Igen Quotes

Därför tänker jag bara vara kär i honom ungefär till torsdag, eller kanske fredag. Sen ska jag bli klok igen, men till dess, oj jag är så kär i honom så jag tror jag spricker!

Igen: élni, míg élünk, Igen: ez a szabály. De mit csináljunk az életünkkel, Ha fáj? Élni, míg élünk

Han tar mina händer och trycker dem mot sitt bröst, vägleder mina fingrar när de vandrar nerför hans bröstkorg innan hans läppar möter mina igen och igen och igen och drogar mig till ett delirium jag aldrig vill lämna.

iGen is on the verge of the most severe mental health crisis for young people in decades. On the surface, though, everything is fine.

Kids need to learn that you need to feel bad sometimes. We learn through experience, and we learn especially through bad experiences.

En ung man lämnade Björnstad i tystnad och när han kom hem igen var det för sent för ord. Man kan inte se gravstenar i ögonen och be om ursäkt.

Benjamin, min son. Du har skrivit igen. Jag har bett dig att inte skriva och jag ber dig ännu en gång. Du måste förstå. Jag älskar dig. Jag hoppas du mår bra. Med jag låtsas att du inte finns.

– Felmayer! – Igen, tanár úr? – Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás. – Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!

– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan. – Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal. – Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá. – Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon. – Folyamatosan.

Another study of adults found the same thing: the more people used Facebook, the lower their mental health and life satisfaction at the next assessment.

All in all, in-person social interaction is much better for mental health than electronic communication.

Nearly 40% of iGen high school seniors in 2016 had never tried alcohol at all, and the number of 8th graders who have tried alcohol has been cut nearly in half.

iGen’ers are more likely than any generation before them to be raised by religiously unaffiliated parents.

De gör oss hetero igen efter vi dött. För annars vet de inte hur de skall sörja oss. Oss och våra misslyckade liv.

Jag minns den där kvällen En av de sista före smällen För en liten stund var du den Vi drömt om att få se igen Din kropp lirade Och ditt hjärta vilade Och du var allt du ville bli Du var glad och trygg och fri Jag vet inte var du är nu min vän Men jag hoppas att du är på isen än

Wanting to feel safe all of the time can also lead to wanting to protect against emotional upset—the concern with “emotional safety” somewhat unique to iGen. That can include preventing bad experiences, sidestepping situations that might be uncomfortable, and avoiding people with ideas different from your own. That’s where things get dicey—both for iGen and for the older generations struggling to understand them.

Dånet och sorlet från havsstranden fyller mina örons snäckor. Men de förmår inte driva undan mina förföljare: Mina tankars frågor ställes och upprepas. Men det finns inga svar åt dem --- de slår sönder sig bara, emot en granithård mur. De kastas tillbaka, sköljs bort. Men de kommer igen, alltid igen, som vågorna utifrån vattenvidden.

Nincs választási lehetősége, vagy igen? Az önérdek, a testi fájdalomtól való rettegés bírta rá erre a groteszk megalázkodásra. A dolog őszintétlensége nyilvánvaló volt. Többé nem követ el rosszat. De nem is lesz lehetősége erkölcsi választásra.

Jag skriver inte för alla Jag skriver för dej Du som fyller huvudet med drömmar och fantasi Och som krockar med verklighetens lyktstolpar om och om igen Jag skriver för dej Du som tänker på livet, hur det är och hur det kunde vara Du som tänker på döden Jag skriver för dej Du som gör listor med viktiga saker Du som försöker förstå hur allt hänger ihop Du som funderar på tiden vi lever i Och varför världen ser ut som den gör Och på hur allt ska bli och hur allt skulle kunna vara Jag skriver för dej Du som vet att du inte är som de andra Och för dej, du som känner igen dej Jag skriver för dej Du som gråter i nattsvart hopplöshet Och för dej Du som skrattar, Som vet att världen är vacker Och att livet är ett spännande äventyr Jag skriver inte för alla Jag skriver för dej

Erindringen om nærheden sidder i navlen, og vi forstår aldrig for alvor at vi skal være adskilt fra andre. Vi fortvivles og formerer os for at føle os forbundne til noget levende, men kun for igen at blive adskilt fra disse skabninger med et enkelt klip fra en saks.

När hon kom ut från duschen, påklädd och med blött hår, tittade hon på mig med den där hoppfulla blicken, och jag tittade tillbaka som om jag inte kände igen henne. Helt tom. Jag såg hur hennes blick slocknade. Jag såg hur hennes kärlek till mig dog. Jag hade dödat den.

[…] az emberek nem viselkednek valami példamutatóan, amikor egyedül vannak. Általában félreteszik az udvariasság, a megfelelő viselkedés és a jólneveltség maszkját. És hogy mi rejtőzik a maszk alatt? Talán egy ragyás szörnyeteg? Valami undorítóság, amelynek láttán mindenki sikítva rohanna el? Néha igen, de általában semmi szörnyű. Mások csak nevetnének, ha meglátnának minket a maszkjaink nélkül – nevetnének, fintorognának, esetleg mindkettőt egyszerre.

Valahányszor nem figyelek a társalgásra vagy nem értek valamit, otthon is mindig így szólok: Igen. Ebből még soha semmi baj nem háramlott rám. Még abban az esetben sem, ha ezzel valamit helyeselni látszottam, amit kárhoztatnom kellett volna. Ilyenkor el lehet hitetni, hogy gúnyosan igeneltem. Az igen legtöbbször nem is.

– Tessék, Arnold. – Az lenne a kérdésem, hogy milyen biztosíték van arra, hogy az általam leírt adatok harmadik fél felé nem kerülnek ki. – Biztosíthatlak róla, Arnold – válaszolta kissé unottan az ofő. (…) – Szóval biztosít arról, hogy bizalmasan kezeli az adataimat? – Igen, biztosítalak. Írásban szeretnéd? – Megköszönném – bólintott Arnold.

Varför läser du? Jag läser för att känna igen mig.

iGen’ers’ drumbeats of growing up slowly, individualism, and safety all manifest themselves in their exceedingly cautious attitude toward relationships.

Människohjärtan kan krossas, läka och börja slå igen... Kanske är drakhjärtan likadana?

Hvordan kan det gå til?' spørger Britt-Marie. 'De glemte, hvad der gav dem succes,' svarer han. 'Hvordan finder man det igen?' spørger hun. 'Man begynder forfra,' siger han.

Wienis tekintete fagyossá vált, mint a jégcsap. – Felségednek szólítsalak? – Igen. – Rendben van. Felséged hülye!

The trends that have shaped iGen are the usual mix of good and bad, with a healthy amount of “it depends” thrown in.

Igen – dünnyügtem – igen, igen – részint állítólag, részint tagadólag, részint kérdőleg. Közben a fejem is csóválgattam, mintha ezt állapítanám meg: jellemző, vagy: hallatlan, vagy: ilyen az élet. Ez mindenre alkalmazható. Az életben még nem fordult elő olyan helyzet, melyre ne lehetett volna alkalmazni, hogy ilyen az élet. Ha valaki meghal, akkor is csak azt mondjuk: ilyen az élet.

Jeg vil have Mappe tilbage! råbte Sophia. Men du ved jo, hvordan det bliver, sagde farmoren. Det bliver rædsomt, sagde Sophia alvorligt. Men det er Mappe, jeg elsker. Og så byttede de kat igen.

Boldogság Mikor az ösztön Díj skót fel Földön – genius loci – össze Spórolt hányadát a napi Lap ár Folyam táblázata segítségével át Számítottuk és a rácsos pénz Tár Ablak alatt ki Tolták a nemes brit papír naponta szaporuló hazai ellen Értékét igazolva hogy nem volt hiába Való áldozat hat héten át a kovásztalan keksz Választék súly s ár arányait egy fogyasztó Védelmi ellen Őr gondosságával méricskélni és az összeget vissza Utunk fedezésére fordítottuk további maga Meg Tartóztatások át Váltásából keletkező többletre spekulálva be Láttuk végre hogy igen A pénznem boldogít 1995

Yet GenX'er teens didn't slow down--they were just as likely to drive, drink alcohol, and date as their Boomer peers and more likely to have sex and get pregnant as teens. But then they waited longer to reach full adulthood with careers and children. So GenX'ers managed to lengthen adolescence beyond all previous limits: they started becoming adults earlier and finished becoming adults later.

Flickan och han står på en väg och de är unga igen. Han kommer ihåg allt det allra första han såg av henne, han gömmer de bilderna så långt bort från regnet han förmår. De är sexton och till och med snön var lycklig den morgonen, den sjönk såpbubblelätt och landade på kalla kinder som om flingorna försökte väcka någon de älskade. Hon stod framför honom med januari i håret och han var förlorad.

Az első gondolatot mindig egy második követi, egyik rejtély szüli a másikat: vajon ugyanannyira élő-e mindenki más, mint ő maga? A nővére például számít-e önmagának, ugyanolyan fontos-e önmaga számára, mint Briony? Ceciliának lenni, az vajon ugyanolyan élettől pezsgő állapot-e, mint Brionynak lenni? Van-e nővérének is hullámtörés mögé rejtett titkos, igazi énje, és tölt-e vele időt, gondolkozik-e rajta, arca elé tartva egyik kinyújtott ujját? Van-e mindenkinek, apját, Bettyt, Hardmant is beleértve? Ha igen, akkor a világ, a társadalmi világ elviselhetetlenül bonyolult, kétmilliárd hang szól benne, és mindenkinek egyformán fontosak a gondolatai, mindenki egyformán ragaszkodhat foggal-körömmel az élethez, miközben egyedülállónak hiszi önmagát, pedig senki sem az. Az ember akár bele is fulladhat a jelentéktelenségbe.

Egyszer majd, tűnődött Marina, az embernek rendbe kell szednie a múltját. Retusálni, újraforgatni. Ezt-azt kivágni a filmből, ezt-azt beilleszteni; az emulzió néhány árulkodó karcolást ki kell javítani, „átúsztatásokkal” összekötni a jeleneteket, és a fölösleges, bosszantó felvételeket akkurátusan kivágni, biztosítva a megfelelő garanciákat; igen, majd egyszer – még mielőtt a halál a csapójával véget vet a jelenetnek.

iGen idea: the world is an inherently dangerous place because every social interaction carries the risk of being hurt. You never know what someone is going to say, and there’s no way to protect yourself from it.

...érezte, igen, hogy az élet, mely elkülönült kis események sorozata, s ezeket egyenként, sorjában éljük át, kígyózó-hullámzó egész, mely hol feldobja, hol sodorja magával az embert, s a partra csobbantja végül.

Men förvalta slanten väl, min gosse, för jag måste säga dig att tretusen kronor är inte snutna ur näsan på en tupp här i gården. Kan du en gång i framtiden betala igen, så gör det. Kan du inte - så minns, att vi har glömt.

A kiemelkedő izraeli író, Szami Michael egyszer mesélt egy hosszú autóútról, amely során a sofőrje egyszer csak elkezdte fejtegetni, milyen fontos, sőt halaszthatatlan, hogy mi, zsidók "megöljük az összes arabot". Szami Michael udvariasan meghallgatta, és ahelyett, hogy szörnyülködéssel, tagadással vagy undorral reagált volna, feltett a sofőrnek egy ártatlan kérdést: - És a maga véleménye szerint ki ölje meg az összes arabot? - Hát mi! Zsidók! Meg kell tennünk. Vagy ők, vagy mi! Hát nem látja, mit csinálnak velünk? - De pontosan ki ölje meg az összes arabot? A hadsereg? A rendőrség? A tűzoltók? A fehér köpenyes, fecskendős orvosok? A sofőr megvakarta a fejét, eltöprengett a kérdésen, végül azt mondta: - Fel kell osztanunk a feladatot. Minden zsidó férfinak meg kell ölni pár arabot. Michael nem hagyta ennyiben: - Jól van. Tegyük fel, hogy magának mint haifai lakosnak kijelölnek egy lakóépületet Haifában. Ajtóról ajtóra jár, becsönget és udvariasan megkérdezi a lakókat: "Elnézést, ön arab?" Ha a válasz igen, lelövi. Amikor az összes arabot megölte az épületben, elindul haza, de alig tesz pár lépést, hallja, hogy egy kisbaba sír a legfelső emeleten. Mit csinál? Visszafordul? Visszamegy? Fel arra az emeletre és lelövi a babát? Igen vagy nem? Hosszú csend következett. A sofőr töprengett. Végül azt mondta: - Maga nagyon kegyetlen ember, uram!

Der ville aldrig komme nogen og sige de ord til hende, stå fast ved dem og sikre, at det hun havde været igennem, aldrig ville ske igen. Hun var den eneste, der kunne tage hånd om det. Ingen andre ville nogensinde gøre det for hende.

Fewer teens having sex is one of the reasons behind what many see as one of the most positive youth trends in recent years: the teen birthrate hit an all-time low in 2015, cut by more than half since its modern peak in the early 1990s.

Az ember torkig van önmagával, és mindezt elég gyakorta hatalmas járványok bizonyították (úgy 1348 körül, a haláltánc idején): ám éppen ez az undor, ez a fáradtság, ez az elfordulás önmagától csordul ki belőle olyan erővel, hogy az tüstént új kötelmeket jelent. Az a Nem, amelyet az életre mond, mintegy varázsütésre töméntelen Igent hoz napvilágra; igen, ha a rombolásnak, az önpusztításnak ez a mestere megsebzi önmagát – akkor pontosan ez a sebesülés kényszeríti őt az életre…

Talán nyergébe emel majd, s elvisz engem innét valahová, valami más világba... Ilyeneket gondoltam, mert igen fiatal voltam még, s nem tudtam, hogy vágtassunk bár hetekig a leggyorsabb lábú paripa hátán, mindenütt ugyanazt a világot találjuk.

Dagen svalnar. Dagen svalnar mot kvällen... Drick värmen ur min hand, min hand har samma blod som våren. Tag min hand, tag min vita arm, tag mina smala axlars längtan... Det vore underligt att känna, en enda natt, en natt som denna, ditt tunga huvud mot mitt bröst. Du kastade din kärleks röda ros i mitt vita sköte - jag håller fast i mina heta händer din kärleks röda ros som vissnar snart... O du härskare med kalla ögon, jag tar emot den krona du räcker mig, som böjer ned mitt huvud mot mitt hjärta... Jag såg min herre för första gången i dag, darrande kände jag genast igen honom. Nu känner jag ren hans tunga hand på min lätta arm... Var är mitt klingande jungfruskratt, min kvinnofrihet med högburet huvud? Nu känner jag ren hans fasta grepp om min skälvande kropp, nu hör jag verklighetens hårda klang mot mina sköra sköra drömmar. Du sökte en blomma och fann en frukt. Du sökte en källa och fann ett hav. Du sökte en kvinna och fann en själ - du är besviken.

Millennials are getting a bad rap these days, as many people erroneously attribute recent campus trends to them. This is a book about the very different attitudes toward speech and safety that spread across universities as the Millennials were leaving. We are not blaming iGen. Rather, we are proposing that today’s college students were raised by parents and teachers who had children’s best interests at heart but who often did not give them the freedom to develop their antifragility.

A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! - mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre.

Det är vinter igen; himlen är grå och ljuset kommer nerifrån, från markens vita snö. Ensamheten står bra i ton med naturens skendöd, men ibland blir det för tungt. Jag längtar efter människor, men jag har i ensamheten blivit så ömtålig som om min själ vore hudlös, och jag är så bortskämd med att få styra mina tankar och känslor att jag knappt kan uthärda beröringen med en annan person; ja varje främmande som nalkas mig verkar kvävande genom sin andliga atmosfär vilken liksom tränger in på min.

Jag ångrade så hårt att jag påmint honom om att mamma fanns. Det var ett misstag. Skulle inte hända igen. Jag ville inte höra mer, jag hade sett nog av sorg och längtan i hans kroppshållning, hade redan känt för mycket av den ruttna lukten av hans förfall.

- Te ugye hívő vagy? - Nézd, ha megkérdezik, és egy szóval kell válaszolnom, hogy hiszek-e, azt mondom, hogy hiszek. Pontosabban azt, hogy igyekszem hinni. De ez egy olyan igen, amin a sírig el lehet vitatkozni. - Önmagaddal is? - Önmagammal is, önmagammal is...

Adolescence--the time when teens begin to do things adults do--now happens later. Thirteen-year-olds--and even 18-year-olds-- are less likely to act like adults and spend their time like adults. They are more likely, instead, to act like children--not by being immature, necessarily, but by postponing the usual activities of adults. Adolescence is now an extension of childhood rather than the beginning of adulthood.

De ha azt kérdezi, az a fajta ember vagyok-e, aki kockára tenné az életét, hogy idegeneket mentsen ki egy égő házból… Nos, nem tudom. Szeretném azt gondolni, hogy igen. De nem vagyok benne biztos. Szerintem az ember nem is lehet benne biztos, míg egyszer próbatétel elé nem állítják.

No matter what the cause, the result is the same: iGen teens are less likely to experience the freedom of being out of the house without their parents--those first tantalizing tastes of the independence of being an adult, those times when teens make their own decisions, good or bad.

Och att de sedan, efter allt världen hade lärt dem, inte kände igen bojorna när de fästes vid deras händer och fötter. South Carolinas bojor var av ett nytt slag – nycklarna och tillhållarna präglades av lokala syften – men fungerade ändå som bojor. De hade inta alls kommit särskilt långt.

Gamla historier har en förmåga att berättas om och om igen och förändras på vägen. Varje historieberättare i raden sätter sin prägel på den. Den sanning som historien en gång må ha rymt begravs under tillägg och utsmyckningar. Historiens orsak spelar inte lika stor roll som historien själv (s. 378).

De oly mélységesen izgatottnak érezte magát, hogy fölmerült benne ez a kérdés: félhet-e az ember akarata ellenére? És elárasztotta lelkét ez a kétely, ez a nyugtalanság, ez a borzalom. Mi történik akkor, ha egy akaratánál erősebb, uralkodó és ellenállhatatlan hatalom legyőzi? Igen, mi történik akkor?

Alltihop har bara handlat om samma sak: Alicia. Varenda människa vi berättat om, varenda saga du fått höra, varenda leder till henne. Det är här alla andras slutar. Det är här hennes börjar. En dag får hon oss att känna oss som vinnare igen. För det är hon som är björnen. Björnen från Björnstad.

Ó, kicsikém, mennyire szeretném látni egy cseppet, a hangját hallani, megcsókolni, legalább futólag, ha másképp már nem lehet! Hát igen, hiába, az ilyen gondolatokat nem tudom elnyomni magamban. Nagyon hiányzik nekem, drágám: szívem-lelkem annyira gyötrődik, mióta elszakadtunk egymástól, hogy valóságos testi kínokat érzek.

Han betalar och går iväg och jag kommer antagligen aldrig att se honom igen. Det gör mig rädd. Det borde finnas en lag som förbjuder människor att vara så flyktiga för varandra. Jag går hem vid sextiden. Jag är trött. Särskilt på människor. Jag skulle vilja leva ett tag på jorden helt för mig själv. Bara för att se om allt skulle kännas lättare då.

By 2014, more 18- to 34-year-olds were living with their parents than with a spouse or romantic partner.

only 28% of 12th graders in 2015 attended services once a week, down from 40% in 1976.

In the next decade we may see more young people who know just the right emoji for a situation—but not the right facial expression.

We have the most complete and instant access to information in all of history, and we’re using it to watch funny cat videos.

A stunning 31% more 8th and 10th graders felt lonely in 2015 than in 2011, along with 22% more 12th graders

...social media is not real life. Her photos, which looked like casual snaps, actually took several hours to set up and up to a hundred attempts to get right...

We protect children from danger, real and imaginary, and are then surprised when they go to college and create safe spaces designed to repel the real world.

Managers who can give them some security, along with some nurturance, may well find themselves with the hardest-working group of young people to come along in a decade or even two.

iGen’ers are addicted to their phones, and they know it. Many also know it’s not entirely a good thing. It’s clear that most teens (and adults) would be better off if they spent less time with screens. “Social media is destroying our lives,” one teen told Nancy Jo Sales in her book American Girls. “So why don’t you go off it?” Sales asked. “Because then we would have no life,” the girl said.

– Tényleg minden rosszban van valami jó? – Azt szokták mondani. – Most igen, vagy nem? – Sok rossz van, amiben van valami jó, de sajnos van fenékig rossz is. – Ha például elvágom az ujjam, abban mi a jó? – Abban az a jó, hogy megtanulod, hogy a késsel óvatosan kell bánni, és azt is megtudod, mi a fájdalom. – És abban, hogy a Vincze Jenő bácsi meghalt, abban mi a jó? – Abban semmi. Az fenékig rossz.

Szeretni, az talán valamilyen együteműség. Olyan csodálatos véletlen, mintha a világmindenségben akadna két bolygó, azonos pályával, egyforma légkörrel, ugyanabból az anyagból. Olyan véletlen, amelyre nem lehet számítani. Talán nincs is. Láttam már ilyesmit? Igen, talán... nagyon ritkán... s végül akkor sem tudtam biztosat. Együteműség, életben és szerelemben. Ugyanazt az ételt szeretik, egyforma zenét, egyforma gyorsan vagy lassan járnak az utcán, egyforma ütemmel keresik egymást az ágyban... talán ez. Milyen ritka lehet az ilyesmi! Tünemény... Úgy képzelem, az ilyen találkozások misztikusak. A való élet nem dolgozhat ilyen esélyegységekkel. Azt hiszem, mirigyeik is egyformán szűrnek és választanak ki, ugyanabban az időben, jelenségekről egyformát gondolnak, azonos szavakkal... ezt értem egyfajta ütem alatt.

Karakó uram, miután hazatért, hallgatagon ásott a kertben. - Merre járt kend? - jött ki hozzá a felesége. - Csak ideát, Gyula szomszédnál. - Mit csináltak ennyi ideig? - Eltereferéltünk. - Két órán át? - Nem. És ásott tovább. - Hanem? - kérdezte az asszony, hogy fertályóra múltán fogyni kezdett a tűrödelme. - Összevitáztunk. - Az tartott ennyi ideig? - Nem. És ásott tovább. - Min? - mivel az asszonyok nem bírnak a kíváncsiságukkal. - Mondtam, mennyire várom a tavaszt. - Ezen-é? - Nem. Ő is várta. - Hát? - Mondtam, milyen szép, mikor kivirul a kert. - És? - Ő is kedvét lelte benne. - Akkor hát? - Mondtam, hogy ültettem kökörcsint. - Ő is? - Azt mondta. És elment kapáért, mert kemény volt a föld. - Azután? - Mondtam, hogy bár látnám a kökörcsin sárga virágát. - S ő nem? - Szerinte nem sárga. - Hanem? - Kék. - Mire kend? - Hogy az a kikerics. - Mire ő? - Hogy nem. - Mire kend? - Hogy de igen. - Mire ő? - Hogy az a kankalin. - Melyik? - A sárga. - Mire ő? - Mire én. - Igaz. Mire kend? - A fejét vettem. - Leütötte a fejét? - Csak fűrész volt kéznél. - Levágta vele? - Le. - Abban azért igaza volt a Gyulának... - kezdette az asszony, de hogy Karakó uram felegyenesedett, abbahagyta. - Szép is a tavasz - mondotta helyette. - Szép - felelte Karakó. És kapált tovább.

If an activity involves a screen, it’s linked to less happiness and more depression. If it doesn’t—particularly if it involves in-person social interaction or exercise—it’s linked to more happiness and less depression.

(...) úgy járt, mint igen sokan, akik nem bíznak a hozzájuk közelállókban, viszont az első jöttmentnek lépre mennek. Különös, de igaz erkölcsi tény ez, gyökerét könnyű megtalálni az emberi szívben. Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik: mennél szűkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta.

És ez még semmi. Mindig akadnak olyanok, akik felvállalják, hogy megvédik Istent, mintha a Végső Valóság, a lét fenntartó kerete gyenge és tehetetlen volna. Ezek az emberek elmennek egy lepra torzította nő mellett, aki pár fillérért koldul, elmennek a rongyokba öltözött, utcán lakó gyerekek mellett, és azt gondolják: „Hát igen, ez már csak így van.” De ha felfigyelnek valami Isten elleni apró sérelemre, az már egészen más ügy. Az arcuk kivörösödik, mellkasuk zihál, dühös szavakat fröcskölnek. Felháborodásuk foka elképesztő. Elszántságuk félelmetes. Ezek az emberek nem ismerik fel, hogy az Istent belülről kell védelmezni, nem kívülről. Dühüket magukra kellene irányítaniuk. Mert a megmutatkozó gonosz a belső gonosz, akit kiengedtek. A fő harctér a jóért nem a nyilvános aréna területe, hanem minden szív kis tisztása. Közben az özvegyek és a hajléktalan gyerekek sorsa nagyon nehéz, tehát az álszenteknek inkább őket kellene oly buzgón védeniük, nem pedig Istent.

Úgy érzem, meg kell védenem a dzsesszt azokkal szemben, akik alacsonyrendűnek tartják. Ami azt illeti, minden zene „alacsony" származású, mivel a népzenéből is sarjad, ez pedig szükségszerűen mindig földszagú. Végül is Haydn menüettjei csupán egyszerű rusztikus német népi táncok kifinomult változatai, akárcsak a beethoveni scherzók. Egy Verdi-operaária is igen gyakran visszavezethető a legegyszerűbb nápolyi halászokhoz. Emellett a zene s különösen a zenészek körül mindig ott lebegett a lenézés bizonyos árnyéka.

Idag samlar vi skor och bilar, igår flintyxor. Utan tvivel har arkeologer funnit betydligt fler flintyxor än vad människan rimligtvis behövde. Jag tror att flintyxorna handlar om en längtan, kanske en rädsla. Om jag bara har tillräckligt många flintyxor, eller skor, eller ett nyrenoverat kök så kan inget ont hända. Det är den där dödsångesten igen. Den otäcka insikten att allt, allt, allt är förgängligt. Jag kommer att dö, men mina flintyxor kommer att finnas kvar. (Och de fanns ju kvar, eller hur? Men vad hjälper det?)

The generation born between 1995 and 2012, called iGen (or sometimes Gen Z), is very different from the Millennials, the generation that preceded it. According to Jean Twenge, an expert in the study of generational differences, one difference is that iGen is growing up more slowly. On average, eighteen-year-olds today have spent less time unsupervised and have hit fewer developmental milestones on the path to autonomy (such as getting a job or a driver's license), compared with eighteen-year-olds in previous generations.

Igen, részben igazad van. Egyvalamiben azonban semmiképp: nem ugyanaz nem megszületni, mint meghalni, mert aki meghal, nyomot hagy maga után, és ezt tudja is. Tudja, hogy soha többé semmiről sem lesz tudomása, de nyomok és emlékek maradnak utána. Hogy hiányozni fog – ezt te magad is mondtad –, és hogy akik ismerték, nem úgy viselkednek majd, mintha sohasem létezett volna. Lesz, aki bűntudatot érez; aki azt kívánja, bárcsak jobban bánt volna vele az életben; aki sír miatta, és nem érti, miért nem felel, s aki megszenvedi a hiányát.

Igen érdekes, a történész számára megszívlelendő megfigyelése [Girard-nak], hogy a kisebbségekkel szembeni ellenérzés, gyűlölet forrása nem pusztán a kisebbség különbözősége. Sokkal inkább arról van szó szerinte, hogy az agressziót számos esetben a kisebbség alkalmazkodási igénye, a többség és a kisebbség közötti különbség megszüntetésének vágya váltja ki. Széles körű kutatási és mindennapi tapasztalat például az, hogy az antiszemita agitáció gyakrabban választja célpontjául az asszimiláció útján járó, a vádaskodók sugallata szerint azt csak tettető zsidókat, mint az identitásukat nyíltan és határozottan vállaló felekezettársaikat.

Och när man sedan håller på att köpa tärnad cantaloupemelon på Sjunde Avenyn råkar man få syn på Nick Dunne, och pang, där är någon som känner en, någon som känner igen en. Och det gäller er båda två. Ni tycker båda att precis samma saker är värda att minnas. (Fast bara en oliv.) Ni har samma rytm. Klick. Ni känner helt enkelt varandra. Och plötsligt ser du hur ni läser i sängen och våfflor på söndagar och hur ni skrattar åt ingenting och hans mun mot din. Och det är så bortom okej att man förstår att man aldrig mer kan nöja sig med det som bara är okej. Så fort gick det. Man tänker: Jaha, här är resten av mitt liv. Äntligen är det här.

In the three years I spent working on this book, making dozens of line graphs, reading campus newspapers, and listening to the stories and opinions of young people during in-depth interviews, I’ve realized this: iGen’ers are scared, maybe even terrified. Growing up slowly, raised to value safety, and frightened by the implications of income inequality, they have come to adolescence in a time when their primary social activity is staring at a small rectangular screen that can like them or reject them. The devices they hold in their hands have both extended their childhoods and isolated them from true human interaction. As a result, they are both the physically safest generation and the most mentally fragile.

Vegyük a szőlőművesek esetét. Aki hét napig dolgozik, ugyanannyit kap, mint aki utolsó nap jelentkezik. Jézus kérdése: "Megkaptátok a magatokét?" Akik hét napig dolgoztak, azt mondták: igen. "Hát akkor tudjátok, hogy a szeretet azt tesz, amit akar!" Ha én egyheti adagok annak, aki csak egy napot dolgozott, az az én szeretetem joga. A szeretet őrületének a joga. Nem jogi kérdés. A földművesek ott tévedtek, hogy jogi kérdéssé akarták tenni a szeretetet. Ez olyan, mint Antigoné esete, aki a hazaáruló öccsét éppúgy el akarja temetni, mint a hőst. Nem vagyok anarchista - mert ez már majdnem anarchizmus -, de rám a legnagyobb hatást ezek a felismerések tették. Tehát, hogy a szeretet a jognál is fontosabb és nagyobb.

Many teens communicate with their friends electronically far more than they do face-to-face, with as-yet-unknown consequences for their budding social skills. We already know that depression and anxiety have risen at an unprecedented rate and that twice as many young teens commit suicide as just a few years ago. It seems abundantly clear that screen time needs to be cut.

Some suggest that this cocoon mentality is behind recent campus trends such as "trigger warnings" to alert students that a reading or lecture material might be disturbing and "safe spaces" where students can go if they are upset by a campus speaker's message. One safe space, for example, featured coloring books and videos of frolicking puppies, neatly connecting the idea of safe spaces with that of childhood.

Sådan var kærligheden. Den kunne ruinerer en mand, genrejse ham og brændemærke ham igen; den kunne elske mig i dag, dig i morgen og ham i morgen nat, så ubestandig var den. Men den kunne også holde fast som et ubrydeligt segl og blusse lige uudslukkeligt til dødens time, for så var evig var den. Hvordan var da kærligheden? Åh, kærligheden den er en sommernat med stjerner på himlen og duft på jorden. Men hvorfor får den ynglingen til at gå skjulte veje og hvorfor får den oldingen til at stå på tæer i sit ensomme kammer? Ak, kærligheden den gør menneskehjertet til en svampehave, en frodig og uforskammet have hvor der står hemmelighedsfulde og frække svampe. Får den ikke munken til at luske ind i lukkede haver og lægge øjet mod de sovendes vinduer om natten? Og besætter den ikke nonnen med dårskab og formørker prinsessens forstand?

Mikor még Aztán még sokáig úgy csináltunk, mintha mi se történt volna, hisz mit is tehetnénk: a reggel indul, az ég néha tényleg égkék, a gyerek reménye, jövője meg végképp mindenekfelett. Hisz valóban mennyivel jobb a jót, a szépet látni, jaj, mennyire sokkal jobb, mint nézni, ami van, a romot, a vállból kiszakadt kart, medencéből lábat, ahogy elgurul. Hisz a béke is mindig túlél kicsit, mikor már háború van – hát örültünk, éltünk, fölénézve, nem akartuk egybetenni, amit – ki vádolhat minket emiatt? De aztán elakad a víz a csapban, az utca sincs többé, csak kőporfüst, ahol addig az orvosi rendelő, és nem kenyér vagy tej, de vér se már, ami a gyerek ereiből elfolytat pótolná, és egy nap több összetákolt bárka se indul a másik part felé, ahol még addig bizton sejthettünk élhető létet, és igen, akkor készült össze mindez, mikor még úgy csináltunk, mintha.

– Igen, általában ezt szokták gondolni. Hogy ami elmúlt, az kevésbé terhes, mint ami most történik, s hogy az elmúlás gondolatától majd megkönnyebbülünk. Hogy ami a múltban történt, az nem fáj annyira, mint ami most van, vagy hogy a dolgokat könnyebb elviselni, ha már elmúltak, akármilyen rémesek is voltak. Ez azonban azt jelenti, hogy ha valaki már meghalt, az kevésbé szörnyű, mintha most haldoklik, márpedig ez így elég értelmetlen, nem gondolod? Ha valaki meghalt, az jóvátehetetlen és sokkal fájdalmasabb, mert attól, hogy az ő haláltusája véget ért, mi még tovább szenvedünk. Hogy is ne lebegne előttünk a haláltusája, ha egyszer ez volt az utolsó dolog, amit megosztott velünk, életben maradottakkal? Ami utána következik, számunkra már megközelíthetetlen, előtte azonban még együtt voltunk vele, egy dimenzióban, ő is meg mi is, és ugyanazt a levegőt szívtuk.

För när man är barn längtar man efter att få bli vuxen och bestämma allting själv, men när man blir vuxen begriper man att det är den värsta delen. Att man måste tycka saker hela tiden, avgöra vilket parti man ska rösta på och vilka tapeter man tycker om och vad man har fr sexuella preferenser och vilken yoghurt som bäst speglar ens personlighet. Man ska välja allt och bli vald av andra, varenda sekund, hela tiden. Det var det värsta med en skilsmässa, tänkte rånaren, att man trodde att man var färdig med allt det där, men nu måste man välja om allting. Vi hade ju redan en tapet och en servis, balkongmöblerna var nästan nya och barnen skulle lära sig simma. Vi hade ett liv tillsammans, räckte inte det? Rånaren hade nått en punkt i livet där man äntligen skulle få vara ... klar. Man är inte redo att bli utkastad i vildmarken igen då och ta reda på vem man är en gång till.

lőadásaim előkészítése során minduntalan kérdezgettem magam – és kérdeztek mások is –, mi a jelentősége ennek az egész muziko-lingvisztikának? Hozzásegíthet-e Charles Ives megválaszolatlan kérdésének megválaszolásához – hová tart a zene? És ha igen, számít az? A világ inog, kormányok roppannak össze, mi meg itt zenei fonológiával, most pedig mondattannal pepecselünk. Nem az elitizmus botrányos esete ez? Nos, a maga módján az; de bizonyosan nem valamely osztály gazdasági, társadalmi vagy néprajzi elitizmusa, hanem a kíváncsiságé, az értelem e sajátos fürkésző szelleméé. Az pedig öröktől való. Csakhogy napjainkban a szépség-adta-értelem és értelem-adta-szépség kutatása még fontosabbá válik, hiszen nap mint nap középszerűség és művészet-kufárkodás csúfítja el életünket; és azon a napon, amelyen John Keats igazság-szépség ideáljának ez a keresése érdektelenné válik, valamennyien visszahúzódhatunk és bezárkózhatunk barlangunkba.

- Ki vele, Mundy. Mi a fenét adtál azoknak a németeknek az utolsó palack borunk mellett? (...) - Nem sokat adhattam. Nem sok minden van itt, ami érne valamit, legalábbis olyasmi, ami tényleg a miénk, és elajándékozhatnánk. Adtam nekik egy kicsit abból a rántottából, amit közülünk senki sem eszik meg, aztán hat doboz halat, abból, amit találtunk, és az összes limonádés csomagokat. Ó, igen, adtam nekik tízet azokból a négycigarettás csomagokból is. Az ördögbe is, karácsony van, vagy majdnem az. Adtam nekik egy gránátot is. Tudtukra akartam adni, hogy nem fogunk többé gránátokkal hajigálózni, ennyi az egész. Ez valamiféle békeáldozat volt Mel odajön, és nevetve megrázza Mundy kezét. - El kell ismernem, Mundy, ravasz fickó vagy. Képzeljétek csak el: elajándékozta azt a sok cigarettát. De azért, tudod, nem vall jó karácsonyi szellemre karácsonyi ajándékkal öldösni az embereket. (...) - Eridj már, Gordon, pár cigaretta nem árthat sokat.

Mit jelent az, hogy "valóság"? Valamit, ami igen változékonynak és megbízhatatlannak tűnik - hol egy poros utat, hol egy újságpapírt az utca kövén, hol egy sárga nárciszt a napon. Ez a valami világítja meg a szobában ülő társaságot, ez ad nyomatékot egy közömbös mondatnak. Ez borul az emberre, amint hazafelé sétál a csillagok alatt, és tőle lesz ez a csendes világ valódibb, mint a szavak világa - s újra csak ez van ott az omnibuszon, a Piccadilly lármájában. Néha olyan formákban lakik, melyek távolabb vannak tőlünk, hogysem fölfoghatnánk a természetüket. De akármit érint is meg, azt rögzíti és állandóvá teszi. És ez az, ami megmarad, amikor lehántjuk a nap ráncos héját, és a sövényre hajlítjuk; ez az, amit ránk hagy a múlt, a szerelmeink és a gyűlöleteink. Mármost az írónak, úgy gondolom, megvan rá a módja, hogy többet tartózkodjék ennek a valóságnak a közelében, mint más emberek. Az a dolga, hogy rátaláljon, összegyűjtse és megossza velünk, többiekkel.

Teens are physically safer than ever and are making less risky choices than generations past. It’s part of a larger picture of growing up more slowly rather than an overall shift toward responsibility, but it is still undeniably good that they are safer. Other trends are more troubling: How can we protect our kids from anxiety, depression, and loneliness in our digital age? What can parents and colleges do to ease the transition from high school to college when fewer students have experienced independence

Many iGen’ers are so addicted to social media that they find it difficult to put down their phones and go to sleep when they should. “I stay up all night looking at my phone,” admits a 13-year-old from New Jersey in American Girls. She regularly hides under her covers at night, texting, so her mother doesn’t know she’s awake. She wakes up tired much of the time, but, she says, “I just drink a Red Bull.” Thirteen-year-old Athena told me the same thing: “Some of my friends don’t go to sleep until, like, two in the morning. “I assume just for summer?” I asked. “No, school, too,” she said. “And we have to get up at six forty-five.” Smartphone use may have decreased teens’ sleep time: more teens now sleep less than seven hours most nights (see Figure 4.12). Sleep experts say that teens should get about nine hours of sleep a night, so a teen who is getting less than seven hours a night is significantly sleep deprived. Fifty-seven percent more teens were sleep deprived in 2015 than in 1991. In just the three years between 2012 and 2015, 22% more teens failed to get seven hours of sleep.

Előfordul néha, hogy valaki oly váratlan vagy oly fájdalmas, oly meghökkentő, korai vagy tragikus – egyes esetekben oly festői, vagy nevetséges vagy baljós – véget ér, hogy óhatatlanul is megfertőzi vagy rányomja bélyegét a személyére, ha szóba kerül; a regénybe illő halála pedig az egész korábbi lényét elmossa, sőt bizonyos értelemben meg is fosztja tőle, ami rendkívül szerencsétlen dolog. A harsogó halál oly hatalmas ahhoz képest, aki elszenvedte, hogy igen nehéz úgy gondolni rá, hogy emléke fölött ne jelenne meg azonnal az utolsó, elsöprő erejű jelenet lebegő árnya; vagy beleképzelni őt azokba az időkbe, amikor még senki sem gyanította, hogy efféle súlyos, megsemmisítő függöny omlik majd rá. Ilyenkor minden a végkifejlet fényében látszik, jobban mondva, ez a végkifejlet olyan erős, vakító fénnyel világít, hogy lehetetlenség visszatalálni a régi dolgokhoz, és elmerengeni az emlékek és az álmodozás mezején. Sőt, talán megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy akinek az élete ilyen végzetesen és színpadiasan ér véget, az kétszeresen hal meg, egyszer a valóságban, másodszor pedig a többiek emlékezetében, mert az emlékét örökre elhomályosítja az ostoba vég, amely keserű, torz és mérgező is egyben.

Képtelen vagyok hallgatni. Szólnom kell magához, a rendelkezésemre álló módon és eszközzel. Belém hasít, amit mond. Kétség és remény közt gyötrődöm. Ne mondja, hogy elkéstem, hogy örökre elszálltak oly drága érzései. Hadd kínáljam fel ismét magam és szívemet, mely ma sokkal inkább a magáé, mint volt akkor, mikor nyolc és fél esztendővel ezelőtt majdnem összezúzta. Ne állítsa azt, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy szerelme hamarabb kihűl. Soha nem szerettem mást, csak magát. Talán igazságtalan voltam, gyönge és sértődött bizonyosan, de állhatatlan soha. Maga, egyes-egyedül maga hozott engem Bathba. Csak magára gondolok, csak magáért tervezek -hát nem tudja? Lehetséges, hogy nem fogta fel vágyaimat? Nem vártam volna ki ezt a tíz napot, ha úgy tudnék olvasni érzelmeiben, mint amennyire hitem szerint maga belelátott az enyémekbe. Most alig tudok írni. Minden pillanatban hallok valamit, ami levesz a lábamról. Halkra fogja a hangját, ám én ennek a hangnak minden árnyalatát ismerem, és nem veszítek el egyetlen szótagot sem abból, amit más meg sem hallana -jóságos, nagyon, túlságosan is kiváló teremtés! Igen, valóban igazságosan ítél meg bennünket. Hiszi, hogy a férfiakban is van igaz ragaszkodás és állhatatosság. Higgye hát, hogy forrón és megingathatatlanul ez él bennem. F.W.

Na persze („p” – ismét szökőkút), az ősi legenda a paradicsomról… Hiszen ez rólunk, napjainkról szól. Igen! Gondolkodjon csak el rajta! Annak a két embernek a paradicsomban megvolt a választási lehetősége: vagy boldogság szabadság nélkül, vagy szabadság boldogság nélkül; harmadik lehetőség nincsen. S ők, az együgyűek a szabadságot választották – nos, érthető –, utána évszázadokon át vágyakoztak a bilincsek után. A bilincsek után, értik? Nos, ez a világ bánatának gyökere. Évszázadokon át! S csak mi jöttünk rá ismét, hogyan hozzuk vissza a boldogságot… Nem, tovább, hallgassa csak tovább! Őseink Istene és mi közös asztalnál ülünk. Igen! Segítettünk Istennek, hogy végleg legyőzze az ördögöt, hiszen az ördög vette rá az embereket, hogy szegjék meg a tilalmat, és kóstolják meg a végzetes szabadságot, ő, a gonosz kígyó. Mi pedig csizmával odavágtunk a fejére – puff! S vége: újból itt a paradicsom. S mi ismét naivak és ártatlanok vagyunk, mint Ádám és Éva. Semmi zűrzavar, hogy mi jó és mi rossz: minden nagyon egyszerű, paradicsomian, gyermekien egyszerű. Jótevő, Gépezet, Kocka, Gázharang, Őrzők: mindez jó, mindez magasztos, nagyszerű, nemes, emelkedett, kristálytiszta. Mert ez óvja nem-szabadságunkat, vagyis boldogságunkat. Őseink meg morfondíroznának, töprengenének, a fejüket törnék: etikus, nem etikus… No de mindegy: egyszóval egy ilyen paradicsomi költeményecskét írok. Ráadásul a hangneme a lehető legkomolyabb… érti? Klassz, mi?

Azt halljuk, hogy a művészet elkerülhetetlenül művészetkommentálássá vált; félünk attól, hogy a technika elnyeli azt, ami egykoron tartalomként volt ismeretes. Minderről azt mondják, siralmas dolog, gyenge látvány, szomorú állapot. És mégis, nézzük csak meg, hány a fentiekhez hasonló módon fogant művészi alkotás virágzik, talál lelkes követésre, és indít meg mélyen bennünket. Kell valami jónak is lennie mind e negatívumokban. És van is. Ezek a művek állandóan a jelentőségteljesség mind költőibb területei felé tartanak. Legyünk konkrétabbak: a Godot-ra várva rendkívül megindító és részvétteli antidráma. Az ürességgel és cifrasággal foglalkozó Az édes élet furcsa módon éltető, sőt ösztönző film. Nabokov antiregénye, a Sápadt tűz (Pale Fire) szenzációs mestermű, hőse, Charles Kinbote valódi antihős. Balanchine legabsztraktabb, legelvontabb balettjai bombasikerek. De Konoing képei csodálatosan dekoratívak, szuggesztívek, serkentőek és rendkívül drágák. Ez valóban igen hosszú lista lehet, ám egyvalamit nem foglalhatnék bele – valamely komoly antizene-darabot. A zene nem boldogulhat mint anti-művészet, mivel gyökerében és radikálisan absztrakt, míg a többi művészet mind alapvetően a valóság képével foglalkozik – szavakkal, formákkal, történetekkel, az emberi testtel. És amikor egy kiváló művész a valóság képét absztrahálja, vagy másik, látszatra nem odaillő képpel kapcsolja össze, vagy illogikus módon vegyíti – ez a költői formába öntés. Ebben az értelemben Joyce poétikusabb, mint Zola, Balanchine, mint Petipa, Nakobov, mint Tolsztoj, Fellini, mint Griffith. De John Cage nem költőibb Mahlernál, s Boulez sem Debussynél.

[...] Másnap, korán reggel feketében, halkan beszélgetve haladt egy csoport Erdély legszebb parkjában, Kolozsvár híres Házsongárdi temetőjében. Ilona grófnét, Erdély egyik utolsó nagyasszonyát temették a családi kriptába. A kripta így vagy úgy átvészelte a háborúkat és a társadalmi egyenlőtlenségeket még a halál kertjében is gyakran korrigálni akaró rendszert, ami a sírboltok többségét lebontatta. Ilona nénit sokan szerették Kolozsváron. Sokan voltak a temetésén is. Sokan sokfelől. Anna fejében emlékek és mesék keveredtek. Ilona nénin nem változtatott az sem, hogy a kitelepítés után a ládagyárban az utcalányokkal együtt szegezte a gyalulatlan deszkát. A lányokat a rendszer igyekezett a csomagolóipar piaci igényeinek kiszolgálására átnevelni, Ilona nénit pedig valószínűleg a grófnék rendszerbomlasztó délutáni teázási szokásáról gondolták leszoktatni a ládaszegezéssel. Ilona néni pedig igazán nem volt egy kizsákmányoló alkat, a főkomornyikra is szó nélkül ráhagyta, amikor az foghegyről szólt vissza, hogy márpedig itt a szőnyeg alatt soha nem volt és nem is lesz vikszolás. Mondta ezt a madarasi kastélyban, ahová Ilona néni igen fiatalon férjhez ment, oly fiatalon, hogy vagy a vikszolás rendeltetését, vagy a főkomornyik helyzetét nem tudta bemérni elsőre, és valószínűleg másodikra sem, mert a padló maradt kopott, színtelen a hallban a nagy perzsaszőnyeg alatt, ahogy addig is. Ilona néni mindenesetre később, amikor úgy alakult, a ládagyárban, már egyáltalán nem kérdezősködött. Egy idő után a lányok is tisztelték és szerették, s ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy ha Ilona néni kiment friss levegőt szívni a cigarettaszünetben, akkor a gyárudvaron szivarozó lányok nem káromkodtak, és nem mesélték egymásnak szórakoztatásul szaftos múltjuk kellemes vagy kellemetlen emlékeit. Egy-két nap után már arrébb mentek, hogy Ilona néninek ne kelljen végighallgatnia, ha ilyesmi forszírozódott tematikailag, mert csak úgy maguktól, rendszerellenesen szégyellték előtte mondani. Később inkább maradtak, és másról beszéltek, igyekezve, hogy kerüljék a szokásos jelzős szerkezeteket és kötőszavakat. Nem akarták megbántani azzal, hogy magára hagyják. Pedig Ilona néni nem szólt, nem kért, csendben elviselte, ha eleinte még a jelenlétében el-elcsattantak liezonok plasztikus slusszpoénjai. Ilona néni mindig mosolygott, és néha elmondta, ha kérdezték előző életéről, hogy úrinő este hat előtt nem visel briliánst. Kivéve a jegygyűrűjét. Hamisat meg semmikor sem. Hogy a csipkét nem hajtogatják, mert törik, a damasztot nem keményítik, hanem frissen áztatják-vasalják, mielőtt használják, mert meglátszik a hajtogatás éle. Később, a nyolcvanas években, amikor már jegyre adták a kenyeret, vajat Kolozsváron – húst még jegyre sem –, [...]

- Nézd, kedvesem, én most úgy akarok veled beszélni, mint egy felnőtt emberrel... Ne vedd rossznéven, akármit is mondok, nincs bennem veled szemben semmi elfogultság és semmi rosszakarat... Úgy érzem, hogy most, ebben a percben túl vagyok mindenen, talán meg tudom mondani... hogy mit, abban nem vagyok bizonyos... azt tudom, hogy bennem kristálytiszta minden: lehetetlen, hogy tévedjek, oly üde a fejem, szinte azt lehetne mondani: megmenekültem... Ha az ember megmenekül valami igen nagy veszedelemtől, akkor lehet ilyen boldog... én most boldog vagyok, minden földitől megtisztultam, egészen szellemi vagyok, és neked semmi kellemetlent nem fogok okozni, mert az igazság, a megszületett őszinte igazság, az már nem ad sem hasznot, sem kárt, az elszakadt a személyiségtől, és oly örök, mint a halál: még annál is fontosabb - mint az Élet... Mert az élet a fontos, kedves, nem a halál... ha a halál lenne a fontos, akkor tudnánk arról a végtelenségről, amit születésünk előtt tudtunk és arról a másik végtelenségről, ami eltávozásunk után ránk vár... de nem tudunk, mert nem fontos: az a parányi kis időköz a fontos, ez a kicsi kis formai szépség, amit életnek nevezünk... a szépségeknek ez a szakadatlanul kavargó áradata... mennyi forma, mennyi illat... emlékszel a gyermekkori almák illatára apa szobájában, a könyvpolcokon, összekeveredve a dohányfüsttel és a könyvek nehéz szagával és az ablakon bejövő orgonaárammal... és a dinnyének más volt az íze, amit gyermekkorunkban édesapánk felszeletelt és szétosztott, mint a maiaknak... de akárhogy fáj is a szíved, nem tudod visszahozni a régi almákat és dinnyéket, mert az apa nem veszi a kezébe a kést... hol van? hol van apa?... én semmit se tettem, és nem akartam rossz lenni, és apa mégis elmúlt... nem is volt: ami nincs, az soha nem volt... vagy igen?... vagy csak az van, ami ott bent van az emlékezésben?... csak egy szívfájdalom van, az, hogy nem hozhatod vissza, ami elmúlt... én már most sajnállak, hogy egyszer csak eszedbe fogok jutni... és az, ami volt s ami elmúlt... az unalmas napok csöndje, a gyors és sietős út a hivatalból haza és a kis ebédek és a lompos kis feleség a barnavirágos pongyolájával... és irigyellek, hogy hogy fogod szeretni, és sajnállak, hogy fájni fog a szíved, mert nem tudod többet visszahozni, akármit is csinálsz... de boldog is vagyok, mert akkor majd megismered, akit nem akartál megismerni, csak úgy vetted, mint az orvosságot, amit nem kíván úgy az ember, mint a pezsgőt, pedig hasznosabb neki, mint a pezsgő. A fájdalmon keresztül meglátod, akit nem akartál látni, és megismered, akit nem mertél megismerni, míg együtt voltál vele és láttad, ahogy az ember lát a szemeivel, de az ember nem tud érzékelni az érzékeivel, az ember csak az emlékein át lát... még a gondolat sem segít... Az is szegény koldus, alamizsnáért könyörög... csak az emlékezés gazdag, csak az ad, mert annak a kezében van a kifogyhatatlan kincstár: az a minden... Lehet, hogy nem érted meg, mit gondolok, mert bizonyára nem is hallod, másutt jár a te gondolatod, mint az enyém, ha könyvet olvasok... mert én olvasás közben nem gondolok a leirt szavak értelmére és az elbeszélt dolgok folyamatos sorára... én akkor egészen mást látok... talán egy fenyőfát, ami ott áll egy hegy oldalában, és messze néz, vagy egy patakot, amiből egy gyermeklány iszik, lehajolva a köveken, és kis tenyerét belemártja a vízbe, egy kicsit pocskol, kicsit felkavarja a kis vizet, mert attól jól esik a hűs kezecskéjének, s akkor ügyetlen kis tenyerébe néhány csepp vizet vesz, és azt felissza bimbós kis szájával...