Aki Quotes

Kareeda ni Karasu no tomarikeri Aki no kure trans: On a bare branch A crow is perched - Autumn evening

A házasság olyan mint egy ostromlott vár, aki kint van be akar menni, aki bent van ki akar jönni

Pats šūdiniausias pasaulyje dalykas, kai sėdi su kitu žmogum, o kalbiesi pats su savim. Kita vertus, juk žmonės tik su savimi ir kalbasi.

Visi turime ką nors, ko niekad neužmirštame. Galbūt taip tampame labiau pažeidžiami, o gal atvirkščiai.

Fáradt vagy, mert főzöl, és takarítasz, és vásárolsz, és nem sikerül senkit se találnod, akit elviselsz a közeledben, mert nem valakit keresel te, hanem azt az egyetlent, aki soha többé nem jön el hozzád, Emerencet.

Kuo ilgiau žmogų pažįsti, tuo jis darosi gražesnis.

Prodiuseriai reikalauja rašyti įdomius dialogus, tačiau žmonės realiame gyvenime kalba neįdomiai, nes jie kvaili. Iš kur aš ištrauksiu įdomių pokalbių, jeigu žmonės durniai.

Az, aki hallgat, mindenbe beleegyezik.

Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl, s a lehetetlent kísérli meg. Ami ezen alul van, azt lenézem - tessék megbocsátani szerénytelenségemért, hiszen még senki vagyok és semmi-, mégis lenézem, mélységesen megvetem.

Ment a szekér, de mi nem pihentünk. Akkor volt olyan is, aki szofit szívott még, de marbis dobozban tartotta. Ha egy mondatban kéne elmondanom, vagy egy képpel jellemeznem népem lelkét, ez lenne az, ez a szofi marbis dobozban.

Reikia prarasti viską, kad galėtum vėl viską atrasti.

Visos geriausios mintys ateina per vėlai.

A rosszul megcsomózott kötél lecsúszott Pesztyelről, aki leesett, és nagyon megütötte magát. Az egyetlen mondat, amely elhagyta ajkát, miközben a hóhér új kötelet készített elő számára, ez volt: "Oroszországban még akasztani sem tudnak.

„Aleksandra arcán a mosoly még szélesebbre húzódott. Mosolya szája két szélére bájos gödröcskéket formázott. Olyan tökéletes gödröcskéket, amelyek bárkit képesek lettek volna levenni a lábukról. Morawski is elragadónak találta őket. Romlottnak akarta látni a nőt és ostobának, mégis azon kapta magát, hogy egyre vonzóbbnak találja. Mert a vele szemben ülő nő nem pusztán szép volt, volt a jelenlétében valami rendkívül igéző, mintha egy édes, sejtelmes, izgató kis titkokkal teli burok lengte volna körül, amely egyszerűen magába szippantotta azt, aki a közelében volt. És Morawski úgy érezte, ez a láthatatlan burok egyre mélyebbre és mélyebbre szippantja őt.

Az öreg nem mondott se igent, se nemet. Hallgatott. Ez pedig nagy baj volt. Aki ellenkezik, azt még meg lehet valahogy győzni. A hallgatással szemben mindenki tehetetlen.

Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltal semmit. Aki tett valamit, nem magáért, mindenkiért, az megmarad.

Aki: You're quite a proactive slacker. Blake: I try my best to avoid trying.

Különös lenne, ha egy abszurd világegyetem képes volna egy olyan lény létrehozására, aki minden porcikájában tiltakozik az abszurditás ellen.

What’s there in Finland?” his boss asked. “Sibelius, Aki Kaurismäki films, Marimekko, Nokia, Moomin.” Tsukuru listed all the names of famous Finnish things that he could think of. His boss shook his head, obviously indifferent to all of them.

El kellene készülni a halálra, mert oda se lehet készületlenül menni. Ő azonban úgy érezte, hogy aki a halálra elkészül, az az életre készül el, s csak az élhet, aki nyugodtan meg tudna halni. (Borotva)

Alkoholis iš ryto — savižudybė. Tačiau kartais žudytis malonu.

Ez nem én vagyok. Ez nem lehet énnekem az arcom. Az se én voltam, aki ezt az arcot először fölpróbáltam. Se akkor, se most – csak amit az emberek kinéznek belőlem, úgy nézek ki. Mintha kinézetre sose lettem volna én.

– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan. – Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal. – Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá. – Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon. – Folyamatosan.

Nem látja, hogy rám hiába villog, nekem senki se kell, aki nem tökéletesen az enyém? Maga mindenkit berakna egy dobozba, aztán mikor ki kell, azt veszi elő, ez itt a barátnőm, ez az unokatestvérem, ez az öreg keresztanyám, ez a szerelmem, ez az orvosom, ez a préselt virág Rhodosz szigetéről, na, hagyjon engem békén. Ha egyszer nem leszek, majd nézzen ki olykor a temetőbe, az elég, ha nem vállaltam azt az embert barátnak, mert férjnek óhajtottam, maga se játssza itt nekem azt, hogy maga az én meg nem született gyermekem.

Eso es porque Aki se ha ido. Porque la he perdido. Ya no hay nada que desee ver. Ni en Australia, ni en Alaska, ni en el Mediterráneo, ni en la Antártida. En este mundo, vaya a dónde vaya, siempre me sucederá lo mismo. Por más maravilloso que sea el paisaje que tenga ante los ojos, nunca me emocionaré; la más hermosa de las vistas no me gustará. Ha desaparecido la persona que me hacía desear ver, saber y sentir…, incluso vivir. Ella ya no volverá a estar jamás a mi lado.

– Kingával mi van? – nyújtogatta a nyakát Virág, mire mindannyian odafordultunk. Kinga az udvar közepén helyben futott, néha guggolt párat, aztán ráordított arra, aki a közelében volt. – Azt hiszem, így vezeti le a feszültséget – vontam meg a vállam.

Kiekvieną akimirką jaučiame, kad negalime laimės išlaikyti, ir nė nebandome <...> Bet jeigu mes nemėginame sučiupti jos ir suturėti savo šiurkščiomis rankomis, tai gal ji, niekieno nebaidoma, išlieka mūsų akių gilumoje? Gal ji išlieka ten, kol gyvos tos akys?

Maksymilian feddhetetlen, árnyékként élő figura volt, és kényesen ügyelt rá, hogy az is maradjon. Ez elengedhetetlen volt a számára. Úgy mozgott Lengyelország határain belül, mintha láthatatlan lett volna. Ha Varsóban járt, kizárólag abban a privát klubban múlatta szívesen az időt, amely az érdekeltségébe tartozott. Kínosan kerülte a feltűnést, és kiküszöbölt minden lehetőséget, hogy a hatóságok látókörébe kerüljön. A felszín mindössze egy éles eszű, céltudatos, elegáns öltönybe bújt üzletembert láttatott, aki befektetésekkel foglalatoskodik. És ő mindent megtett azért, hogy ezt a kifogástalan felszínt senkinek se jusson eszébe megkapargatni. A valódi életét a színfalak mögött élte, lakásainak falai között, privát klubok elrejtett tárgyalótermeiben, luxusszállodák lakosztályaiban, magángépek fedélzetén, eldugott nyaralóhelyeken, magánjachtokon. A saját maga által felállított erkölcsi normák szerint élt, az ő világában az erős győz, és ő erős akart lenni, mert veszíteni képtelen volt. Intelligencia és helyzetfelismerő képesség birtokában soha nem is bukott bele semmibe. Mindenért, amije volt, keményen megküzdött, okos volt, ravasz, és merész, ha kitűzött egy célt, azt véghezvitte. Nagyratörő volt és elszánt. Imádta a minőségi holmikat, a tiszteletet, amely körülvette, imádta az autóit, a sebességet. De a józanságát és az éberségét csak ritkán hagyta elaludni, azt vallotta, hogy az embernek mindig készen kell állnia a legváratlanabb helyzetekre is. Olykor persze szerette halmozni az élvezeteket, melyekbe alkohol és drog csak ritkán vegyült, neki az élvezetet elsősorban a szex jelentette, amit senki mással nem szeretett még úgy megélni, mint Aleksandrával, akiben megtalálta a tökéletes szeretőt. Éppen csak betöltötte a negyvenet, de már mindene megvolt, amire csak vágyott.

Mirtis visiems vienoda, tik kaina skirtinga.

If a dream is as strong as a feeling, is it just as real?

Tiesą sunku parduoti.

God does not lie.

A bűntudat olyan, mint egy seb: nem hagyja nyugodni a gazdáját, aki állandó kényszert érez, hogy nézegesse és vakarássza, ezért aztán sosem gyógyul be.

…aki a test kényelmének és igényeinek túlságosan enged, lélekben is meglazul, szellemileg is elkövéredik.

Aki már meghalt, annak édes mindegy, hogy ki nyeri meg a háborút.

Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.

Nem voltam több egy kisfiúnál, aki azt hiszi, hogy övé az egész világ, csak mert egy órára birtokba vehette a mindenséget, s még nem tudja, hogy egy másodperc alatt elveszítheti.

Keisha: They said there wasn't any resistance - how did you beat Risa? Aki: Friendship, the heart of the cards, teamwork, and lots and lots of fire.

Horrible abominations might be unpleasant, but at least they didn't have fanboys. - Aki

Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

Aki él, nem rejtőzhet el. Szép lassan minden megtörténik az emberrel. Zsugorodik a zsugori idő.

...Faludy György (...) meséli el, hogy mikor 1945 után hazatért, hogy megnézze, hogyan épül a demokrácia demokraták nélkül, találkozott régi barátjával, Goda Gáborral, aki a kocka fordultával Budapest kultúrtanácsnoka lett, és azzal kapacitálta a költőt a kommunista párthoz csatlakozásra: "Miénk a guba. Az egész guba." Ennyi a nagy "kultúrharc" alapja, a "guba".

Aki chết rồi, và cả thế giới đã biến thành hoang mạc. Em đã trốn chạy, trốn chạy đến nơi tận cùng thế giới, tận cùng của tận cùng. Khi đuổi theo em, gió và cát xóa nhòa dấu chân tôi.

Aki tökéletesen okos és komoly, az képtelen élni. Minél jobban eltávolodik tőlem, Balgaságtól valaki, annál kevésbé él. Ugyan miért, mi okból csókolgatjuk, ölelgetjük a kisgyermekeket, ha nem azért, mert olyan csodálatosan balgák még. S mi más teszi az ifjúságot oly vonzóvá?

A fanatizmussal való harc nem minden fanatikus elpusztítását jelenti, hanem azt, hogy óvatosan bánjunk azzal a kis fanatikussal, aki szinte mindnyájunk lelkében ott rejtőzik. Hogy kissé kinevessük a saját meggyőződésünket is, legyünk kíváncsiak, és időnként próbáljunk meg nemcsak bekukkantani a szomszéd ablakán, hanem - és ez még fontosabb - vetni egy pillantást az abból az ablakból látható valóságra, ami szükségszerűen más lesz, mint amit a mi ablakunkból látunk.

Aki az élet tragédiáit bölcs belátással akarná végigcsinálni, azonnal megfosztaná magát az élettől. Csakis a balgaság nyújt vigaszt: eltévelyedni, tévedni, tudatlannak lenni nem más, mint embernek lenni.

Ha egy nemzet nem kíván többet a kormányzatától, mint hogy fenntartsa a rendet, a szíve mélyén már rabszolga: tulajdon jólétének rabja, s csak a személy hiányzik, aki láncra veri." (Alexis de Tocqueville)

Gondold csak el, mennyire szeretsz most – suttogta Nicole. – Nem kérem, hogy mindig így szeress, csak azt akarom, hogy ezt sose felejtsd el. Valahol bennem mindig ott él majd az a személy, aki ma este vagyok.

Az igazság az, hogy Leonora Penderton egy kissé gyengeelmejű volt. Ez a szomorú tény nem tűnt fel sem az estélyeken, sem az istállóban, sem a vacsoraasztalnál. Mindössze hárman voltak tisztában vele: idős apja, akit nagyon aggasztott a helyzet, míg szerencsésen férjhez nem adta; a férje, aki minden negyvenen aluli nő termeszetes állapotának vélte a dolgot; valamint Morris Langdon őrnagy, aki csak annál jobban szerette érte.

Közvetlenül az 1990-es választások után Orbán egy csalódott párttársának, aki a mozgalomban felerősödő, a szabadság iránti vágyat elhomályosító kísértések miatt aggódott, azt válaszolta: "Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk." Hegemóniatörekvés és szuverenitás: ebben az egyetlen mondatban megtaláljuk Orbán egész politikai hitvallását.

Po motinos laidotuvių mudu su tėvu likome vieni. Tai pats baisiausias laikas — kai svečiai išsiskirsto. Ypač po laidotuvių, kai ateina akimirka ir staiga lieki vienas su tuščiais neplautais indais, visiškai vienas šiame pasaulyje, o ateitis — tuščia, į kurią krenti kaip į bedugnę, be jokios vilties kada nors pajusti po kojomis tvirtą pagrindą.

-Hát te kicsoda vagy? Kezdetnek nem volt valami biztató. Alice félénken rebegte: -Ezt e percben aligha tudom, hogy ki voltam ma reggel, amikor fölébredtem. De azóta már rengetegszer megváltoztam. -Hogy érted ezt?-szólt a Hernyó szigorúan.-Értelmesen beszélj. -Sajnos, kérem, nem tudok értelmesen beszélni, mert nem az vagyok, aki vagyok, amint látni tetszik.

Žinai, kad nenori prisiminti, ir kuo labiau nenori, tuo geriau prisimeni.

Juk jokio skirtumo, iš kur tu, kur gimei, kas tavo tėvai ir panašiai. Svarbiausia nebūti šikniumi.

Ir pagalvojau, kas jį daro tokį gražų - proporcijos, bruožai, oda, kaulai po oda?.. O gal tik aš? Mano akys, mano vizija, mano įsitikinimas... Mano mintys.

When all the hope is gone, there is no reason for pessimism.

Nóra: Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetsz ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom. (…) Ha meg akarom érteni magamat, s az egész környezetemet, egészen egyedül kell állnom.

Természetesen a szerelmi házasságnak is megvan a maga hátránya. Aki szerelmet visz egy házasságba, az nem sokkal bölcsebben cselekszik, mint aki otthonában egy gyönyörű, kecses leopárdot helyez el, hogy vigyázzon nyugalmára. Nemigen való az oda.

Don Quijotéról azt terjesztették, hogy irreális és individualista és idealista és fantaszta, szemben Sancho Panzával, aki józan és reális, szóval olyan ember, mint a többi. Don Quijote az az ember, aki a közösségből kiszakadt. Outsider lett. Egyedül maradt, Hamlettel, magányosan, autoritás nélkül, mint kétszáz évvel később Kierkegaard mondta, nem volt tekintettel a többségre, mondván, hogy az igazságot nem a szavazatok többsége dönti el. A többség mindössze annyit jelent, hogy a becsapottak többen vannak.

Ez így van; az ember mániákusan, veszendően, a pokol és halál határán vágyódik valaki után, keresi, kergeti, hiába és élete elsorvad a nosztalgiában. Amióta Rómában volt, állandóan ezt a pillanatot várta, erre készült, és már-már azt hitte, hogy sosem fog Évával beszélni. És azután egyszerre megjelenik, és akkor az ember olcsó pizsamáját a mellén összeszorítja, szégyelli, hogy kócos, borotválatlan, mérhetetlenül szégyelli lakását, és legjobb szeretné, ha nem lenne ott az, aki után kimondhatatlanul vágyódott.

Jeigu žmogus aštuoniasdešimt procentų sudarytas iš vandens, tai gal devyniasdešimt devyni procentai gyvenimo yra sapnas. Kas sudaro tą vieną procentą — štai dėl ko kankinosi Hamletas ir Sanča Pansa.

Ir Uršulę Norvaišaitę jam stebėtinai gerai sekėsi mesti iš galvos – kai susikaupdavo ir susitelkdavo į kokį reikalą, jau visiškai apie ją nebegalvodavo, ypač jei dar būdavo šalia kitų žmonių; ir tai jau buvo sėkmė, nes dabar apie ją jau galvodavo kur kas mažiau nei pirmosiomis dienomis. Dabar apie ją galvodavo tik tada, kai nuo nuodėmingai pats save liesdavo; dar galvodavo kiekvieną rytą prausdamasis prieš veidrodį; ir tik tada, kai valgydavo ar gerdavo ką saldaus’ ar pamatęs tamsų medų, kurio spalva priminė jos plaukus; tik kai einant gatve suskambėdavo kokios bažnyčios varpai ar pamatydavo žingsniuojančią vineuolę; tik tada kai pamatydavo ką nors ryškiai raudono arba kai pamatydavo ką nors vos vos besišypsant pačiais lūpų kampučiais, arba – išvydęs ką nors vilkint ilgais baltais marškiniais, apsitaisius šviesiai pilkai arba turint visiškai rudas akis, arba šiaip, kai nebesusikaupdavo skaitydamas, kai atsipalaiduodavo, užsimiršdavo, nebūdavo niekuo užsiėmęs, ir atleisdavo minčių vadžias; n air dar gulėdamas lovoje prieš miegą; tą sunkią valandą, kai pavargęs protas nenori paleisti iš gniaužtų praėjusios dienos; ir dar kartais, jei kankindavo nemiga arba ką ryškiai sapnuodavo ir pabudęs atsimindavo ją sapnavęs; bet visą kitą laiką Jonas Kirdėjus apie Uršulę beveik jau visiškai nebegalvojo ir laikė tai tikrai geru pasiekimu.

Without warning, Aki was between them, arms around their shoulders. "Is this banter I hear?" Blake rolled his eyes. "Oh no, I could never put up with-" "Too late, we're all friends now!" Keisha shook her fist in mock rage. "We've been playing into her hands all along.

Kai paleidžiu iš rankų tave - kaip nudegintas skauda rankas, neturėjimu skauda, netekimu. Kai išleidžiu tave iš akių - akys nieko nemato: tu jas baudi tamsumu. Kai išleidžiu tave iš kalbos - aš benamis ir tu be namų. Kai per duoną manęspi eini - kaip saldu tave rast trupiny.

Nieko nėra blogiau kaip komplikuota moteris. Kiekviename žingsnyje statanti gynybines kliūtis, paskui pati atsitrenkia į savo paspęstas pinkles ir kuria dramą, kurią pavadina nešvankiu „santykių aiškinimusi“.

Anthony Bridgerton hátradőlt bőr karosszékében, elgondolkodva kortyolta a whiskyt; lötykölte, körbe áramoltatta a pohárban, majd megszólalt: - Arra gondoltam, hogy megnősülök. Benedict Bridgerton, aki éppen azon szokását gyakorolta, amit anyja annyira megvetett, nevezetesen székét két hátsó lábára billentve kissé kapatosan hintázott, erre lehuppant. Colin Bridgerton félrenyelt. Colin szerencséjére Benedict éppen időben nyerte vissza egyensúlyát, hogy erőteljesen hátba verje, mire öccse egy zöld olívabogyót állított asztalt átívelő röppályára. Kis híján fülön találta Anthonyt. Anthony megjegyzés nélkül hagyta e méltatlanságot. Nagyon jól tudta, hogy hirtelen bejelentése a meglepetés erejével hatott.

...mondtam, olyan botrány még nem volt, mint amilyen lesz a Parlamentben, ha én ott megjelenek, mit gondol, érdekel engem, mit tervezett, szőtt ott magában meg a barátaival, miközben én szerettem, ő meg nem szeretett? Szerettem őt. Hallja? Nem a fejit, a tudományát, mert az vitte el tőlem, az a nagyokos feje, tele tannal [...] Olyan bátor volt, életerős, olyan vidám, mint aki nem hal meg soha. És az a rengeteg könyv meg az a végtelen tudomány! Ki akarta azt mind megtanulni, feleljen?

Mėgstu vaikščioti po kapines. Niekur kitur tokia gili ramybė nevaldo mano sielos, kaip čia, toje ašarų vietoje. Taip įvaizdžiai stovi čia prieš akis nepastovumas visų žemės daiktų, tas amžinasis faktas, kad viskas tik irios formos ir nykstantieji šešėliai. Kaipgi kvaila ir juokinga iš visų jėgų kibtis į irias formas ir nykstančius šešėlius! Kaip kvaila ir juokinga dėti savo širdį į tai, kas turi savyje mirties grūdą, gaudyti nykstančius šešėlius! Sukultos viltys, sugriauti sumanymai, neištarti žodžiai, neišgertos taurės, neišdainuotos dainos... Puvėsiai, dulkės, pelenai... Ir kiekviena ta dulkių sauja po kiekvienu kauburėliu - visas pasaulis pats savyje, vienintelis, kokio nebuvo ir nebus. O viršum jų žydi ir kvepia gėlės, paukšteliai čirena ir siaučia, senos pušys, lyg rūpestingos auklės, sergėdamos tuos, kurie miega jų ūksmėje, ošia jiems lopšio dainą. Gėlės, paukščiai, pušys, kurie šiandien yra, o rytoj nebebus. Ir aš, čia vaikščiojanti ir apie visa tai mąstanti, taip pat rytoj nebebūsiu.

– A következő a helyzet, Wade. Te egy úgynevezett „emberi lény” vagy. Az ember egy nagyon okos állatfajta. És mint a bolygónk összes többi állata, mi is egy egysejtű organizmustól származunk, amely évmilliókkal előttünk élt. Az élet kialakulásának folyamatát evolúciónak hívjuk, erről később még tanulni fogsz. Hidd csal el, függetlenül attól, amit eddig mondtak neked, igazából így jelentünk meg ezen a bolygón. Van rá egy csomó bizonyíték, a sziklák régóta őrzik a titkot. Ja, hogy van az a sztori? Hogy mindannyiunkat egy Isten nevű, oltári nagy hatalmú pofa teremtett, aki az égben él? Az csak mese habbal. Az egész Isten-sztori igazából egy ősrégi blöff, amivel az emberek már évezredek óta szédítik egymást. Mi találtuk ki. Ahogy a Télapót és a Húsvéti Nyuszit is. Igaz is. Nincs se Télapó, se Húsvéti Nyuszi. Ezek is kitalációk. Bocs, kölyök. Szokd meg.

Nagy szentek mondták, hogy "aki saját magát jó kereszténynek mondja, az már nem jó keresztény". Maga Jézus Krisztus is megintette a magát "jó embernek" nevező öntelt polgárt. A katolikus kereszténység alapja nemcsak a felebaráti szeretet, hanem az alázat is - s alázat a magukat "kereszténynek" kijelentő politikusok között nem mindig található.

Niekad negali žinoti, ko iš tikrųjų žmonės siekia, tave užkalbindami. Ko gero, jie ir patys to nežino. Užkalbina, o paskui žiūri, kas iš to išeis.

Every lie contains truth, and every truth contains a lie

Kai esame vieniši, juntame disharmoniją, ilgimės pusiausvyros, o įsimylėję pasijuntame saugesni, harmoningesni.

The shot [in the 1956 film Written on the Wind] with Dorothy Malone walking down the stairs makes all rock videos ever after resemble forgotten, anemic nuns.

Tada verkė tik mano akys, šiandien pravirko mano siela.

Valószínűleg foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz veled. Erre könnyű a válaszolni. Ugyanaz történik majd veled, mint minden egyes emberrel, aki valaha élt. Meg fogsz halni. Mind meghalunk. Ez van. Hogy mi történik velünk, amikor meghalunk? Nos, ebben sincs konszenzus. De minden jel arra utal, hogy semmi sem történik. Egyszerűen csak meghalunk, az agyunk leáll, és aztán már nem leszünk itt, hogy mindenféle keresztkérdéseket tegyünk fel. Ja, hogy ezzel kapcsolatban is hallottál mindenféle sztorit? hogy van egy „mennyország” nevű csodálatos hely, ahol nincs több fájdalom és halál, és örökké élhetünk az állandó boldogság állapotában? Ez is teljes kamu. Mint az az Isten-sztori. Nincs bizonyíték a mennyország létezésére, és soha nem is volt. Ezt is csak kitaláltuk. Ezt hívják vágybeteljesítő gondolkodásnak. Mostantól tehát úgy kell élned az életedet, hogy tudod: egy nap meghalsz, és örökre eltűnsz. Bocs.

If you know everything, then how could you have troubles? You said you can see through to the answers to everything. Even though you can see through everything, there are still things you don't know? I found that to be so strange... Perhaps you can't really see through everything?

Az Enchiridion alaphangja már olyan, amilyen a továbbiakban Erasmus életművének az alaphangja mindig marad: az az ember szól így, aki nem bírja elviselni, hogy a világban a látszat annyira más, mint a lényeg, hogy a világ azokat becsüli, akiket nem kellene, hogy az elvakultság, a mindennapi gondok és a meggondolatlanság megakadályozza az embereket, hogy a dolgok valódi összefüggéseit meglássák.

Em đang nói bên tai tôi. Bằng cái giọng thẹn thùng quen thuộc ấy. Trái tim dịu dàng của em đâu mất rồi? Những gì đẹp đẽ, cao thượng và tinh tế trong cái con người có tên Aki đâu mất rồi? Phải chăng chúng vẫn đang lao đi vô định dưới những vì sao lấp lánh tựa như đoàn tàu lướt trên một bình nguyên phủ đầy tuyết trong đêm? Theo một phương vị mà mọi chuẩn mực của thế giới này không thể đo đếm được?

Majority rule cannot always be called fairness. Regardless of their depth of feeling, each person is impartially given the right to a vote. Even so, if he could have expressed the depth of his feelings like Makoto and Aki had, and tried to reach an understanding with them, it might have been all right, but Haruka couldn’t do that. Haruka was terrible at things like pressing his feelings onto others.

A terhessé vált, autóból kidobva sorsára hagyott kutya napokig keresi a gazdáit, nem eszik, és szemlátomást igencsak szenved. Aki így szabadul meg egykori kedvencétől, az rendszerint azzal ámítja magát, hogy a kutya csak egy állat. Nem is gondol arra, hogy éppen úgy képes a szenvedésre, mint az ember, s a kutya az a kivételes állat, amely eltaszítását az emberhez, az embergyerekhez hasonlóan éli meg.

Kilstelėjusi akis išvystu artėjant katedrą. Stabteliu su nuostaba, tarytum šį pastatą matyčiau pirmą kartą gyvenime. Juokingi mes - keliaujame tūkstančius kilometrų, kad patirtume kažką stebuklinga: kelias nuvirtusias kolonas, apgriuvusią tvirtovę, išblukusią freską, kurią būtina apžiūrėti, nes apie ją rašo kiekvienas kelionių vadovas. O į tuos stebuklus, kurių kampą kasdien apeiname, net nebepakeliame akių.

Moosprugger tévedése Moosprugger professzor mesélte, hogy a Nyugati pályaudvarról egy olyan kollégát hozott el, akit személyesen nem, csupán levelezés útján ismert. Voltaképpen egy másikat várt, nem azt, aki megérkezett a Nyugati pályaudvarra. Mikor figyelmeztettem Moospruggert, hogy mindig más érkezik, mint akit vártunk, felállt és eltávozott, csak azért, hogy azokat a kapcsolatokat, melyekre élete folyamán szert tett, megszakítsa és felszámolja.

Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled.

A videó elindult, a legeslegelső kép Ricsi, ahogyan belefejel a kamerába, majd rögtön azután elindul a Papa Roach Last Resort című dala, és egyszerűen mindenki megőrül a felvételen. Andris és Robi ugrál, Kinga vörös fejjel ordít, Gábor idegesen csapkod Dave felé, aki a szabad kezével (amelyikkel nem kamerázik) a fülét pöckölgeti. Én a padomon ülve olvasok, majd visszadobom az ölembe esett szendvicset (?), Virág a székén ugrál (eredetileg egy Kispál és a Borz számra, de, ugye, ez ezen a felvételen nem hallatszik), Cortez lesöpri a padjára rakott papírokat, Ricsi meg páros lábbal tapos rajta. Zsolti a terem végéből nekifut, és kitartott karral leveri a csontváz fejét, majd pankrátor módjára rá is ugrik a földön heverő Carlosra. Ezután bevágások kajacsatáról, üdítőköpködésről, mutogatásról a kamerának (cenzúra, Dave kikockázta), metálvillák és kinyújtott nyelvek (Andris és Robi), lökdösődés (Karcsi a termünkben járt), Macu a felmosórongyot lóbálva próbál ninjitsuzni (valami japán harcművészet), Zsolti azonnal felveszi vele szemben a harci pózt, majd vágóképek következtek arról, hogy milyen sora van nálunk Carlosnak, a csontváznak. Virág megöleli, én kezet fogok vele (nálam maradt a karja), Zsolti belenyúl a szemébe, Andris és Robi bordán csapják, Kinga megpróbálja visszatenni a fejét, Cortez napszemüveget ad rá, Ricsi lefejeli, Jacques és Gábor pedig két oldalról átkarolják, amolyan „haveri" stílusban. A zene véget ért, az utolsó kép, immáron hanggal, hogy felröhögünk valamin a teremben, aztán elsötétül a jelenet. Itt azt hittem, vége, és már ki akartam nyomni, amikor még egyszer kivilágosodott a képernyőm, és Máday jelent meg, ahogyan a termünkben áll a tanári asztal mellett. – Tizenegyedik bé! Elegem van belőletek! – mondja idegesen. És ekkor tényleg véget ér a felvétel.

Nincs az életre méltóbb és méltatlanabb. Az egyenlő méltóság miatt egyaránt érinthetetlen a nyomorék és az erkölcsi szörnyeteg bűnöző élete és méltósága is. Az emberi méltóságban mindenki osztozik, aki ember, függetlenül attól, hogy mennyit valósított meg az emberi lehetőségből és miért annyit. Az élethez és méltósághoz való jog egysége következtében nemcsak a halálban egyenlő mindenki: az életek egyenlőségét a méltóság garantálja. [23/1990. (X.31.) AB határozat, Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye]

Úgy értem, hogy papa kezéből a tiédbe kerültem. Itt te mindent a magad ízlése szerint rendeztél be, s így nekem ugyanaz lett az ízlésem, ami neked, vagy legalább úgy tettem, nem is tudom igazán… úgy gondolom, mindkettő igaz; hol az egyik, hol a másik. De ahogy most nézem, mintha úgy éltem volna itt, mint egy szegény ember, aki csak a betevő falatját keresi meg. Abból éltem, hogy mókáztam neked, Torvald. De hát te így akartad. Te és a papa nagy bűnt követtetek el ellenem. Ti vagytok a hibásak benne, hogy semmi sem lett belőlem.

Pedig valószínű, hogy igazából soha másról nem kellene írnunk, csak erről: a bánatról, a fájó hiányról, a kiszolgáltatottságról és arról, ami néha két ember között történik, ami láthatatlan, mégis hatalmasabb a világbirodalmaknál, erősebb, mint bármely vallás, és gyönyörű, mint az égbolt; a könnyek áttetsző halairól és a szavakról, melyeket Istenhez suttogunk, vagy valakinek, aki nekünk a legfontosabb; a pillanatról, mikor egy nő magába enged, és a láthatár darabokra hullik. Soha másról nem kellene írnunk. Minden tanúsítványnak, minden jelentésnek, a világ minden üzenetének erről kéne szólnia: Ma szomorúság miatt nem tudok bemenni dolgozni. Tegnap megláttam egy szempárt, ezért ma nem tudok bemenni a munkahelyemre. Sajnos ma nincs módomban bemenni, mert a férjem meztelen és lélegzetelállítóan szép. Ma nem alkalmas, mert cserben hagott az élet. A mai találkozón nem tudok részt venni, mert itt odakint egy nő napozik, és a bőre szinte belülről izzik a naptól.

A képek mindent tudnak, legjobban azt, amit leginkább próbálok elfelejteni, ami már nem álom. Hogy egyszer, életemben egyetlenegyszer nem az alvás agyvérszegénységében, hanem valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem, mint az Istennek, és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat.

Kai žmogus ieško, tada lengvai atsitinka, kad jo akys mato tik tą dalyką, kurio ieško, ir jis nieko kito neįstengia pastebėti ar suvokti, nes visą laiką galvoja tik apie ieškomą daiktą - jis turi tikslą, apsėstas savo tikslo. Ieškoti- tai turėti tikslą. Bet rasti - vadinasi, būti laisvam, atviram pojūčiams, neturėti jokio tikslo.

Tie neišmanėliai girs taisyklingus bruožus, liauną figūrą, nepriekaištingą krūtinę. O jos akys, šnekės jie, esančios kaip smaragdai, o dantys - kaip perlai, o rankos ir kojos glotnios kaip dramblio kaulas - ir dar kokių tik neprigalvos idiotiškų palyginimų. Ir išrinks ją Jazminų Karaliene, tapys paiki dailininkai, visi vėpsos į jos portretą ir sakys, kad ji - gražiausia Prancūzijos moteris. Jaunikaičiai ištisas naktis bruzgins mandoliną ir stūgaus po jos langu... stori turtingi seniai susmukdami ant kelių prieš mergaitės tėvą maldaus jos rankos... o visokio amžiaus moterys dūsaus ją regėdamos ir sapnuos, kad bent vieną dieną atrodo taip viliojančiai kaip ji. Ir niekas nesupras, kad ne jos išvaizda iš tikrųjų juos užvaldė, ne jos tariamai nepriekaištingas išorinis grožis, o tik su niekuo nepalyginamas karališkas kvapas!

Many years after Taha Aki gave up his spirit wolf, when he was an old man, trouble began in the north, with the Makahs. Several young women of their tribe had disappeared, and they blamed it on the neighboring wolves, who they feared and mistrusted. The wolf-men could still read each other’s thoughts while in their wolf forms, just like their ancestors had while in their spirit forms. They knew that none of their number was to blame. Taha Aki tried to pacify the Makah chief, but there was too much fear. Taha Aki did not want to have a war on his hands. He was no longer a warrior to lead his people. He charged his oldest wolf-son, Taha Wi, with finding the true culprit before hostilities began.

– Ezt el kell mesélnem nektek – szólt Esti Kornél. – Multkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan érzés fog el, mintha szellemileg süket volnék, mintha némafilmet pörgetnének előttem, zene és magyarázó fölírások nélkül. Idegesítő ez és unalmas. – Miután mindent kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épannyira áll, mint minden dolognak a világon. Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, láttatlanul, illetve hallatlanul.

Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valóságos veszélyben saját biztonságára gondol, az a döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor már nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell. Yossariant mélységesen megrendítette a 22-es zárótételének abszolút egyszerűsége, és tisztelettel füttyentett. – Ez ám a csapda, ez a 22-es – jegyezte meg.

Ha tudnák, mennyi keménységre, kegyetlenségre, vad egészségre van szüksége annak, aki érzésekkel foglalkozik. Aztán, aki gyöngéd, az szükségszerűen durva is. A gyöngédség csak egyik rejtett alakja a durvaságnak, a durvaság viszont csak egyik rejtett alakja a gyöngédségnek. Bizony, a jóság és rosszaság, az irgalom és kegyetlenség ilyen furcsa viszonyban állanak egymással. Elválaszthatatlanul együtt működnek, az egyik el se képzelhető a másik nélkül, akárcsak az, hogy valaki, akinek kitűnő a szeme, ne lássa meg egyformán a kéket és vöröset, a pillangót és gilisztát. Ellentétek, az igaz, két ellensarki vég, de mindíg természetes kölcsönhatásban vannak s a körülmények szerinte változnak, egymás nevét veszik föl, keringenek, átalakulnak, mint a pozitív és negatív villamosáram.

A művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak. Régen az ilyen ember fogott egy marék színes agyagot, és bölényeket festett a barlang falára. A mai művészek többnyire boltban vásárolják a festéket, és talán plakátokat rajzolnak, vagy mást csinálnak, esetleg sok mindent a rajzoláson kívül, akárcsak a régiek. Nem hiba, ha az ilyen foglalkozásokat művészetnek mondjuk, csak nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a szó koronként és helyenként mást-mást jelent, és az a bizonyos nagybetűs Művészet valójában nem létezik. Ez a nagybetűs Művészet ma már inkább valamilyen fantom vagy fétis. Vérig sértheted a művészt, ha azt mondod neki, hogy az, amit festett, mintázott, a maga nemében jó, csak éppen nem "művészet". És alaposan megzavarhatod azt, aki egy festményben gyönyörködik, ha közlöd vele, hogy ami neki annyira tetszik a képen, az nem a művészet, hanem valami más.

...megértette, hogy mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, és hogy nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hogy dolgok szülessenek és szétessenek, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez olyan mértékben bele van szerekesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt, egy kárhozat tehát, egy megvetés műve a világ, ez csapja meg agyát annak, aki gondolkodni kezd, ezért ő nem is gondolkodik, megtanult nem gondolkodni többé, ami természetesen nem vezetett sehová, mert azt a bűzt csak érzi, bármerre néz, bármerre fordítja a fejét, ez a bűz ott van, mert végül is az ítélet, mely szintén azonos a világgal, azt is tartalmazza, hogy a hiábavalóságnak is és megvetésnek is, mely a szándék formáját öltötte fel, a tudatában kell legyen, a hiábavalóságnak és a megvetésnek is, folyton, minden egyes pillanatban, aki gondolkodni kezd, viszont elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya, és iszonyatosan facsarja az orrát a bűz, így hát ő mit tehetne, áltatja magát, azzal áltatja, hogy hagyja, menjenek a dolgok a maguk természetes útján...

És ez még semmi. Mindig akadnak olyanok, akik felvállalják, hogy megvédik Istent, mintha a Végső Valóság, a lét fenntartó kerete gyenge és tehetetlen volna. Ezek az emberek elmennek egy lepra torzította nő mellett, aki pár fillérért koldul, elmennek a rongyokba öltözött, utcán lakó gyerekek mellett, és azt gondolják: „Hát igen, ez már csak így van.” De ha felfigyelnek valami Isten elleni apró sérelemre, az már egészen más ügy. Az arcuk kivörösödik, mellkasuk zihál, dühös szavakat fröcskölnek. Felháborodásuk foka elképesztő. Elszántságuk félelmetes. Ezek az emberek nem ismerik fel, hogy az Istent belülről kell védelmezni, nem kívülről. Dühüket magukra kellene irányítaniuk. Mert a megmutatkozó gonosz a belső gonosz, akit kiengedtek. A fő harctér a jóért nem a nyilvános aréna területe, hanem minden szív kis tisztása. Közben az özvegyek és a hajléktalan gyerekek sorsa nagyon nehéz, tehát az álszenteknek inkább őket kellene oly buzgón védeniük, nem pedig Istent.

A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van. Semmi nem mozdul. Százezerszer is odamehetsz, és az eszkimó mindig éppen akkor fogja ki a két halat, a madarak még mindig délre repülnek, a szarvasok isznak a tócsából, a szép kis agancsukkal és a sovány lábukkal, és az indián nő, meztelen mellével, még mindig ugyanazt a takarót szövi. Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megvál­tozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.

[...]Apám eltökélt szándéka volt, hogy hazájába - és gyerekei életébe - elhozza a huszadik századot. Egyszer meghallottam, hogy anyám megkérdezte tőle: - A gyerekek a családon belül fognak házasságot kötni? Lélegzet-visszafojtva vártam a választ. - Nem akarom azt, hogy a fiúk elvegyék valamelyik unokatestvérüket, és bezárják az asszonyt a házunkba, és azt sem akarom, hogy a lányaimat élve eltemessék valamelyik rokon házának négy fala közé - hallottam, nagy megkönnyebbülésemre, apám válaszát. - Előbb hadd végezzék el az iskolát. Aztán majd eldönthetik, hogy mihez kezdenek az életükkel. Hasonló módon reagált arra is, amikor anyám először adta rám a burkát. Vonattal mentünk Karacsiból Larkánába, amikor anyám elővette a fekete, gézszerű anyagból készült leplet, és rám adta. - Már nem vagy kislány - mondta, árnyalatnyi sajnálkozással a hangjában. A konzervatív földbirtokoscsaládoknak ezzel az ősrégi rítusával átléptem a gyermekkor világából a felnőtt világba. De milyen kiábrándító volt ez a világ! Az ég, a fű, a virágok színe eltűnt, minden szürke és néma lett. A szememet eltakaró kelme mindent elmosódottá tett. A vonatról leszállva még a járásban is akadályozott a fejem búbjától a lábujjamig az egész testemet beborító anyag. A legkisebb fuvallattól is elzárva patakokban folyt rólam az izzadság. - Pinkie ma vette fel először a burkáját - mondta anyám apámnak, amikor Al-Murtazába értünk. Apám hosszú ideig hallgatott, majd így szólt: - Nem kell viselnie. A próféta maga mondta, hogy a legjobb fátyol az, ami a szem mögött van.* Ne a ruházata, hanem az esze és a jelleme alapján ítéljék meg. - Én lettem hát az első Bhutto lány, aki megszabadult az örök félhomályban töltött élettől.[...]