Mit Jelent A Quotes

Ha nem tudjuk kifejezni gondolatainkat és érzéseinket, akkor emberi mivoltunkat sem tudjuk egészében megélni. Ha nem hallhatjuk és láthatjuk embertársaink érzéseit és gondolatait, akkor soha nem fogjuk megérteni, mit jelent másvalakinek lenni.

De mit jelent az, hogy "ugyanő"? Az, amit látunk, vagy az, ami vagyunk?

– A vasútállomástól jøn. Egyetlen pár sílécnyom, ami az ajtónál véget ér, de síléc sehol. – Szép munka. Tudod, mit jelent ez? – Egy magányos elkøvetø, aki hátrafelé is tud síelni. – Pontosan. Vagy két piszok ügyes féllábú, øsszekapaszkodva.

Szép a keze, a tapintása is finom, ahogy együtt emelték fel a kardot. Ügyes, egy hadvezér leánya, tudja, mit jelent a fegyver, forgatja is. Nincs miről beszélnie vele, nem érti, mitől izzott fel minden, de érezte, nemcsak Hadúr Kardja gyúlt lángra ettől a kis római fruskától.

Boldogok, akik olyan fegyelemben élnek, amelyet kétely nélkül elfogadnak, akik szabadon engedelmeskednek szellemi vagy világi vezetőik parancsaiknak, akiknek szavát megszeghetetlen törvényként fogadják el; vagy azok, akik saját módszereikkel jutottak világos és megingathatatlan meggyőződésekre a tekintetben, hogy mit kell tenni, és milyennek kell lenni, s e meggyőződésekhez nem férhet kétség. Én csak azt tudom mondani, hogy akik ilyen kényelmes dogma-ágyon nyugosznak, az önkéntes rövidlátás különböző formáinak áldozatai, szemellenzőik arra talán jók, hogy elégedetté tegyék őket, annak megértésére azonban nem, hogy mit jelent embernek lenni.

Egymásra néztek, azzal a mozdulatlan, éles, belehatoló tekintettel, amikor két lélek komolyan hiszi: eggyé tud olvadni. Egymást keresték a másik szemében, a szeme mögött, a létezés megfejhetetlenségében s ismeretlenjében. Néma, makacs kérdéssel kutatták egymást. Mit jelent majd egyik a másiknak? Milyen lesz az élet, amit együtt kezdenek? Milyen örömöket, boldogságot, csalódást tartogatnak egymás számára a házasság hosszú, felbonthatatlan, bizalmas kettesében? És mind a ketten azt érezték, hogy még sohasem látták egymást.

Néha, két légiriadó közt a tanteremben ülve, igazi puskaropogást hallottunk a nyitott ablakon át, és ha ijedten az ablak felé lestünk, Brühl tanítónk azt kérdezte, hogy tudjuk-e, mit jelent ez. Akkor már tudtuk: szökött katonát lőttek agyon megint fönn az erdőben. – Így jár mindenki – mondta Brühl –, aki vonakodik a mi szent német földünket megvédeni a zsidó jenkiktől. (Nemrég még találkoztam vele egyszer, ma már öreg, a haja fehér, egy pedagógiai főiskolán professzor, és „bátor politikai múltú" férfiúnak számít, mert sohasem volt a pártban.)

Az identitást sokkal inkább a konfliktusok és dilemmák határozzák meg, mint az, amivel egyetértünk. Mit jelent európainak lenni 2018-ban? Nem azt jelenti, hogy valakinek fehér a bőre, hisz Jézus Krisztusban, vagy kiáll a szabadság mellett. Inkább az, hogy szenvedélyesen vitatkozik a bevándorlásról, az EU-ról és a kapitalizmus korlátairól. Azt is, hogy megszállottan kérdezgeti magától, "mi határozza meg az identitásomat?", és aggódik az elöregedő népesség, a féktelen fogyasztás és a globális felmelegedés miatt. A 21. századi európaiak konfliktusai és dilemmái különbözbek az 1618-ban vagy 1940-ben élt elődeikétől, viszont egyre jobban hasonlítanak kínai vagy indiai kereskedelmi partnereikéhez.

Mit jelent az, hogy "valóság"? Valamit, ami igen változékonynak és megbízhatatlannak tűnik - hol egy poros utat, hol egy újságpapírt az utca kövén, hol egy sárga nárciszt a napon. Ez a valami világítja meg a szobában ülő társaságot, ez ad nyomatékot egy közömbös mondatnak. Ez borul az emberre, amint hazafelé sétál a csillagok alatt, és tőle lesz ez a csendes világ valódibb, mint a szavak világa - s újra csak ez van ott az omnibuszon, a Piccadilly lármájában. Néha olyan formákban lakik, melyek távolabb vannak tőlünk, hogysem fölfoghatnánk a természetüket. De akármit érint is meg, azt rögzíti és állandóvá teszi. És ez az, ami megmarad, amikor lehántjuk a nap ráncos héját, és a sövényre hajlítjuk; ez az, amit ránk hagy a múlt, a szerelmeink és a gyűlöleteink. Mármost az írónak, úgy gondolom, megvan rá a módja, hogy többet tartózkodjék ennek a valóságnak a közelében, mint más emberek. Az a dolga, hogy rátaláljon, összegyűjtse és megossza velünk, többiekkel.

És most már valóban megérthetjük, milyen jelentése van a zenének. Az, amit hallgatása közben megéreztet velünk. Végre megtettük az utolsó óriási lépést és ideértünk : most már tudjuk, mit jelent a zene. Nem kell tudnunk mindent a módosítójelekről, keresztekről és békről, akkordokról ahhoz, hogy megértsük a zenét. Ha valamit közöl velünk – nem sztorit, vagy képet, hanem érzelmet –, ha megváltoztatja bensőnket, akkor értjük. Ennyi az egész. Ezek nem extrák, mint a sztorik, vagy a képek, amelyekről korábban beszéltünk, ezek nem zenén kívüliek. Pontosan ez a zene. És mindebben a legcsodálatosabb az, hogy nincs határa azoknak a különböző érzelmeknek, amelyeket a zene sugall. Egyik-másik annyira sajátos, hogy szavakkal le sem írható. Néha nevén nevezhetjük azt, amit érzünk – ilyen pl. az öröm, szomorúság, szerelem, gyűlölet vagy lelki békesség. De vannak más érzések, melyek oly mélyek és különlegesek, hogy nincs is rájuk szavunk, és éppen ez az a terület, ahol a zene bámulatos. Megnevezi számunkra az érzelmeket, csak éppen hangokban a szavak helyett. Mindez a zene mozgásmódjában rejlik. Sohasem szabad felednünk, hogy a zene mozgás, mindig valamerre tart. Ez a mozgás többet mond el saját érzelmeinkről, mint a szavak milliói.

A magyar külügyminiszter már másnap felhívta "nagyra becsült kollégáját és kedves barátját", az osztrák külügyminisztert, és tájékoztatta, hogy a Bizottság a jubileumi ünnepségek ürügyén egy olyan folyamat beindításán munkálkodik, amely az európai nemzetek eltörléséhez vezet. Tudod, mit jelent, kedves barátom, ha az EU úgy dönt, hogy Ausztria nem nemzet, kérdezte. Kérdését még álszentnek sem lehetett nevezni, mert az ő szemében a nemzet valóban szenteségnek számított. Legalábbis a sajátja, a magyar. Hogy Ausztria nemzet-e, vagy csak a történelem üzemi balesete, amelynek során nagyzási hóbortját teljes joggal megstruccolva, egy keverékekből álló kis állammá törpült, az végeredményben mindegy volt a magyar miniszternek, még ha "privát" véleménye, amit előszeretettel hangoztatott, inkább ez utóbbi felé hajlott. De tudta, hogy az osztrákokban szövetségesre talál, ha egy kicsit fölpiszkálja a nacionalizmusukat, vagy ahogy kormányfőjének fogalmazta: "egy kicsit megbirizgálja a tökeiket".

Grófok bárók, etcetera… Spitzer tegnap hallotta a kifejezést az egyik vendégétől, és azonnal megtetszett neki, olyan úriasan hangzott. Nem értette, mit is jelent, de úgy volt vele, a keze alatt dolgozók még annyira sem fogják tudni, úgyhogy nyugodtan használhatja. A latorképű rezgő csutakbajusszal és tágra nyílt szemekkel nézett rá. – Ecetet rá? Hogy jön most ez ehhez?

Egy parafa dugó, mely semmiben sem különbözött a többi parafa dugótól, (Hirt G. Sándornak mondta magát, de mit jelent egy név? Egy név semmit se jelent), beleesett a vízbe. Egy ideig, amint az várható volt, úszott a víz színén, aztán különös dolog történt. Lassan merülni kezdett, lesüllyedt a fenékre, és nem jött föl többé. Magyarázat nincs.

- Ez az indiai templomokra hasonlító boltozattal ellátott épület az Uszpenszkij-székesegyház. Egykoron állítólag itt rendezték a cárok koronázási szertartását. 1473-ban megsemmisült, aztán 1475 és 1479 között újratervezte egy bolognai művész. Az épület bizánci stílusban épült, de ha engem kérdezel, egy cseppet sem értem, hogy mit keresnek ezek az indiai kupolák Moszkvában. Nézd, amit most a jobb oldaladon látsz, az a Blagovescsenszkij, vagyis az Angyali üdvözlet-székesegyház. Az ott, amelyiknek kilenc kupolája van. Körülbelül 1489-ben fejezték be. Pszkovból jött építészek munkája. Andrej Rubljov híres szentképei is ebben a székesegyháyban vannak. A cárjaink maradványai I. Ivántól kezdve V. Ivánig az Arhangelszkij-székesegyházban lettek eltemetve. Borisz Godunov kivételével. Sura élvezettel hallgatta a katonát, aki történelemtanárként adta elő a különféle érdekességeket, pedig a legtöbb elhangzó név ismeretlenül csengett a lány fülében. - Ez itt a Spasszkij-kapu, a teret a Kremllel összekötő három átjáró egyike. Közvetlenül a tér mögötti terület volt hajdan a Moszkva egyik központi lakóövezete. Tudod, hogy mit jelent ,,Kitaj-gorod''? Sura megrázta a fejét. - Tatárul kastélyt jelent. Azt mesélik, hogy a Moszkva folyótól északra fekvő Kitaj-gorod volt az a kerület, ahol a kereskedők laktak. A város többi részét-gorodnak, fehér városnak; és Zemljaij-gorodnak, keleti városnak nevezték, pedig a folyó déli részén terülnek el. Oroszország első egyetemét pedig 1755-ben alapították Moszkvában...

- Nem is tudod felmérni, kinek mit jelent a jövő. A kultúrák olyan sokban különböznek. Az emberek akkor is boldogok lehetnek, ha... - ...ha nincs semmijük? Ne viccelj! Ez a világ legrosszabb és leglustább módszere a rossz lelkiismeret megnyugtatására. Ó, csodálatos, boldog és szegény vademberek!

– Hát ez csak érthető! – szólalt meg csodálkozva Olja. – A parasztok még inkább kötelesek kommunában dolgozni. – Hogyhogy kötelesek? – kérdi gyöngéden Pavel Pavlovics. Olja haragosan néz Nyikolajenko szemébe, és a legény egy pillanatra feledve a hajfonatokat, csak ezt a haragvó, szinte nem is lányos szempárt látja. – Igenis kötelesek! Nem érted, mit jelent, hogy „kötelesek”? Pedig ez olyan, mint a kétszerkettő. (…) – Oljának igaza van, igenis kötelesek, tehát egyszerűen kényszeríteni kell őket… – Hogy tudod őket kényszeríteni? – kérdi Pavel Pavlovics. – Ahogy jön! – heveskedik most már Szemjon. – Mivel kényszerítik az embereket? Erővel. Add csak a kezembe ezeket a patkányokat: egy hét múlva úgy fognak dolgozni, mint a pinty, s két hét múlva már meg is köszönik nekem.

Ha megvan az ötlet, az egyszerű cím a legjobb. Nem úgy, ahogy ezek a ravaszkodó, fogyatékos kortársak csinálják, akik ötlet híján így nevezik el a műveiket: Cím nélkül. Vesznek egy csónakot meg két kitömött mókust, és odaírják, hogy Cím nélkül, mert fingjuk nincs, mit jelent, csak odaraktak egy csónakot meg két kitömött mókust. Úgyis jönnek a kritikusok, és értelmet adnak neki, ezek a játszadozások tartják életben a kortárs művészetet.

A sztárkultusz valahol mélyen összekapcsolódott az ember megváltásakarásával. (...) Holott épp hogy a kiemelkedők tudják a legjobban, hogy mennyire csak annyi az élet, amennyit élsz, mennyire nem jelent semmit, mit írnak az irodalomkönyvek a haláluk után, mert azok a mondatok már nem nekik szólnak, hanem azoknak, akik éppen élnek.

A feminizmussal pontosan ugyanaz a probléma, mint a „politikai korrektséggel”: egyfolytában úgy hajtogatják, hogy nem is tudják, mit jelent.

De lehet, hogy az ember megkérdezi magától: Én is feminista vagyok? Lehet, hogy nem. Nem tudom! Még mindig nem tudom, mi az! Túl fáradt és hajszolt vagyok hozzá, hogy kibogozzam. Még mindig nincs feltéve az a karnis! Nincs időm kitalálni, hogy az emancipáció híve vagyok-e. Olyan sok minden tartozik bele. MIT IS JELENT? Megértem. Íme, így lehet gyorsan megtudni, hogy feminista-e az ember. Tedd a kezed a bugyidba! a, Van vaginád? b, És te akarod kontrollálni? Ha mindkét válasz igen, akkor gratulálok! Feminista vagy.

Mit jelent az, hogy nincsen közösség? Mint a szükségszerűség acélkapcsai, úgy tartozik itt össze minden. Nincs virágzás, mert nincsen nagyság. De nagyság azért nincs, mert nincs nép, amelyben teljesülhet. De miért nincs nép? Miért kell itt minden sorsnak felőrlődni? Mert ezen a földön nincs Te. Hol nő a szerelem, hol nő a barátság? Hol a közösség? Hol az istenek? A Te-ben. Nem azért nem volt barátom és szerelmem, mert sokat követeltem, hanem mert itt nincs szerelem és nincs barátság. Aki talált, nem szerelmet, barátságot, közösséget talált, hanem áltatást. Ezekhez nincs szavam. Nincs itt teljesült sors, csak önmagában összeroskadt néma és kétségbeesett nyögés, ez a mi történetünk, mindenki sorsa, kicsinyé és nagyé. Mert aki nyerőnek látszik itt, az csaló. Nem tudom, hol vagy, nem tudom, ki vagy, nem tudom, vagy-e, mert nem vagy. Hol válhat diadalmassá az élet, ha nem benned, szerelem, barátság, közösség? Hol élhetek, ha nem benned? Az emberi sors teljesülése közösség nélkül lehetetlen, és itt nincsen közösség.

Az otthont sürgősen megszüntetni, az asszonyokat és a leányokat munkába küldeni, hogy állami vállalatok takarítsanak, mindenki üzemi konyhákból táplálkozzék, úgy intézni, hogy a többség családjától távol dolgozzék és tömegszállásokon lakjék, emeletes ágyakon, tizenhatan egy szobában, a rádió reggel öttől este tízig a kormányzatot sikereiért dicsőíti, mozgalmi indulók és Lehár-valcerek, a vendéglőben csak nem leülni, a kétszer féldeci faszeszt felhajtani, a paprikás krumplit bekapni és csak annyi bért fizetni, amennyi az egyik fizetéstől a másikig éppen kis deficittel elég ne legyen, de azt is időnkint leszállítani, ezenkívül többször önkéntes adakozást indítani. Később még egyszerűbb lesz, mert a következő generáció kétéves korától állami nevelőintézetben nő fel, már nem tudja, mit jelent Keatset és Hölderlint olvasni, Cézanne-t nézni és a tengert és a Louvre-t látni és az Oxford Library-t és a Matterhornt és a dalmát szigeteket és egyre könnyebb lesz arra szoktatni, hogy egyik napról a másikra éljen, egyetlen java a csajka és a kanál, egy ruhája, ami rajta van, nősülni fölösleges, a női barakkban akad elég kaland és a kiszolgáltatottság miatt nem lázad többé. Sikerül az embert idiótává és koldussá és reszketővé tenni.

A héberek hajjé saah-t és hajjé olamot különböztetnek meg. Az előbbi az időélet, élet itt a földön a születéstől a meghalásig. Az utóbbi a világélet, amelynek mértéke nem az idő. Olam egyébként azt is jelenti, hogy örök. Minden nyelv tele van szavakkal, amelyek arról beszélnek, hogy az emberi lét egy időtérben több méretkört él. A bennünk egyidejűleg jelenlevő és láthatatlan. Nefes, ruah, nesamah, thymos, psyché, pneuma, spiritus, anima, buddhi, manas, ātman. Az emberi léttel adott nehézség, hogy az egyik a másik nélkül nincs. Megkísérelték megkerülni és a szellemi létezést, vagy a természetet tagadásba vették. A baj ilyen esetekben mindig, hogy a tagadás a valóságon nem változtat, de a tagadó maga rámegy. Legyen az ember, nép, vagy korszak. Ezúttal ismét, miután több száz évig, rossz lelkiismerettel, kötelező volt a földön szenvedni, most még rosszabb lelkiismerettel kötelező az életnek örülni. Mit jelent örülni? Vitális lehetőségeket kizsákmányolni. Ahhoz képest, hogy másokat mennyire raboltak ki, elenyészett, hogy önmagukat mennyire kirabolták. Az élet önmagában véve szomorú. Nincs szomorúbb, mint a merő életöröm, a paloták, a ruhák, az ékszerek, archeológiai sírzsákmány, kacér Szűzmáriák, kisportolt Krisztusok, múzeumi szenzációk, lakomák és persze meztelen nők. Nyert, aki új élvezetet talált ki. És amíg Firenzében, vagy a Louvre-ban, vagy a Buckingham-palotában éltek, még ment valahogy, de amikor az életet elkezdték követelni az altisztek és a külvárosok és az életkirályt nem Borgiának hívták, hanem Oscar Wilde-nak és az életélvezetre való igényét minden meggazdagodott ószeres bejelentette, a dolog elkezdett bizarr lenni.

Amit ma, az Antikrisztus korában a legkevésbé tudok elviselni, az a test szakrális voltának teljes és tökéletes elfelejtése és megtagadása. Ahogy az emberek ma egymást taszigálják és rugdalják és lökdösik és ahogy az embereket ütik és kínozzák. Az Antikrisztus legnagyobb vétke a megbocsáthatatlan szentségtörés. A női test szakrális érintésének csodaaktusa is elveszett. Nem tudják, hogy a test tömény szellem. Vagy nagyon is jól tudják? Éppen ezért? Sejtelmük sincs arról, mit jelent valakit megérinteni. Azt hiszem, a testi érintés primordiális aktusa a női test érintése. Ez a csoda, kettőnek lenni. Amikor a nőt megérintem, önmagam mélyét érintem, önmagam bordán belüli részét, azt a részt, amelyből a nőt teremtették. Ez a csoda kettőnek lenni. Ce miracle d'étre deux. Ez a varázslat. Ez a mámor. Ó, a testetlenség borzalma. Ha valaki azt mondja, tiszta szellem, káromlást követ el. Micsoda mirákulum valósult meg abban, hogy gyümölcs. Mit jelent a nő karját megsimogatni, vagy a derekát átfogni, vagy halántékát megcsókolni. Baader azt mondja, ha a nőt megölelem és magamhoz szorítom, eredeti helyére visszateszem, bordáim közé, ahonnan kivették. Az Antikrisztus a személytelenség borzalma. A megszólíthatatlan, az önmagába bezárt és megdermedt lélek, akit hiába hívsz és hiába érinted és hiába öleled meg, nem válaszol. Az igét elvesztette. Nincs nyelve. Nem tud szólni. Vagyis nemlétezővé lett. A test is elvesztette hieratikus voltát, és már sanyargathatják és kínozhatják és püfölhetik és nyúzhatják és pörkölhetik, mint ahogy meg is teszik. Azt hiszem, emberhúst még azért nem esznek, mert nem jó. De nemsokára meg fogják enni, nem mert éhesek, vagy mert jó, hanem tébolyból. Már nem fogják tudni, hogyan legyenek még elvetemültebbek és egymást felfalják. Csak azért, hogy még rondábbak legyenek.

A csatornalakó a trónuson! Ha a mai emberiséget jellemezni óhajtanám, ezt kellene mondani. Mindenki meghódol előtte. Senki se romlottabb és aljasabb és hitványabb, és ez van legfelül. Ez a szemét, ez a vérszomjas és fekete egzisztencia, ez a botrányos és obszcén szarházi. Nincs helye semmiféle önmérsékletnek. Ismerd meg önmagadat. Hahaha. Nemcsak szennyes, hanem magára is hányja. Ez nem őszinteség és nem bűnbánat. Éppen olyan ízléstelen köpködés, mint a többi. A csatornalakó a trónuson. Mit jelent az, hogy a csatornalakó a trónuson? Azt, hogy a nép ügyét alárendeli saját sötét és piszkos ösztöneinek. Szegény nép. Úgy kell neki. Miért választott így. Mit jelent az, hogy államfő? Hogy a népet leköpdösi és megrugdalja. Négyezer, nyolcezer, tizenötezer. Begyűjtés. Be is vallja. Féreg, mindenki féreg. Hőst csinál önmagából. Irodalmat. Az ifjak ilyenek akarnak lenni, ilyenek is lesznek. Egyetlen szó se legyen bennük igaz, ő a piszkos hős, a színdarab főszereplője. Minél szarházibb, annál inkább ő a hős. Önmagából irodalmat csinál.

Nézze csak jól meg, szólt, kétféle ember van. Az egyik minden nappal reálisabb lesz, a másik minden nappal tudatosabb. A kettő együtt nem megy. Nem én találtam ki, olvastam, vagy hallottam, lehet, a teológián. A reális emberek többnyire a becstelenek és az alkalmazkodók és a megalkuvók és a hitványak. Abban a hiszemben vannak, hogy ennek így is kell lenni, és ebbe lassabban vagy gyorsabban, de beleőrülnek. A tudatosak azok, akik éppen olyanok, csak az egészet nyomon tudják követni, ettől szenvednek, és tudatukkal ezt a becstelenséget igyekeznek átvilágítani. Tudják, hogy elhagyatottságban élnek. Istentől való elhagyatottság az én teológiám alaptétele. Isten egyébként a létezés legnagyobb izgalma, még a nőknél is sokkalta őrjítőbb. Miért vagy, hogyha elhagytál?, kérdem. És tudja mit csinált? Hallgatott. Nem lepett meg, úgyis tudtam, hogy hallgatni fog. A nők legalább lefeküsznek, bár ez semmit se jelent, mert csak azért feküsznek le, nehogy oda kelljen magukat adni. Sírni való nyomorultak. Mondom, hogy nincs kiút. Ez az élet így, ahogy van, nem élhető. Istentől való elhagyatottság, ó igen, az ateisták az elhagyatottságból arra következtetnek, hogy Isten nincs. A hülyék. Én tudom, hogy van, azért van, mert elhagyott. Nyoma itt van a létben, helye azonban üres. Mindezt azon az egzaltált hangon, mintha máglyán égne és a lángokban félrebeszélne.

A mai emberiség belülnézetben az értelmi tisztesség, vagyis az önkontroll hiánya. Ezért az ember, bármilyen romlott, abban a kényszerhiszemben van, hogy jó. Ő a jó. És minél romlottabb, annál inkább és annál kizárólagosabban és kivételesebben és megközelíthetetlenebbül. Seregestől vannak államfők és vezérek és költők és tudósok és apák, de főként anyák, akik silány elméjükben az angyali megdicsőültség jóságának tudatában élnek, pedig csak indiszkrétek és pimaszok és immorálisak és gonosztevők és becstelenek, és hogy e jóságot megtartsák, az ördöggel szövetkeztek, és e jóságért hazudnak és ölnek és árulkodnak és bosszút állnak és marnak és mérgeznek és. Senki se merte őket pofon ütni. Micsoda mulasztás. Ez éppen az értelmi tisztesség hiánya. Ezért a nem létezés magas fokán állunk, mert az életet elárultuk az alvilágnak, és a reánk szabadított démoni erő közepette védelem nélkül állunk a mágikus inflációban. A meg-nem-fékezettek. Nincs tudásuk a szabadságról, s ezért a szolgaságról sincs. Nincs tudásuk az igazságról, mert a szabadság: igazat mondani. Nincs tudásuk, arról, mi a szabadság és az igazság együtt, a dicsőség. Ezért, ami ma van, nem lehet más, mint becstelenség és hazugság és szolgaság. Már az élet határterületén, mélyen benn a le nem vezekelhető bűntudatban és purgatóriumi lelkiismeretfurdalásban és az ébredéstől való iszonyatban, és mélyen benn a nem létezőben. Ez a halálemberiség. Mit jelent nem élőnek lenni? Az élet mézét minden élő elfogulatlanul nyalogatja, ez a nyílt gyönyör, ami a gyermeké. Aki nem él, az nem élvez, hanem mohó, és minél kevésbé él, az életre annál szomjasabb és sóvárabb. A mai emberiség az életéhség tébolyában él, mert nem él, hanem a halálvonalon túl van, nem élete van, hanem szomjúsága, ezért siet és kapkod, és nincs ideje és mulaszt, és kapzsi és gyűjt, és biztosítja magát és véd, és fél és zaklatott, és a gond és a gond, a gond, mert nincs élete, csak élethiánya, mert nem él, hanem nem létező. A halálnak van orvossága. Az orvosság az élet. Nem a szurrogátum, a vagyon, a rang, a hatalom, a hír, az eszmény, a tudomány, a munka. Az élethez hűnek lenni annyi, mint az élet dicsőségében részt venni.

– Mi a halál? – folytatta anyám baljós vidámsággal. – Mit jelent meghalni? Hát először is: mi egy ember? Legnagyobb részben víz. Egyszerűen víz. Nincs az emberben semmi rendkívüli. Szén. A legegyszerűbb elem. Mit is mondanak? Kilencvennyolc százalék? Ennyi az egész. Az a figyelemre méltó, ahogy az egészet összerakták. Ahogy összerakták, hogy van szívünk meg tudónk. Van májunk. Hasnyálmirigyünk. Gyomrunk. Agyunk. És ez mind micsoda? Az elemek vegyülete! Vegyítsd őket – vegyítsd a vegyületet –, és megkapod az embert! Mondhatjuk rá, hogy Craig, az apád, vagy én vagyok. Pedig csak a vegyület, csak ezek az összerakott részek, amelyek valamilyen konkrét módon működnek, egyelőre. És aztán annyi történik, hogy az egyik rész elromlik, tönkremegy. Craig nagybátyád esetében a szív. És akkor azt mondjuk, Craig meghalt. Az ember meghalt. De csak mi látjuk így. A magunk emberi módján. Ha nem gondolkodnánk állandóan egyes emberekben, ha a természetre gondolnánk, ahogy az egész természet működik tovább, bár egyes részei meghalnak – na, nem is meghalnak, átváltoznak, ezt a szót kerestem, átváltoznak, átváltoznak valami mássá, mindaz a sok elem, amiből az illető ember állt, átváltozik, és visszatér a természetbe, és újra meg újra megjelenik madarak meg állatok meg virágok formájában – Craignek nem kell Craignek lennie! Craig lehet virág is!