hiszem, a mi fegyverünk a fiatalságunk meg a tisztaságunk. – Tisztaság itt úgy értendő, hogy nem vagytok megterhelve fölös bölcsességgel? – kérdezte Ivan Matvejics óvatosan. – Nem… azt jelenti, hogy céljaink önzetlenek. Vagyis hát fegyverünk a céljaink tisztasága… de ha kell, akad élesebb is! Így mondta egy volt iskolatársam, most ő is a fronton van… de mindegy, én is ugyanígy gondolkozom.

Előfordul, hogy egy lányt is megérint Háború Anya. A ksebb gyermekek között mindig akad néhány, akiket a fiúkkal együtt a gyakorlótérre küldenek, és megtanítanak harcolni. Aztán, ahogy múlnak az évek, ezek a lányok sézp sorjában a hozzájuk jobban illő foglalatosságok felé fordulnak. Aki marad, azt később ezen foglalatosságok felé fordítják, majd ordítva, gúnyolva és végül akár verve is arra terelik, míg a káros gyomot mind kiirtják, és nem marad más, csak a férfiasság dicső virágai.

The Binding of Isaac and the Binding of You and Me With Rosh Hashanah coming in a few weeks, it is a good time to think about some of its important lessons. The High Holy Days are a time to evaluate our relationship with important people in our lives. We ask their forgiveness, they ask ours, and if there is regret for past faults and insensitive acts (Tradition calls them “sins”), we lend forgiveness to others, and they to us. Rosh Hashanah is also a time to think about our relation with our Tradition, with Judaism. It is the Jewish New Year, and a time to reexamine where we stand with regard to the faith/culture/civilization we call Judaism. Those hearing these words have already taken significant steps toward solidifying their Jewish connections by joining a synagogue, coming to religious worship, and doing many other Jewish things in our lives. Take a few moments—even a few hours—to think about and discuss your Jewish values and priorities with your loved ones and intellectual sparring partners. How can you deepen and strengthen your Jewish ties and commitments in the coming year? Perhaps that is why we are bidden to hear the sound of the Shofar each morning for thirty days during the month of Elul, before Rosh Hashanah, as well as on the New Year itself. The Talmud, in tractate “Rosh Hashanah” (16a), tells us: “Rabbi Abahu said: Why do we use the horn of a ram on Rosh Hashanah? Because the Blessed Holy One is saying to us: If you blow a horn from a ram before Me on Rosh Hashanah, I will be reminded of the act of ultimate faith performed by Avraham when he was ready to carry out my demand, even though a ram was eventually sacrificed in place of Yitzhak. The merit of Avraham will reflect merit on you, his descendants. In fact, when you blow the Shofar, and I remember the Binding (Hebrew: Akedah) of Yitzhak I will attribute to you the merit of having bound (Hebrew: akad-tem) yourselves to me. As we begin to blow the Shofar each morning, from the first day of the Hebrew month of Elul, let’s begin to think about how we bind ourselves to God. About our Jewish boundaries, the ties that bind us to our Jewish past. Let’s think of how our ritual lives can be enriched and enhanced with more song, custom, prayer and ceremony. Let’s think of how we can give ourselves to more Jewish causes (Israel, Jewish education, the synagogue), and how being Jewish can help bind and tie us to the needs of humanity (the environment, the needs of our community, the eradication of poverty and injustice). Rabbi Dov Peretz Elkins

Ezek közül az emberek közül egy sem rossz, mondta, igaz, nem is jó, de nem is rossz. Nincsenek erényeik, de bűneik sincsenek. Nem jutottak el addig, hogy bűneik lehessenek. Ezek az emberek gyarlók (szünet). Bűnök? Nem, nem! (espressivo), hát bűnös ez a szegény Kuruc, mert harminc éven át mindennap tökrészeg volt, hetenkint egyszer elment megkérni fiatalkori menyasszonyát, de az kidobta? Hogy lenne bűnös? Bár az lenne! Az ilyesmi nem érdemli meg a bűn elnevezést (allargando). Gyarló emberek, se jók, se rosszak, sem a kárhozatra, sem az üdvösségre nem valók, csak nevetségesek határtalanul, és szánalomra méltóan nevetségesek – Vétkek? (con brio) Ne beszéljünk ilyen nagy szavakkal. Viccek ezek, kérem, nem vétkek. Bohócok ezek, nem bűnösök. Senki közülük nem tudott a komolyságnak olyan fokára emelkedni, hogy bűnt kövessen el. És senki se gondolja, hogy ez csak itt van így. Ó maga, Ábel utazott, éppen eleget ahhoz, hogy azt mondhassa, nagyobb városban esetleg nagyobbak a bolondok, faluban esetleg kisebbek (ritardando), de nem törvény ez sem, néha falun is akad nagy bolond, városban is akad kicsiny – Mi lesz, kiáltotta Ábel (passionato), ha ez a gyarlóság a világot elárasztja? Mi lesz, ha a világot a bolondság fogja kormányozni, és az emberiséget a paprikajancsik vezetik! A mértéket senki sem üti meg. Ilyenek vagyunk itt valamennyien, legalább bűnt szeretnénk elkövetni, de ahhoz is gyengék vagyunk, és nem vagyunk méltók még az ítéletre sem –

Az otthont sürgősen megszüntetni, az asszonyokat és a leányokat munkába küldeni, hogy állami vállalatok takarítsanak, mindenki üzemi konyhákból táplálkozzék, úgy intézni, hogy a többség családjától távol dolgozzék és tömegszállásokon lakjék, emeletes ágyakon, tizenhatan egy szobában, a rádió reggel öttől este tízig a kormányzatot sikereiért dicsőíti, mozgalmi indulók és Lehár-valcerek, a vendéglőben csak nem leülni, a kétszer féldeci faszeszt felhajtani, a paprikás krumplit bekapni és csak annyi bért fizetni, amennyi az egyik fizetéstől a másikig éppen kis deficittel elég ne legyen, de azt is időnkint leszállítani, ezenkívül többször önkéntes adakozást indítani. Később még egyszerűbb lesz, mert a következő generáció kétéves korától állami nevelőintézetben nő fel, már nem tudja, mit jelent Keatset és Hölderlint olvasni, Cézanne-t nézni és a tengert és a Louvre-t látni és az Oxford Library-t és a Matterhornt és a dalmát szigeteket és egyre könnyebb lesz arra szoktatni, hogy egyik napról a másikra éljen, egyetlen java a csajka és a kanál, egy ruhája, ami rajta van, nősülni fölösleges, a női barakkban akad elég kaland és a kiszolgáltatottság miatt nem lázad többé. Sikerül az embert idiótává és koldussá és reszketővé tenni.

Hány világháborút bír ki egy ember? Ön azt mondja, hogy száz évenként csupán egy ember akad, aki a holnapi ebédért nem keni be magát trágyával. Biztos. Nem azon múlik, hogy hányan vannak. Azon múlik, hogy ez az ember a hiteles ember, a többi svihák, legfeljebb érdekes fickó. Érdekesség annyi, mint megkoszosodni és elkezdeni a koszt magyarázni. Köszönöm, ebből elég. Óvakodni minden szentségtől és hősködéstől, anélkül persze, hogy ebből az óvakodásból hunyászság és világnézet legyen. A jelentékeny ember a létrontásban nem vesz részt, inkább félreáll és lemond, szegénységet és elhagyatottságot vállal, nyomort, és kivételes esetben a halált, de azt, ami beszennyezi, nem hajlandó elkövetni. De jegyezze meg jól, a jelentékeny ember nem prédikál. Olyan követelés az, amit támaszt, amit csak és kizárólag önmagam iránt támaszthatok, mert abban a pillanatban ha elkezdem mástól követelni, magamat elárulom. Ezt meg kell értenie. Ez a jelentékenység próbája és komolysága. Ha ettől eltérek, olyan komédiás pojáca leszek, mint a többi. Ebből a következtetésből elvet csinálni tilos. Ez nem világnézet. Ez nem morál. Ez nem vallás. Dolgát, amit önmagára bízott, minden rögeszme nélkül következetesen megcsinálni. Higgye el, végül az is csődbe jut, aki behódolt, az is, aki nem. hódolt be. Egyetlen komolyság van, az erők totális mozgósítása, vagyis a munka. Az a jelentékeny, akiről az imént beszéltem, ilyen ember. Végre valaki, aki nem író.

KORTÁRSAK végülis mellékes hol mikor és mi hozott össze veletek lötyögtem kávéztam cigarettáztam és döglődtem veletek kályha-szánk beszédes lángja az eszpresszó-büdösbe kicsapott hallottam tűzköpő esztétikátok és szívtam a lábszagotok végülis szabadvers kötöttvers siker és zártosztály egyremegy ültem a seggemen veletek dumáltam át a fél életet záróra csenget a pénztárgép haláltól rögös a vérem Puskinnak öltözve nektek nem köszöntem a Mechwart téren fröcsögtem rátok és lecsaptam a kagylót ki miatt? mi miatt? érem az ég mellén kamaszkor tébolya múltszázadi nap honnan ír Lívia a káder Réka a riporter hova lett Vancouver s Detroit tajtékján aranyhal-autóik fénylenek vadmacska bölcsészek egyszerre bújtak az ágyamba éjszaka szemükben suvickolt fölényként csillog a képeslap-óhaza hova lett a Lukács teraszáról a szűz a maneken a nők? zacskóvá szopták tűzhányó mellüket kannibál csecsemők hova lett fiúik mellkasa combja az atléta termet vakítják Pheidiászt az idő pop-artját szikrázó termek üres a helyük a kabinjuk bontják a kádfürdőt szemben láttam a sorsukat vendégük voltam Pesten és Genfben ittam a kávéjuk konyakjuk ettem az ebédjüket hallottam ahogy a füvön a testtelen lovas üget vasárnap terített asztalnál csörögni kísértet-kanalat láttam a gyászukat bedöglött TV-t a sorsdöntő meccs alatt fölcsúszott a hajuk állukra léggömb nőtt ajkuk lefittyedt dicső sztorikat kérődző estéken százéves viccek láttam hogy sorsukba költözött valami kimondhatatlan ugyanazok voltak mint azelőtt de valahogy más alakban és nem is idejük aranyló mocska az eposzi élvezet és nem is földrázó ösztönük volt ami végképp elveszett valami titkos és veszélyes oktalan névtelen szerelem nem gyúlt ki többé a szemükben nem ült a securit-üvegen futott a kisautó búgott a mosógép minden maradt a régiben háborús csillagon vasbeton csodák közt ki hisz az égiben? láttam a fölényük újkori fáraók múmia-maszkját családi pótlék szeretők nyaralás két hét szabadság indok és tanú és mentőkörülmény mindig is akad végülis ki bolond Shelleyt szavalni ha a part szakad? láttam a futásuk kempingről kempingre vándorló népeket húsukat rágta hullámzó nyálban a sugaras gépezet idill a homokon vursli-zaj napernyők nyugágyak csokra végülis kinek a szégyene hogy nem vitték valami sokra? életük: életem játszmájuk: játszmám ugyanaz a tét láttam vigyorrá zülleni életük láttam a magamét végülis mellékes hol mikor és mi hozott össze veletek arasznyi esélyünk csalva és hazudva élt ahogy lehetett bárhol is statisztál nyakkendőm karaván-nyomotok taposom sorsotok szomja fojtogat repülőgépen és villamoson Kolumbusz nyugdíjban fénykorom bolondja a haza bölcse lett költészet magyarság nem görög dráma csak közúti baleset nézek az időbe eldobott újságként a hajam hogy repül mégis mint csimpánz a ketrecet valami rángat és rúg belül valami nem adja meg magát fölüti neandervölgyi fejét őrizni gyönyörű ostobaságotok őskori lényegét arcotok avarkori bronzát föld alól fölsütő lázat amit betegség balsors és pusztulás meg nem alázhat mert tovább él nálatok nálam föltámad ellenem nélkülem hangtalan hangon a fajtám a kéjes fehérje üzen az akik voltatok voltam fecskében napozva fapadon míg koszba süllyeszt az ipartól csikorgó ősvadon s hiányunk forogva őrli a Föld a közönyös szélmalom