“
Eszter egyszer csak elhallgat, Attila tudja, hogy most már neki is meg kéne szólalnia, mondani kéne valamit, akármit, mindjárt a hídhoz érnek, és ha nem szólal meg, akkor Eszter majd a vállára dobja a zsákot a futócuccal, amit egész mostanáig a kezében lóbált, és azt fogja mondani, hogy szia, akkor holnap, és sarkon fordul és hazamegy, és holnap már biztos nem együtt fognak hazaindulni edzés után, mert itt lesz Zsuzsa is, Eszter legjobb barátnője, aki ma szerencsére pont hiányzott, nem, most kell mondani valamit, mert különben csak állhat és nézheti Eszter hátát, ahogy a lófarokba fogott haja ide-oda söpör a dereka fölött a járás lendületétől, meg se fog tudni mozdulni, csak áll, és nézi, hogy Eszter elmegy, és a sarkon befordul, és eltűnik a bokrok mögött, és végig arra fog gondolni, hogy nézzen vissza, hogy hátha visszanéz, és Eszter persze nem fog visszanézni, sose szokott, mondani kell valamit, meg kell szólalni, most azonnal, mondani kell valamit, akármit, fecskés bugyi, nem, nem azt, akármit, akármit.
- Dragomán György: Madarak -
”
”