Zola (film) Quotes

I've done a Russian movie," Claire said. "Thank God they're still stuck in realism, Zola-crazy. Subtitling their films is like captioning a child's picture book.

Azt halljuk, hogy a művészet elkerülhetetlenül művészetkommentálássá vált; félünk attól, hogy a technika elnyeli azt, ami egykoron tartalomként volt ismeretes. Minderről azt mondják, siralmas dolog, gyenge látvány, szomorú állapot. És mégis, nézzük csak meg, hány a fentiekhez hasonló módon fogant művészi alkotás virágzik, talál lelkes követésre, és indít meg mélyen bennünket. Kell valami jónak is lennie mind e negatívumokban. És van is. Ezek a művek állandóan a jelentőségteljesség mind költőibb területei felé tartanak. Legyünk konkrétabbak: a Godot-ra várva rendkívül megindító és részvétteli antidráma. Az ürességgel és cifrasággal foglalkozó Az édes élet furcsa módon éltető, sőt ösztönző film. Nabokov antiregénye, a Sápadt tűz (Pale Fire) szenzációs mestermű, hőse, Charles Kinbote valódi antihős. Balanchine legabsztraktabb, legelvontabb balettjai bombasikerek. De Konoing képei csodálatosan dekoratívak, szuggesztívek, serkentőek és rendkívül drágák. Ez valóban igen hosszú lista lehet, ám egyvalamit nem foglalhatnék bele – valamely komoly antizene-darabot. A zene nem boldogulhat mint anti-művészet, mivel gyökerében és radikálisan absztrakt, míg a többi művészet mind alapvetően a valóság képével foglalkozik – szavakkal, formákkal, történetekkel, az emberi testtel. És amikor egy kiváló művész a valóság képét absztrahálja, vagy másik, látszatra nem odaillő képpel kapcsolja össze, vagy illogikus módon vegyíti – ez a költői formába öntés. Ebben az értelemben Joyce poétikusabb, mint Zola, Balanchine, mint Petipa, Nakobov, mint Tolsztoj, Fellini, mint Griffith. De John Cage nem költőibb Mahlernál, s Boulez sem Debussynél.

It is not the experience which leads him to the problem, but the problem which leads him to the experience. That is also Zola’s method and procedure. He begins a new novel as the German professor of the anecdote begins a new course of lectures, in order to obtain more exact information about a subject with which he is unfamiliar.

I spite of his scientific attitude he is a romantic, and indeed much more whole-heartedly so than the other less radical naturalists of his day. His one-sided, undialectical rationalization and schematization of reality is already boldly and ruthlesslyromantic. And the symbols to which he reduces motley, many-sided, contradictory life— the city, the machine, alcohol, prostitution, the department store, the markethall, the stock exchange, the theatre, etc.—are all the more the visions of a romantic systematizer, who sees allegories instead of concrete individual phenomena everywhere.